Kulturális program Székesfehérváron az olvasásért

2018.01.11. 18:16
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. január 11. (csütörtök)
Könyves szekér nyílt az Alba Plaza előtti téren. Galéria 
 
 
 
Az olvasás népszerűsítéséért új lehetőségnek ad helyet Székesfehérvár: könyves szekér nyílt ma délután az Alba Plaza előtti téren a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület kezdeményezésére. A nyitó rendezvényen a programot Dr. Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötték.


Könyves szekér nyílt ma Székesfehérváron. A Könyvszolgálat Kulturális Egyesület kulturális kezdeményezésének a célja, hogy mindenki minőségi könyvhöz juthasson egy buszjegy áráért. Egy Erdélyből hozott, átalakított szekéren vásárolhatunk használt könyveket 300 forintért, míg az újak 600 forintba kerülnek, és – vasárnap kivételével – a hét minden napján, reggeltől-estig élhetnek a lehetőséggel az arra járók.

„Ez a kezdeményezés üzenet a kultúra vonatkozásában, üzenet az értékek tekintetében és üzenet arról, hogy egy közösség – legyen az egy egyesület, egy város vagy az állam – mit tud tenni azért, hogy az emberek ezekhez a kulturális értékekhez hozzájuthassanak.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd köszönetet mondott a könyves szekér felállításának lehetőségéért a történelmi Belváros egyik szegletében, forgalmas metszéspontjában.

Dr. Latorcai Csaba
, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy az egyesület tavaly már Veszprémben, Szekszárdon és Budapesten is több helyen állított fel könyves szekeret, hogy olvasásra buzdítsa az embereket. Az olvasásnak az egészségre gyakorolt hatásairól szólva kiemelte: „Már hat perc olvasás is képes lelassítani a szívverést, és csökkenteni az izomfeszültséget. Az olvasás igazi gyógyszer lehet a stressz vagy a szorongás leküzdésére, a rendszeres könyvolvasás pedig karban tartja az agyat, gátolja a memóriavesztést és fejleszti kognitív képességeinket.”

Az egyesület új alapokra helyezte a négy éves mozgalmat azzal a céllal, hogy országossá, illetve határon túlivá tegye azt, tette hozzá. A Kormány összesen 856 millió forinttal támogatja az összetartozást erősítő kulturális tevékenységeket szolgáló szervezeteket, és ezen felül is százmilliók állnak rendelkezésre a kulturális ügyek megvalósítására. A helyettes államtitkár a családi körben, közös olvasással eltöltött idő értékeiről is szólt, a felolvasások öröméről, majd beszédét Márai-idézettel zárta, a felelős és odafigyelő könyvolvasásról.

Az olvasási programot Veress Márton, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület tagja Latorcainé Újházi Arankával együtt találta ki. Veress Márton beszédében a nemes ügyről elmondta: „A végcél az, hogy a Kárpát-medencében kétszáz könyves kocsit szórjunk szét, és egy-két éven belül eljussunk Dél-Erdélybe. Aradon a magyarság lélekszáma már csak 8%, Temesváron 4%, és vannak olyan falvak innen 800 kilométerre, ahol csak 8-10 idős asszony él. Ha ezt a kétszáz kocsit fel tudjuk állítani, utána beindítunk egy futárszolgálatot, minden faluban minden ajtón bekopogunk, és oda fogjuk adni Jókai Mórt, Móricz Zsigmondot vagy Sütő Andrást.” A jövővel kapcsolatban kifejezte, hogy a székesfehérvári példa talán követendő lesz más városokban, és eljuthatnak a nagy álmok megvalósításához, mert – mint fogalmazott –, Gyulafehérvárra és Érsekújvárra Székesfehérváron keresztül vezet az út.

A rendezvényen Baráth Eszter Adrienn, a Fehérvári Versünnep döntőse olvasott fel részleteket, aki az olvasásról Müller Pétertől és Márai Sándortól idézett, majd Darvasi László Azért olvasok… című versét tolmácsolta.

A megnyitón részt vett Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Veress Katalin, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület elnöke is.



A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!








Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika

 

 

 



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.