Hétvégi sajtóesemények

2018.09.28. 11:08
MEGHÍVÓ - 2018. szeptember 29-30. (szombat, vasárnap)
Séta a mellrák ellen, Richter Egészségváros. Kemence avatás Feketehegyen, KEMPP programok, emléktábla avatás, Magyar Éremgyűjtők találkozója, VBKE jubileum, Vox Mirabilis koncert. 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK

2018. szeptember 29-én (szombaton) 09.00 órakor
 
indul a Mellrák elleni séta, melynek résztvevői a megelőzésre
 és a
 szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet.
 
Ebben az évben a program a Richter Egészségvárossal is összekapcsolódik, a Palotai kapu térig sétálnak a csatlakozók.
 
A programon részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester és
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.
 
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_11386
 
Indulási helyszín: Városház tér, országalma
 
 

2018. szeptember 29-én (szombaton) 09.25 órától
 
zajlanak a Richter Egészségváros programjai, amelyet
 
Székesfehérvár Önkormányzatával együttműködésben szerveznek.
 
A szűrővizsgálatokon és előadásokon résztvevők a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
 
támogatásához járulnak hozzá.
 
A köszöntőkre 10.00 órakor kerül sor,
dr. Cser-Palkovics András polgármester részvételével.
 
 
Helyszín: Palotai kapu tér
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 09.30 órakor
 
a Pákozd-Sukorói csatára emlékeznek
 
a Katonai Emlékparkban 
 
dr. Gyuricza Béla vezérezredes emléktáblája előtt.
 
 10.00 órakor koszorúzási ünnepség a csata emlékművénél. Az eseményen részt vesz dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Székesfehérvár Önkormányzatát dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő képviseli.
12.30 órakor kezdődik a Pákozd 1848 – A reményt adó győzelem” zenés történelmi játék az Esztrád Színház előadásában a sokszáz ifjú nemzetőr, 150 gyalogos, 70 lovas hagyományőrző és sok táncos eleveníti fel a pákozdi csatát. Ezen az eseményen Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke vesz részt.
 
Részletes program az alábbi linken:
http://kempp.hu/index.php?id=130&hir=507
 
Helyszín: KEMPP (Pákozd)
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 09.45 órától
 
Székesfehérváron rendezik meg
 
a Magyarországon szolgáló külföldi misszionáriusok
 
VII. országos találkozóját.
 
A nap témája: Hogyan tekintenek ma a gyermekek és a fiatalok
az Eucharisztiára?

A program házigazdája Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspök, ő köszönti a résztevőket és előadást tart a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
11.00 órakor szentmise kezdődik a Szent Imre-templomban, majd
14.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester vendégei lesznek
 a találkozó résztvevői a Városházán.
 
Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház,
Szent Imre-templom, Városháza
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 10.00 órakor
tartják a megnyitóját a
 
IV. Fejér Megyei Helyi Termék Vásárnak,
 
melyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezete
 
és a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület szervez.
 
Kapunyitás 07.00 órakor.
 
Részletes program az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media134513_hu
 
Helyszín: Jancsárkert Termelői és Biopiac
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 13.00 órakor
 
kemence-átadási ünnepség lesz a
 
Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház udvarán a
 
Szent Mihály-napi sokadalom programján.
 
A rendezvényen részt vesz:
dr. Cser-Palkovics András polgármester
 és
Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője.
 
Az esemény részletes programja az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/szent-mihaly-napi-sokadalom-4/
 
Helyszín: Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház udvara
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 15.00 órakor
 
kezdődik
 
Egyed Antal bonyhádi plébános, dunaföldvári apát, költő, műfordító, táj- és
 
népkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja emléktáblájának avatása.
 
 Bevezetőt mond:
 Dr. Nagy Veronika igazgatóhelyettes, Szent István Király Múzeum
A vendégeket köszönti:
Brájer Éva alpolgármester
Avatóbeszédet mond:
Dr. Paládi-Kovács Attila etnográfus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
A dombormű Nagy Edit szobrászművész alkotása.
 
Helyszín: Oskola utca 7.
 
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 09.00 órakor
 
kezdődik a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete
 
 Fejér Megyei Alba Regia Szervezete alapításának 50. évfordulója
 
alkalmából megrendezett VI. Őszi Éremgyűjtő Találkozó.
 
Köszöntőt mond:
Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Az eseményt Szilágyi Mihály, a MÉE főtitkára nyitja meg,
a helyi szervezet megalakulására Sárdi István alapító tag emlékezik.
Lesz szabad éremcsere és vásár, kiállítás-megnyitó, könyvbemutató, emlékérmek és emlékkönyvek átadása.
 
A részletes program az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media134511_hu
 
Helyszín: Művészetek Háza
 
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 10.00 órától

rendezik meg az I. Fehérvár Kupát.

Helyi cégek és vállalatok minifutball-csapatai mérkőznek
meg egymással a nap folyamán.

Sokan jelentkeztek a hagyományteremtő tornára, amelynek eredményhirdetésén 14.30 órakor részt vesz

Mészáros Attila alpolgármester.


Helyszín: Sóstói Stadion melletti utánpótlás-központ

 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 14.00 órakor
 
U11 és U13-as csapatok mérkőzéseivel
 
kezdődik a
 
VIDEOTON FCF Baráti Kör Egyesület alapításának
 
20 éves jubileumi ünnepsége és családi napja.
 
Az ünnepségen részt vesz Juhász László, a VIDEOTON FCF Baráti Kör Egyesület alapítója. 
A családi napon, 14.30 órakor átadásra kerül az egyesület új TAO támogatásból vásárolt mikrobusza.
 
Helyszín:  volt Ikarus-pálya
(Rádió utca 23.)
 

INTÉZMÉNYI PROGRAMOK

2018. szeptember 29-én (szombaton) 09.00 órakor
 
folytatódik a két napos 
 
XIII. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál.
 
Részletek és nevezés:
https://www.sarkanyhajofesztival.hu/
 
Helyszín: Csónakázó-tó
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 10.00 órakor
 
textiljáték-kiállítás nyílik
 
"...mert mindenkinek kell egy mackó..." szlogennel
 
Boda Róbertné Jenka, a Jenka Stílusiskola vezetésével.
 
A tárlaton több alkotó is bemutatkozik.
 
 
Helyszín: VMK Gyermekrészleg
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 11.00 órakor
 
kezdődik a Magyar Duna-tengerhajózás története című kiállítás.
 
A Tengerészet Világnapja jegyében a kiállítás keretében archív fotókon mutatják be az egykori magyar tengerjáróhajókat, valamint a hajózás érdekes relikviáit. A kiállítást Garadnai András, a Magyar Tengerészek Egyesületének elnöke nyitja meg, vendégei lesznek a magyar tengerhajózás hajdan aktív tagjai.
További részletek: www.aszmh.hu
 
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
 
 
 
2018. szeptember 29-én (szombaton) 14.30 órakor
 
Bubnó Tamás vezette kórusműhellyel kezdődik a
 
 VIII. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál
 
 a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
és
a Vox Mirabilis Kamarakórus szervezésében.
 
A program 17.00 órakor, a Kórusok hangversenyével és a Vox Mirabilis díj átadásával ér véget.
 
Helyszín: Szent István terem
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 09.00 órakor
 
Tengerre fel! – mesés várlátogatás a Bory-várban.
 
A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány

mesés várlátogatást rendez a Bory-várban.

Tűrd fel a matrózinged ujját és irány a fedélzet!
 
 
Helyszín: Bory-vár
 
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 10.00 órakor
 
kezdődik a „Csatatéri sokadalom” – 170 éves a Magyar Honvédség.
 
Az érdekes, látványos elemeket tartalmazó nap megeleveníti a 170 éves történelmet!
 
Részletes program az alábbi linken:
http://kempp.hu/index.php?id=130&hir=507
 
Helyszín: KEMPP (Pákozd)
 
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 18.00 órakor
 
 Ördög a részletekben címmel
 
Áron András Apey és Babiczky Tibor ad verses-zenés műsort.
 
A program a Fehérvári Irodalmi Napok keretében valósul meg.
 
Helyszín: Új Magyar Képtár
 
 
 
2018. szeptember 30-án (vasárnap) 19.00 órakor
 
kezdődik a

Vox Mirabilis Kamarakórus
 
2018/19-es Hangversenybérletének évadnyitó koncertje "Lélektől lélekig" címmel.
 
Az este vendégei:
Drahos Rebeka fuvolaművész,
Zemlényi Eszter énekművész és
Tabajdi Ádám orgonaművész, Fischer Annie ösztöndíjasok,
közreműködik a Vox Mirabilis Kamarakórus,
vezényel: Zemlényi Katica.
 
Részletek az alábbi linken:
https://www.facebook.com/voxmirabilis/.
 
Helyszín: Jézus szíve-templom
 
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.