Szerdai sajtóesemények

2019.02.05. 14:45
MEGHÍVÓ - 2019. február 6. (szerda)
Rendhagyó tárlatvezetés a TRIANON kiállításon. Gyermekrajzpályázat kiállítás a Vörösmarty iskolában. Dúdoló - új foglalkozássorozat családoknak. ÉVKERÉK díjátadó.  
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2019. február 6-án (szerdán) 10.00 órakor

nyílik a

„Süvegemen nemzetiszín rózsa” 2019. gyermekrajzpályázat

kiállítása.

A tárlatot Oláh László, pályázatszervező és Makainé Vida Bernadett mb. igazgató nyitja meg.

A szervezők - a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely, valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület, Nagyvárad immár hetedik alkalommal indítja el a magyar nemzet hadtörténelméhez, a honvédelemhez kapcsolódó, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatot, amely ez alkalommal is lehetőséget kínál a gazdag hadtörténelmünk felfedezésére, és az ahhoz kapcsolódó egyéni, vagy csoportos alkotásra. 

Helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Iskola (Liget sor)

 

2019. január 6-án (szerdán) 10.00-11.00 óra között


 tartják a Dúdoló című, kisgyermekes családoknak szóló

új, ingyenes foglalkozássorozat nyitó programját.

A Dúdoló célja, hogy a szülők a gyermekeikkel együtt megtapasztalják a közös éneklés és játék örömét – vidám, oldott légkörben.

A foglalkozást Pintérné Markovich Marcella tanító vezeti.

 Helyszín: Mesterségek Háza (Rác utca)



2019. február 6-án (szerdán) 18.00 órakor

ismét rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket

Jankovics Marcell TRIANON kiállításán.


A meghívott vendég
Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, DSc ,
a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója.

A beszélgetést Vakler Lajos újságíró, a Fehérvár Médiacentrum
szerkesztő riportere vezeti. 

Helyszín:
Csók István Képtár



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2019. február 6-án (szerdán) 11.45 órakor

kezdődik a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár

 által szervezett

ÉVKERÉK programsorozat díjátadója.  

Az ÉVKERÉK egy hagyományőrző programsorozat, amelyet évi
4 alkalommal szerveznek meg Fejér megye fiataljai számára
 (10 fős csapatok versenyeznek). 

A legeredményesebb csapat a Gáspár Attila Hagyományőrző
 Vándordíjat nyeri el.

Helyszín: Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium



2019. február 6-án (szerdán) 17.00 órakor

tájékoztatót tart a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány

a Civil Vezetők Klubja keretében.

A téma ezúttal a 2019. évi NEA pályázatok és azok változásai.
Meghívott vendég Udvaros Renáta, a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás kollégiumának tagja.

Helyszín: MagNet Bank, Kossuth utca 14.



2019. február 6-án (szerdán) 17.30 órakor

Az Oltáriszentség ereje az afrikai idegsebészeti misszióban

címmel tart előadást

Dr. Csókay András idegsebész, agykutató.


A program része a 2020. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus  felkészülési évének.

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/dr-csokay-andras-eloadasa-februar-6/

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
22
23
24
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.