Hétfői sajtóesemények

2013.06.02. 09:36
MEGHÍVÓK - 2013. június 3. (hétfő)
Értekezlet az Alba Ligáról, sajtótájékoztató az "Iskolán innen - Óvodán túl" programról, Dr. Bagdy Emőke előadása. 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
 
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 18.30 órakor
 
értekezletet tart az Alba Liga.
 
A Kispályás Bizottság tagjai várják a csapatokat és csapatvezetőket, hiszen az összejövetelen ismertetik a bajnokság lebonyolítási rendszerét, helyszíneit és várható nevezési díjait is.
 
A korábban kiadott közlemény az alábbi linken olvasható:
 
Helyszín: Sóstói Stadion Médiaszárnya
 
 
 
INTÉZMÉNYI PROGRAM
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 13.00 órakor
 
rendezik meg az
 
"Iskolán innen - Óvodán túl" című programot.
 
2012 októberében elindult egy programsorozat az Új Széchényi Terv keretében, uniós támogatással, amelyben 13 székesfehérvári és kistérségi, régióbeli intézménnyel együttműködve több mint 300 rendezvényt valósítottak és valósítanak meg. Ezáltal, több mint 3000 gyermek számára tudják biztosítani a tanórán kívüli, kulturált szórakozás és tanulás lehetőségét. Ennek a programsorozatnak a részeként 4 iskolában havi illetve heti szakkör keretében produktum centrikus foglalkozásokat tartottak. Ezeknek a foglalkozásoknak az eredményeit mutatják be a gyerekek hétfőn.
 
Interjút készíteni már 12.30 órától lehet a szervezőkkel.
 
Helyszín: KÖFÉM Művelődési Ház (Verseci u.)
 
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 16.00 órakor
 
„Hogyan lehet a tehetséget valóra váltani?” címmel
 
Dr. Bagdy Emőke pszichológus
 
tart előadást a
 
Tehetségnapok programsorozatának zárásaként.
 
Helyszín: Nemes Nagy Ágnes Kollégium (Gyümölcs utca)
 
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 16.30 órakor
 
Ringató foglalkozás kezdődik.
 
Horváth Irma várja a kisgyermekes szülőket.
 
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
 
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 17.00 órakor
 
évadzáró zenei bemutató lesz az
 
Akusztikus Zenei Klubban.
 
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
 
 
 
2013. június 3-án (hétfőn) 18.00 órakor
 
Kű Lajossal
 
Bakonyi István beszélget.
 
Részletes meghívó az alábbi linken:
 
Helyszín: Királykút Emlékház
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.