ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2013. június 10-én (hétfőn) 09.00 órakor
ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Vörösmarty Színház
bábkészítő tábora. A táborban résztvevő általános- és középiskolások
díszítik fel azokat a Kecskemétről érkező óriásbábokat, melyek az
augusztus 17-18-án megrendezésre kerülő
Koronázási Ünnepi Játékokon szerepelnek.
A tábornyitón részt vesznek az iskolák igazgatói, illetve jelen lesz
Brájer Éva alpolgármester,
dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója,
Veszeliné Pénzes Ildikó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének megbízott igazgatója,
Grosschmid Erik, az óriásbábok tervezője és kivitelezője,
illetve
Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus- és festőművész, a bábok ruházatának, ékszereinek tervezője.
Helyszín: Vörösmarty Színház, díszletraktár
2013. június 10-én (hétfőn) 10.00 órakor
Határhegyi Krisztián, a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület elnöke és
Borbély Zsolt, a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület elnöke
közös sajtótájékoztatón számol be a "Szent Istvánnak elődei"
táborról és egy új fehérvári rendezvény meghonosításáról.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2013. június 10-én (hétfőn) 12.00 órakor
Östör Annamária, a KEF alelnöke, egészségügyi és sporttanácsnok,
dr. Rappant György, a Fejér Megyei Szent György Kórház
Pszichiátriai Osztály és Addiktológiai Gondozójának főorvosa,
valamint
Párkányi András, a Székesfehérvári Zöld Alma
Egészségfejlesztő Alapítvány elnöke
közös sajtótájékoztatót tart.
Téma:
az újjáalakult Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum drogprevenciós kiadványa,
amely az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásából valósult meg a nyertes „Együtt a drogprevencióért!” című pályázat részeként.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2013. június 10-én (hétfőn) 13.00 órakor
kezdődik a
"Mazsola és Tádé" - az Ametiszt Bábszínház előadása.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasóterme
2013. június 10-én (hétfőn) 16.30 órakor
Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár
beszél néprajzi könyvtrilógiájáról.
A kötetek: Sárfőtől Mezőföldig, Táj- és népkutatás Fejér megyében (2009), Néprajzi látásmód az ezredfordulón (2011); Tárgyak, életformák, népszokások. Tematikus néprajzi tanulmányok (2012)
Helyszín: Szent István Király Múzeum, Rendház
2013. június 10-én (hétfőn) 18.00 órakor
mutatják be
Simek Valéria és Saitos Lajos új verseskötetét.
A szerzőkkel Bakonyi István beszélget.
Helyszín: Királykút Emlékház



