2013. június 22-én (szombaton) 08.30 órától
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Szűcs István, a Vemévszer Kft. ügyvezető igazgatójának
részvételével bejárást tartanak a megújuló Fő utcán
az Önkormányzat, valamint a kivitelező cég vezetői,
valamint
a beruházás megvalósításában közreműködő szakemberek.
Indulási helyszín: Városháza főbejárata
2013. június 22-én (szombaton) 10.00 órakor
Brájer Éva alpolgármester
nyitja meg a
X. Tűzzelvassal Fesztivált a Skanzenben.
A jubileumi rendezvényen igényes, látványos kulturális programok
egész sora, bemutatók, előadások, gyermekprogramok és kézműves vásár várja a látogatókat a Skanzen minden szegletében. Idén a késes szakma egyik speciális ága, az ollókészítés, az ollójavítás lesz a középpontban. Az ország legjobb kovácsai, fegyverkovácsai, tőrösei és késesei kínálják portékáikat.
Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_2467
Helyszín: Skanzen, Rác utca
2013. június 22-én (szombaton) 10.00 és 12.00 óra között
zajlik a legtöbb program
a Fecskeparti Nap keretében,
melyen Földi Zoltán önkormányzati képviselő is részt vesz.
08.00 órától kispályás "Bajnokok Ligájával" indul a program. A nap során lefestik a buszmegállót, de lesznek családi- sor- és váltóversenyek, valamint kvíz verseny a Szent István Emlékév kapcsán.
Helyszín: Fecskeparti lakótelep
2013. június 22-én (szombaton) 10.00 órakor
indul az
„ÚSSZ EGY HOSSZT”!
országos akció ünnepélyes rajtja
a Magyar Úszás Napján a SAMSUNG Olimpiai Úszófesztiválon.
Az eseményen az egykori Duna úszók (Dániel András, Sárdi István,
Sáringer Károly) a székesfehérvári „vizes” szakosztályok úszóival együtt szelik a habokat!
A program díszvendége:
Dr. Sós Csaba, Európa-bajnoki bronzérmes úszó,
a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media25697_hu
Helyszín: Csitáry G. Emil Városi Uszoda (Mészöly G.u.)
2013. június 22-én (szombaton) 18.00 órától
ismét kinyitja kapuit a Városháza,
az első látogatócsoportot dr. Cser-Palkovics András kalauzolja.
A Múzeumok Éjszakáján óránként szakvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők az Aba-Novák seccot és a Városházát. Az utolsó csoport 20.00 órakor indul.
21.00 órakor kezdődik Burján Zsigmond Fehéredő múlt című filmje 2. részének ősbemutatója, mely a város török kortól 1849-ig tartó történetét dolgozza fel „Uram, maradj velem!” címen.
Ezt követően, 22.00 órától a film mind kettő részét levetítik egymás után.
Helyszín: Városháza
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2013. június 22-én (szombaton) 18.00 órakor
kezdődik a
"Tűzugrás" című előadás.
Fellépők:
Ikarus senior néptánccsoport
Szabadbattyáni néptánccsoport
Rokolya népdal együttes
Havasi gyopár népdalkör
Forgács Zsuzsanna tanítványai
Iszkaszentgyörgyi néptánccsoportok
majd közös tűzugrás.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media25695_hu
Helyszín: Iszkaszentgyörgyi Kőszínház
2013. június 22-én (szombaton) 18.00 órakor
kezdődik
Steve Taylor-Szabó pánsípművész pánsípkoncertje.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház



