2013. október 14-én (hétfőn) 10.00 órakor
Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok
és
Úrfi Tamás, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének ügyvezető igazgatója
közös sajtótájékoztató keretében ismertetik az
október 19-én megrendezésre kerülő Fehérvári Halünnep részletes programját.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross Terem
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2013. október 14-én (hétfőn) 09.00 órakor
tartják a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának
koordinálásával működő Tempus GE-UZ elnevezésű
európai uniós projekt hivatalos megnyitóját.
A TEMPUS GE-UZ projekt számos üzbég partnerintézmény, valamint salzburgi, stockholmi és greenwichi egyetemek közreműködésével
valósul meg. Célja - a fenntartható fejlődés szempontjainak figyelembe vételével - elősegíteni az üzbég partner egyetemek lehetőségeit geoinformatikai mesterképzés indítására - összhangban a Bologna programmal, a nemzetközi tudományos irányelvekkel, és az üzbég piac igényeivel. A projektnek biztosítania kell, hogy az üzbég egyetemi partnerek modernizálják meglévő programjaikat, egyben kidolgozzanak újakat is.
Október 17-ig a NyME Geoinformatikai Karának vendégei lesznek a projektben részt vevő üzbég partnerintézetek vezetői és az európai intézmények munkatársai. Ezzel egy időben 16 üzbég egyetemi tanár
egy hónapos oktatása kezdődik Székesfehérváron.
Helyszín: Pirosalma utca 1-3. (földszinti tanácsterem)
2013. október 14-én (hétfőn) 14.00 órakor
kezdődik az a három napos versmondó verseny, amelyet a
VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár
szervez általános iskolásoknak.
Helyszín:VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár
(Kaszap u.6)
2013. október 14-én (hétfőn) 17.30 órakor
a Hit éve jegyében
Dr. Kiss Ulrich jezsuita szerzetes tart előadást
"Beszéljetek róla akár alkalmas, akár alkalmatlan" címmel.
Helyszín: Szent István Király Művelődési Ház
2013. október 14-én (hétfőn) 18.00 órakor
Mario Godoy Aguirre népzenekutató
a közép ecuadori Chimborazo tartományban, a búzaaratás munkafolyamata alatt elhangzó aratóénekekről, az úgynevezett Jahuayról tart előadást.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32527_hu
Helyszín: Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete



