2013. október 19-én (szombaton) 08.00 órakor
nyílt, nőgyógyászati szűrőnapot szerveznek.
A szűrővizsgálatra azokat a 25 és 55 év közötti hölgyek jelentkezését várják, akik eddig nem vettek részt szűrővizsgálaton, vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év telt el.
Részletes felhívás az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32341_hu
Helyszín: Család- és Nővédelmi Központ (Várkörút 8.)
2013. október 19-én (szombaton) 09.00 órakor
Gyóni András tanácsnok nyitja meg a
"NOSZTALGIA OBSITOSOK" Lőversenyét.
Az egész napos verseny lehetőséget biztosít a szervezett nyugdíjas klubok tagjainak (nem csak a nyugállományú katonák), valamint a már obsittal rendelkezők részére, hogy felmérjék lőkészségüket, felidézhessék fiatalabb éveiket ilyen formában is, barátok, ismerősök között.
Helyszín: Alba Volán SC lőtere (Börgöndi u. 14.)
2013. október 19-én (szombat) 09.00 órától
folytatódik a
„Pálya körkép 2013”.
A pályaválasztási kiállításra elsősorban a pályaválasztás előtt álló 7-8. osztályos tanulókat, a pedagógusokat és a szülőket 14.00 óráig várják.
Helyszín: Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatóság (Seregélyesi út 123.)
2013. október 19-én (szombaton) 10.00 órától
zajlanak a
FITTAnap rendezvényei.
A programon 13.30 órakor látványos JamLand Hip-Hop tánc bemutató, majd FitKid bemutató zajlik.
14.00 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, melynek keretében
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
mond köszöntőt.
Az egész napos sportrendezvényen a hagyományos fitnesz trendeket és a legújabb mozgásformákat is kipróbálhatják az érdeklődők. Elsősorban azokat várják, akik még nem sportolnak rendszeresen, és szeretnék kiválasztani az adottságaikhoz leginkább illő sportágat. Fehérvári edzők és orvosok adnak tanácsokat.
Előzetes közleményünk és plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_2838
Helyszín: FEZEN Klub
2013. október 19-én (szombaton) 11.00 órakor
kezdődik a
I. Fehérvári Halünnep.
A horgászverseny 07.00 órától zajlik, majd 11.00 órakor kezdődik a halételek főzése.
A rendezvényt
11.00 órakor Brájer Éva alpolgármester nyitja meg,
majd átadja a rajzpályázat díjait,
11.30 órakor Viza Attila és Farkas László önkormányzati képviselők köszöntője után a körzet általános iskolásainak műsora következik, majd
13.00 órakor Vargha Tamás államtitkár beszédet mond és átadja a horgászverseny díjait.
A főzőverseny eredményhirdetésére 17.00 óra körül kerül sor.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32688_hu
Helyszín: Palotavárosi tavak
2013. október 19-én (szombaton) 12.45 órakor
sajtótájékoztatón számolnak be a
2013-as Szent István Emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott
Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűléséről.
A kétnapos tanácskozás központi témái:
• Adósságkonszolidáció az önkormányzatoknál
• Magyarország 2014.évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslatból
a települési önkormányzatokat érintő fejezet megtárgyalása
• Rezsidíj csökkentés után a közszolgáltatók működése
• Európa 2020 – a nagyvárosok fejlődését elősegítő fejlesztési prioritások
• 2014-2020 időszakra tervezett infrastrukturális fejlesztések
a megyei jogú városokban
• A megyei jogú városok lehetőségei a 2014-2020-as
uniós források elosztása kapcsán
A sajtótájékoztató résztvevői:
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere,
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke
dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere,
a Megyei Jogú Városok Szövetségének alelnöke
Helyszín: Városháza, kistanácsterem
2013. október 19-én (szombaton) 17.00 órakor
Róth Péter alpolgármester
köszönti
a fennállásának idén 25 éves évfordulóját ünneplő
Klub Polonia tagjait, az ünnepségen résztvevőket.
Helyszín: Megyei Művelődési Központ - Művészetek Háza
2013. október 20-án (vasárnap) 18.00 órakor
kezdődik a
Los Andinos Együttes és Mario Godoy Aguirre
equadori népzene kutató közös koncertje.
Előzetes közleményünk és plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_2875
Helyszín: Városháza, Díszterem
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2013. október 19-én (szombaton) 08.00 órától
"Egészségnap" címmel vidám, sokszínű program kerül megrendezésre a Videoton Oktatási Központban az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület jóvoltából.
A testet, lelket megmozgató ingyenes eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32812_hu
Helyszín: Videoton Oktatási Központ
2013. október 19-én (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a
"Magyarok a Marson - robotikai seregszemle" című program.
Célja, hogy találkozási lehetőséget és fórumot biztosítsanak a robotikával fogalakozóknak, valamint előkészítsék a 2014. évi "Magyarok a Marson - Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenye"-re való felkészülést, melynek tervezett helyszíne szintén Székesfehérvár lesz.
Részletes program az alábbi linken:
http://robotseregszemle2013.arek.uni-obuda.hu/
Helyszín: Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja,
földszinti aula
2013. október 19-én (szombaton) 10.00 órakor
bábos szakmai napot szerveznek.
A szakemberek a bábelőadás színrevitelének lépéseiről,
a bábkészítés fortélyairól tartanak előadást.
Helyszín: Művészetek Háza tükrös terem (III. Béla király tér)
2013. október 19-én (szombaton) 11.00 órakor
nyitják meg a
"A világűr emberközelben" című űrkutatási vándorkiállítást, amely a Magyar Asztronautikai Társaság szakmai közreműködésével jött létre.
A tárlatot Dr. Sik András bolygókutató, a társaság főtitkár-helyettese nyitja meg. A november 3-ig megtekinthető kiállítás bemutatja többek között a Földön kívüli élet keresését, a nemzetközi űrállomást, a magánűrhajózást, a bolygókutatást, a magyar űrkutató eszközöket és a hétköznapi űralkalmazásokat.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32289_hu
Helyszín: Alba Plaza
2013. október 19-én (szombaton) 14.00 órakor
"Üzen a füzet! "
Az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás keretében múzeumpedagógia foglalkozást tartanak.
Mindig jól jön, ha kéznél van egy praktikus notesz, nem igaz?
Készítsd el saját jegyzetfüzeted a Papírformával! Varga Gábor Farkas grafikusművész és Simon Ági mutatják be műhelytitkait.
A Nagy Rajzolás keretein belül.
Helyszín: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény
2013. október 19-én (szombaton) 15.00 órakor
őszi kézműveskedés kezdődik a Szent István Művelődési Házban.
A gyerekek készíthetnek levélképeket, termésfigurákat, a Varázskuckó játékbolt játéklehetőséget biztosít. A résztvevőket sült almával kínálják.
A belépő 500 forint gyermekenként, a felnőttek számára a program ingyenes, a nyersanyagokat a szervezők biztosítják.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
2013. október 19-én (szombaton) 16.00 órakor
az "Előadások a Családokért" program keretében
Ruff Nikolett mediátor tart előadást a társkeresésről.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32533_hu
Helyszín: Árpád Fürdő rendezvényterme
2013. október 19-én (szombaton) 17.00 órakor
családi programot és táncházat szervez az
Alba Regia Táncegyüttes a szabadkai Juhász zenekarral.
Először Dömötör-napi vásárba és mulatságba várják a gyerekeket,
majd koncertet ad a Juhász zenekar. Magyarpalatkai táncokat
oktat Molnár Gábor, végül táncházzal zárul az este.
Helyszín: Táncház
2013. október 19-én (szombaton) 17.00 órától
tartja októberi csángó táncházát és családi programját
a Kákics együttes.
A program vendége lesz Varró János népzenész.
Először Bodó Bán Enikő tart táncos foglalkozást a kicsiknek,
majd 18.00 órától Gula Miklós oktatja a szülőket a felnőtt táncházban.
A kicsik kézműves foglalkozáson is részt vehetnek.
Helyszín: Helyőrségi Klub
2013. október 20-án (vasárnap) 09.00 órától
a második fordulóval folytatódik
a "Tollasozz az egészségedért!" Tóparti Tollasparti.
Az Alba-Toll Sportegyesület ebben az évben Egészséges életmód pályázaton nyert európai uniós támogatást, amelynek keretében több ingyenes sportprogramot, versenyt rendeznek havonta
egy hétvégi napon összesen 10 alkalommal.
Helyszín: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
tornaterme
2013. október 20-án (vasárnap) 09.00-12.00
a Jótétemény Alapítvány ismét ruha-cipőosztást tart,
ezúttal őszi-téli szezonra.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Rákóczi utca 25.)
2013. október 20-án (vasárnap) 10.00 órától
indul a hadtörténeti kalandozás kerékpárral a
Katonai Emlékparkban és környékén.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a kerékpártúra célja, hogy az érdeklődőket végigvezesse a Velencei-tó északi partján található, hadtörténelmi vonatkozású helyszíneken, s ezáltal, valamint a program során teljesítendő feladatokkal emlékezzünk 1849. október 6-ra és 1956. október 23- ra, a kiemelkedő jelentőségű események hőseire, mártírjaira.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media32564_hu
Helyszín: KEMPP (Pákozd)
2013. október 20-án (vasárnap) 16.00 és 18.00 órakor
két előadással várja a legkisebbeket és a családokat az
Alma együttes.
Helyszín: Művészetek Háza színházterem



