Szerdai sajtóesemények

2013.11.12. 14:35
MEGHÍVÓ - 2013. november 13. (szerda)
Felavatják Klebelsberg Kuno szobrát a Ciszterci Gimnáziumnál. Bejárás lesz a Bregyóban épülő atlétikai centrumnál. A megyei gyermekvédelmi napokról szerveznek sajtótájékoztatót. 
 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2013. november 13-án (szerdán) 10.00 órakor

kerül sor a

„Székesfehérvár, Alba Regia Laktanya területén feltárt szénhidrogén szennyeződés kármentesítése"
című projekt nyitórendezvényére.

A sajtótájékoztatón Vargha Tamás honvédelmi államtitkár is részt vesz és ismerteti a honvédelmi tárca környezetvédelmi feladatrendszerét.

Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Róth Péter alpolgármester lesz jelen a programon.  

A vendégek beléptetése - az előzetes regisztráció alapján - a Gombócleső utcánál található IV. számú kapun keresztül történik.

Helyszín:
Alba Regia Laktanya



2013. november 13-án (szerdán) 11.00 órakor

avatják

Klebelsberg Kuno szobrát a Ciszterci Gimnázium előtt,

az iskola hármas jubileumot ünneplő programsorozata keretében. 

Az eseményen részt vesz 
L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, valamint
dr. Cser-Palkovics András polgármester is.  

15.00 órától iskolatörténeti vetélkedő kezdődik az intézmény dísztermében.  

Helyszín: Ciszterci Szent István Gimnázium előtti tér



2013. november 13-án (szerdán) 11.00 órakor

sajtótájékoztatót tartanak arról, hogy a Fehérvár KC női kézilabda csapata november 15-én és 16-án hazai pályán megkezdi szereplését az EHF Kupában.

A sajtótájékoztatón jelen lesznek:
Mészáros Attila tanácsnok, Székesfehérvár Önkormányzatának
 képviseletében,
Balássi Imre, a Fehérvár KC elnöke,
Pal Oldrup Jensen, az FKC vezetőedzője,
Siti Beáta, az FKC másodedzője,
valamint a klub meghatározó játékosai.  


Helyszín:
  Köfém Sportcsarnok VIP terme (Verseci út 1-15.) 



2013. november 13-án (szerdán) 14.00 órától

sajtónyilvános bejárást szervez

a S
zékesfehérvár Városgondnoksága Kft.

a Bregyó-közi Ifjúsági Sportközpontban épülő

Regionális Atlétikai
Centrumban.

A bejáráson Bozai István városgondnok és Mészáros Attila tanácsnok
is jelen lesz. 

Az újságírók betekintést nyerhetnek az éppen folyó kültéri és beltéri munkálatokba. A szakemberek segítségével pedig átfogó képet kaphatnak a beruházás jelenlegi állásáról. 

Helyszín: Bregyó-közi Ifjúsági Sportközpont



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 


2013. november 13-án (szerdán) 13.00 órakor

sajtótájékoztató keretében ismertetik a

 Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok egy hetes rendezvénysorozatát.
 
Helyszín: Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ földszinti előadóterme (Tüzér u. 6.)



2013. november 13-án (szerdán) 13.30 órakor

tartják a "Kalandok Zenebóniában" című darab sajtópróbáját.

A zenés mesejátékot Kozáry Ferenc rendezi.

Helyszín: Pelikán Kamaraszínház



2013. november 13-án (szerdán) 16.30 órakor

 kezdődik

 "Az Aranyvonat és a Szent Jobb Székesfehérváron - 1938. június 1."

filmvetítéssel egybekötött előadás.

Helyszín: Szent István Király Múzeum Rendház (Fő utca 6. )



2013. november 13-án (szerdán) 17.00 órakor

újabb programmal folytatódik a

Magyarság és Európa Szabadegyetem.

 Ezúttal Szakály Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem történésze tart előadást "A magyar királyi csendőrség 1881-1945. Egy európai eredetű és színvonalú közbiztonsági őrtestület története" címmel. 
Részletes program az alábbi linken: 
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media31687_hu

Helyszín:
 Kodolányi János Főiskola nagyelőadója
 (Irányi Dániel utca 4. Bory Jenő épület)




2013. november 13-án (szerdán) 17.00 órakor

irodalmi délután kezdődik  a

Vörösmarty Társaság szervezésében.

  "Dégtől Szkopjeig" címmel Paszkál Gilevszki macedón íróval, műfordítóval  L. Simon László költő beszélget.

Helyszín:
Vörösmarty Társaság ( Kossuth L. utca 14.) 



2013. november 13-án (szerdán) 18.00 órakor

"Fotópoézis" címmel nyílik

Gerebics Lajos életmű-kiállítása.

Helyszín: Művészetek Háza, Nagy Ottó Sándor Galéria
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.