Pénteki sajtóesemények

2013.11.14. 15:27
MEGHÍVÓ - 2013. november 15. (péntek)
Hóértekezlettel folytatódik a téli felkészülés. Müller Péter a "Nyitott akadémia" keretében. Szent Erzsébet-napi gyertyafényes hangversenyt rendeznek. Kövi Szabolcs koncert és a VAGYOK 2013. legjobb produkciói.
 
 
 
 ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 11.00 órakor
 
hóértekezlettel folytatódik
 
a téli időszakra való felkészüléssel kapcsolatos programsorozat.
 
A Fehérvári Civil Központban az Operatív Bizottság
 
tart ülést
 
a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., valamint
 
az FM Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári
 
Katasztrófavédelmi Kirendeltsége szervezésében.
 
Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Rákóczi út 25.)
 
 
 
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 18.00 órakor
 
Lóki György solymász tart előadást
 
"Solymászat Szent István korában" címmel.
 
A Székesfehérvári Vadmadárkórház és a Vörösmarty Mihály Könyvtár közös programja kapcsolódik a 2013-as Szent István Emlékévhez.
A rendezvény érdekessége, hogy a résztvevők megcsodálhatják
az előadó vadászatra idomított sólymait is.
 
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai Úti Tagkönyvtára
 
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 18.00 órakor
 
Kövi Szabolcs ad koncertet.
 
A koncert egyben gálaműsor is, amelyen bemutatkoznak a
 
VAGYOK 2013 országos rendezvény legjobb produkciói is.
 
Részletes plakát az alábbi linken:
 
Helyszín: Köfém Művelődési Ház
 
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 18.00 órakor
 
nyitják meg Horváth Renáta "Fotók - Gondolatok" című kiállítását.
 
A tárlatot Koppán Viktor Dávid nívódíjas fotóriporter ajánlja az érdeklődők
 
figyelmébe. Gitáron közreműködik Somogyi József.
 
Helyszín: Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház
 
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 19.00 órakor
 
Müller Péter szerepel a "Nyitott Akadémia" nagysikerű programsorozat keretében. Az ismert író "Férfiélet, női sors" címmel tart előadást.
 
Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza, színházterem
 
 
 
2013. november 15-én (pénteken) 19.00 órakor
 
Szent Erzsébet-napi gyertyafényes hangversenyt rendeznek.
 
Részletes program az alábbi linken:
 
Helyszín: Károlyi-kastély, Fehérvárcsurgó
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.