ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2013. november 16-án (szombaton) 10.00 órától
az "Emlékezés Napja" címmel
szervez nagyszabású közéleti konferenciát a
Fejér Nyugdíjas Szövetség.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében
dr. Dienesné Fluck Györgyi idősügyi tanácsnok
köszönti a résztvevőket.
A nap témái: Szent István halálának 975 éves évfordulója;
az 1938 évi 48. Székesfehérvári Országgyűlés 75 éves évfordulója;
Árpádházi Szent Imre szentté avatásának 930 éves évfordulója,
Az első világháború befejezésének 95 éves évfordulója;
A magyar népdal és népköltészet hetének megünneplése.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media33813_hu
Helyszín: Fehérvári Civil Központ, emeleti színházterem
2013. november 16-án (szombaton) 13.00 órakor
kezdődik a
Fehérvár Hangja 2013 elődöntője.
Huszonnégy versenyző jutott be ide a válogatóról, őket hallgatja meg
a zsűri és az érdeklődő közönség.
Helyszín: Alba Plaza
2013. november 16-án (szombaton) 19.00 órakor
a Ciszterci Templomban ad koncertet
a Hermann László Kamarazenekar.
A zenekar októberben 3-án és 4-én Rómában vendégszerepelt
a 2013-as Magyar – Olasz Kulturális Évad és a Szent István Emlékév tiszteletére. A 3-i templomi koncerten elhangzott zenei összeállítást
ezúttal Székesfehérvár közönsége is megismerheti.
Helyszín: Ciszterci Templom
2013. november 17-én (vasárnap) 09.00 órakor
kezdődik az AKTIV Program városi döntője.
Az ARAK Atlétikai Utánpótlás Központjának nyolcadik alkalommal megrendezett AKTIV Programja keretében Székesfehérvár 9 általános iskolájából 500 fő 7-12 év közötti gyermek küzd meg a legAKTIVabb osztály és legAKTIVabb iskola címért.
A programon részt vesz Mészáros Attila tanácsnok.
Helyszín: KÖFÉM Sportcsarnok (Verseci u. 1-15.)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2013. november 16-án (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik
"Kifele az elefántcsonttoronyból" címmel a
Szkeptikusok XIX. országos konferenciája.
A konferenciát Dr. Györök György főigazgató nyitja meg.
Részletes program az alábbi linken:
http://telapo.datatrans.hu/szkeptikus/2013/index.htm
Helyszín: Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ (Budai út 45.)
2013. november 16-án (szombaton) 10.00 órától
"Animóka" címmel
kreatív animációs családi programot szerveznek.
Lesz filmvetítés, majd filmkészítő foglalkozásokra kerül sor, a kicsiknek szóló drámajátékot Kaszás Mihály színművész, a nagyobbaknak szólót
Mosberger Róbert vezeti.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.fejermmk.hu/program.php?program_id=511
Helyszín: Fejér Megyei Művelődési központ Művészetek Háza
2013. november 16-án (szombaton) 11.30 órakor
nyitják meg Sipos Eszter és Horváth Csaba Árpád
"GPS: 47.938147, 19 .586284 – Elképzeled, és messzebb kerül"
című kiállítását.
Részletek az alábbi linken:
http://www.szikm.hu/SZIKM/kiallitasok.php?t=1383917058
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Országzászló tér 3.)
2013. november 16-án (szombaton) 14.00 és 17.00 óra között
"Kerülj képbe!" címmel szerveznek családi délután
az Új Magyar Képtárban.
Részletek az alábbi linken:
http://www.szikm.hu/SZIKM/muzeumpedagogia.php?t=1383914376
Helyszín: Új Magyar Képtár
2013. november 16-án (szombaton) 15.00 és 17.00 óra között
"Márton-napi libaságok" címmel tartanak családi délutánt.
Lesznek kézműves foglalkotások, majd néptáncbemutatót is kínálnak,
a Palacsinta zenekar pedig önfeledt bulizásra várja a vendégeket.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/aszmh/marton-napi-libasagok/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2013. november 16-án (szombaton) 17.00 órakor
újabb családi programmal folytatódik a Kákics Együttes
táncházas sorozata.
17.00 órától újabb tánclépéseket sajátíthatnak el a gyerekek
Gellár Éva és Gula Miklós vezetésével, majd gyöngyfűzést tanít
Bodó Bán Enikő. A felnőtteknek moldvai és gyimesi csángó,
valamint felcsíki székely táncokat tanítanak 18.00 órától.
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2013. november 16-án (szombaton) 18.00 órakor
a 18. Páholyszemle keretében vetítik
Groó Diána: Regina című filmjét.
A vetítést követő beszélgetésen a film rendezője, Groó Diána lesz a vendég.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2013. november 17-én (vasárnap) 11.00 órakor
tartják Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet
"Janka és József titka" című könyvének bemutatóját.
A programon közreműködik Stokinger József és F. Dőry Magdolna.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/fkh/esemenyek/konyvbemutato-janka-es-jozsef-titka/
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház



