2013.11.18. 14:43
MEGHÍVÓ - 2013. november 19. (kedd)
A befejeződik a faültetési program. "NYITOK" tanulási központ nyílik. Az egészséges életmódról rendeznek vetélkedőt. Tájékoztatót tartanak a maroshegyi emléktábla avatásról.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2013. november 19-én (kedden) 10.00 órakor
az 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat köszönti a
Nyugdíjas Szervezetek "Életet az Éveknek" Fejér Megyei Szövetsége.
A házaspárokat Róth Péter alpolgármester köszönti.
Helyszín: Hiemer-ház, házasságkötő
2013. november 19-én (kedden) 10.00 órakor
az 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat köszönti a
Nyugdíjas Szervezetek "Életet az Éveknek" Fejér Megyei Szövetsége.
A házaspárokat Róth Péter alpolgármester köszönti.
Helyszín: Hiemer-ház, házasságkötő
2013. november 19-én (kedden) 11.00 órakor
kerül sor
az Alcoa Alapítvány és az American Forests' támogatásával
megvalósuló faültetési program utolsó állomására.
A Horog utca mellett, a Királyok parkja felé vezető sétánynál a közeli iskola diákjai és a terület önkormányzati képviselője, Viza Attila is bekapcsolódik a faültetésbe a Városgondnokság munkatársai mellett.
Helyszín: Horog utca, Királyok parkja felé vezető sétány
2013. november 19-én (kedden) 14.00 órakor
nyílik meg a
"NYITOK" nyitott tanulási központ.
A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért (SZETT) A "nyitok hálózat a társadalmi befogadásért" című TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 azonosító számú pályázati program keretein belül működő tanulási központ a helyi szükségletekre és egyéni igényekre rugalmasan válaszoló tanulási programokat szervez, elsősorban a munkaerő-piaci helyzet javítását szolgáló alapkészségek fejlesztésével.
A központot Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő nyitja meg, köszöntőt mond Brájer Éva alpolgármester.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media34246_hu
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2013. november 19-én (kedden) 13.00 órakor
Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester
közös sajtótájékoztatón számol be
az újabb, Székesfehérvárt érintő kormánydöntésről.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2013. november 19-én (kedden) 14.30 órakor
kezdődik az a munka, melynek keretében rendbeteszik a
Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található
katolikus kereszt környékét.
A programon részt vesz Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője és a Gaja Környezetvédő Egyesület,
illetve bekapcsolódnak a munkába a környék lakosai is.
A terület megszépítése kapcsolódik az Almássy – telepi Krisztus Király Templom és Egyházközség hétvégi búcsújához, amely pénteken, szombaton és vasárnap kerül megrendezésre.
Részletes program az alábbi linken:
Helyszín: Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződése
2013. november 19-én (kedden) 15.00 órakor
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára
és
Brájer Éva alpolgármester
sajtótájékoztatón ismerteti
a szombati, Maroshegyen nyíló repüléstörténeti kiállítás és az ehhez
kapcsolódó emléktábla avatás részletes programját.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Repüléstörténeti kiállítás termében)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára
és
Brájer Éva alpolgármester
sajtótájékoztatón ismerteti
a szombati, Maroshegyen nyíló repüléstörténeti kiállítás és az ehhez
kapcsolódó emléktábla avatás részletes programját.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Repüléstörténeti kiállítás termében)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2013. november 19-én (kedden) 15.00 órától
rendezik meg a Nemes Nagy Ágnes Kollégium éttermében
„Egészséges életmód és élhető környezet” című vetélkedőt, amellyel
az egészséges táplálkozás és a mozgás fontosságára, valamint
a környezet értékeinek megóvására való figyelem felkeltésére helyezik
a hangsúlyt.
A kollégiumban több mint másfél évtizede sikerrel működő Életmód klub szakkör minden tanévben megrendezi az egészséges életmóddal
kapcsolatos versenyét a megye kollégiumai között.
Helyszín: Nemes Nagy Ágnes Kollégium
2013. november 19-én (kedden) 16.00 órától
a karácsonyi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak Herczog Edit EP-képviselő irodájában, a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek programsorozat keretében.
Angyalkát készíthetnek a résztvevők textilből és papírból.
Helyszín: Fő u. 3. alatti képviselői iroda
2013. november 19-én (kedden) 17. 00 órakor
a továbbtanulás és iskolaválasztás előtt állók, valamint az érdeklődő szülők
a hat évfolyamos képzésről kaphatnak tájékoztatót.
Helyszín: Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium
(Prohászka O. u. 71.)
2013. november 19-én (kedden) 17.30 órakor
utolsó előadásához ér a
„Párbeszéd a hitről…” őszi előadássorozat.
Dr. Janka Ferenc filozófus, teológus, főiskolai tanár a mai istenérvekről szól.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
2013. november 19-én (kedden) 18. 00 órakor
tartják a "Lear király című darab sajtópróbáját a színházban.
Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan állítja színpadra. Az előadást Bagó Bertalan rendezi, címszerepben: Cserhalmi György.
Helyszín: Vörösmarty Színház



