2013. november 20-án (szerdán) 08.00 órától
fákat ültetnek a Királyok parkjában.
A munkálatokba 08.30 órától bekapcsolódik
Viza Attila önkormányzati képviselő.
Az uralkodók életnagyságú, fából készült szobrai mögé
ültetnek egy-egy kislevelű hársfát.
Helyszín: Palotaváros, Királyok parkja
2013. november 20-án (szerdán) 10.00 órakor
közös sajtótájékoztatót tart
Róth Péter alpolgármester,
Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és
Borján Péter, az Echo Nonprofit Network szervezési igazgatója.
Téma: Tájékoztató az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért programjairól.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2013. november 20-án (szerdán) 13.00 órakor
sajtótájékoztató keretében számolnak be arról, hogy
az önkormányzat folytatja az ingyenes HPV vírus elleni védőoltás programot.
A sajtótájékoztatón részt vesz:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Dr. Wilhelm Róbert, az Alba Családorvosi Egyesület elnöke és
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross Terem
2013. november 20-án (szerdán) 15.00 órakor
kerül sor az
"Elektronikai alkatrész és részegységek gyártókapacitások bővítése a Harman Becker Kft-nél"
projekt ünnepélyes zárórendezvényére.
Ünnepi köszöntőt mond:
Johannes Scherm, VP Manufacturing & Quality Europe, Harman
Dr. Cser-Palkovics András polgármester
Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár
Helyszín: Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. (Holland fasor 19.)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2013. november 20-án (szerdán) 10.00 órakor
„A versenyképes jövőért" címmel rendezik meg a fiatal innovátorok fórumát a Gazdaság Házában.
Konferencia célja a jelenleg oktatásban-, felsőoktatásban részt vevő hallgatók ismereteinek bővítése a sikeres vállalkozások gyakorlatával, K+F és a hozzá kapcsolódó iparjogvédelemmel- és a pályázatírással kapcsolatos területeken.
Helyszín: Gazdaság Háza ( Hosszúsétatér 4-6.sz.)
2013. november 20-én (szerdán) 16.00 órakor
tartják a
"Játsszunk iskolát!" című, beiskolázási programsorozat első foglalkozását az István Iskolában.
A gyerekek és szüleik játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek az intézménnyel és a leendő tanító nénikkel. A találkozók kiemelt témája a képességfejlesztés.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media34488_hu
Helyszín: István Király Általános Iskola
2013. november 20-én (szerdán) 17.00 órakor
a négy évfolyamos képzésről tartanak tájékoztatót.
A programra várják a továbbtanulás és iskola-választás előtt állókat, valamint az érdeklődő szülőket.
Helyszín: Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium (Prohászka O. u. 71.sz.)



