2013.12.13. 14:37
MEGHÍVÓ - 2013. december 14-15. (szombat, vasárnap)
Adventi programok VÍzivárosban és Palotavárosban. Családok Karácsonya a Civil Központban. Karácsonyi hangverseny Maroshegyen.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
2013. december 14-én (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a Székesfehérvári Diáktanács
egész napos adventi rendezvénye.
A programon részt vesz Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok.
Részletes program:
10.00 óra – A Fehérvári Civil Központban indul a program, ahol
kézműves foglalkozások zajlanak, majd ünnepi zenés,
énekes színpadi produkciókkal folytatódik a program, és lesz teabörze is.
13.30 óra – Városismereti vetélkedő indul a Kontaktpont ifjúsági irodától.
Az ötfős csapatok több helyszínt, a Vörösmarty Mihály Könyvtárat,
a Bazilikát, a Nemzeti Emlékhelyet és a Prohászka ligetet érintik. az eredményhirdetés kb. 16.30 órakor lesz.
17.30 óra – flashmob kezdődik az ünnep jegyében a Zichy színpad előtti téren.

"Stresszmentesen a szeretet ünnepén" címmel
Séllei György mediátor tart előadást.
A program a "Fiskális utcai orvosi rendelő bővítése, korszerűsítése" című pályázathoz kötődően valósul meg.
Helyszín: Fiskális utcai Orvosi Rendelő
2013. december 14-én (szombaton) 14.00 órakor
a Vízivárosi Advent 2013 keretében
a II. Rákóczi Úti Óvoda kisgyermekei adnak műsort.
A rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester és
Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő mond köszöntőt.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media35673_hu
Helyszín: Vízivárosi Óvoda (Sarló utca 11/e)
2013. december 14-én (szombaton) 16.00 órakor
Spányi Antal megyés püspök meggyújtja az adventi koszorún
a harmadik gyertyát.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media35661_hu
Helyszín: Püspöki Palota Adventi Udvar
2013. december 15-én (vasárnap) 13.00 órától
karácsonyváró programot szerveznek a Palotavárosban élőknek
a Rác utca 15. szám alatt.
A programon részt vesz Viza Attila önkormányzati képviselő,
és 13.30 órától bekapcsolódik Vargha Tamás országgyűlési képviselő.
Fellépnek a Palotavárosi Óvodába járó gyerekek, műsort ad az István Király és a Vasvári Pál Általános Iskola, illetve meleg étellel és szaloncukorral kínálják a vendégeket.
Előzetes közlemény az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_3057
Helyszín: Rác utca 15.
2013. december 15-én (vasárnap) 15.00 órakor
kezdődik a
Családok Karácsonya.
A rendezvényen adják át a Székesfehérvár MJV Önkormányzat támogatásával összeállított élelmiszer csomagokat. A programon ünnepi műsorral készülünk a meghívott vendégek és családok számára. A "Családok Karácsonya" program keretében 1300 család számára juttatja el a tartós élelmiszereket a SZÉNA Egyesület a Családokért együttműködő partnereinkkel.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2013. december 15-én (vasárnap) 16.30 órakor
karácsonyváró ünnepi műsor kezdődik
a maroshegyi Szent Kristóf templomban.
Fellép a Maroshegyi Óvoda Napocska csoportja, a Stringers vonósnégyes, az Alba Regia Vegyeskar és Kuna Károly színművész.
A program létrejöttét Brájer Éva önkormányzati képviselő támogatta.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media36211_hu
Helyszín: Szent Kristóf templom
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2013. december 14-én (szombaton) 10.00 órától
U10 (mini) tornával folytatódik a "Karácsonyi Hoki Buli - Winter Classic" a Városligetben, Budapesten.
13.00 órakor kezdődik a MAC Budapest - Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia EBJL (U18) mérkőzés, majd 16.30 órakor az Öregfiúk All Star mérkőzés. 18.30 órakor a Dab.Docler csapata mérkőzik a Miskolci Jegesmedvékkel MOL Liga keretében.
Helyszín: Városligeti Műjégpálya (1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.)

kézműves foglalkozással várják a gyermekeket a Püspöki Palota
Adventi Udvarában. 11.00 órakor a móri Szent Erzsébet Római
Katolikus Általános Iskola tanulói adnak műsort.

Helyszín: Püspöki Palota, Adventi Udvar

nyit a Téli Tárlat és Vásár.
A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak alkotásaiból,
közvetlenül a művészektől vásárolhatják meg az ajándéknak szánt alkotásokat a művészetpártolók.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media35972_hu
Helyszín: Pelikán Galéria

múzeumpedagógiai foglalkozásra várják a családokat
a Szent István Király Múzeumba.

Helyszín: Fekete Sas Patikamúzeum
2013. december 14-én (szombaton) 15.00 órakor
a Ficak családi délután keretében az adventi készülődés lesz a téma.

Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház

gyerekfoglalkozás lesz a Terembura Kulturális Egyesülettel,
Adventi Bázis Kamarás Emesével és mézeskalácssütés.

Helyszín: A Szabadművelődés Háza

"Díszítsük fel együtt a faluházat" - karácsonyi készülődés.
A gyerekek karácsonyfadíszeket készíthetnek, 16.00 órától pedig a Mits Trió Játsszunk együtt! című műsorát láthatják a vendégek.
Helyszín: Kisfaludi Közösségi Ház
2013. december 14-én (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi műsora.

Helyszín: Adventi színpad - Városház tér

gyerekeknek, majd 18.00 órától felnőtteknek szervez
adventi táncházat a Kákics együttes.
A hagyományos családi program újdonságaként ezúttal karácsonyi kirakodó vásárral is várják az érdeklődőket.
Részletes plakátok az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media35683_hu
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2013. december 14-én (szombaton) 17.30 órakor
kezdődik a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Klub Polonia "Lengyel Karácsonyest" ünnepsége. A programon fellép a "Kozianie" Dal- és Táncegyüttes.
Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza
2013. december 14-én (szombaton) 18.00 órakor
a "Fehéredő múlt" várostörténeti film 2. részét tekinthetik meg az érdeklődők, ezt követően a film alkotói várnak mindenkit szeretettel kötetlen beszélgetésre.
Helyszín: Hiemer-ház, házasságkötő terem
2013. december 14-én (szombaton) 18.00 órától
a SWiTCH Zenekar, majd 19.00 órától a Lions of Suburbia
koncertezik a Magyar Király Szálló előtti téren.

Helyszín: Zichy Színpad

"Tündöklő csillag ünnepe" címmel kezdődik
A Szabad Színház előadása.

2013. december 14-én (szombaton) 19.00 órakor
a Vox Mirabilis Kamarakórus karácsonyi hangversenye
kezdődik a Jézus Szíve Templomban.
Az ismert ünnepi dallamok mellett Bach és Eszterházy Pál művei is felcsendülnek. A koncert vendége a Capella Pegia Kamarazenekar. Közreműködnek Zemlényi Eszter, Gradsach Zoltán és Józsa Botond énekművészek.
Helyszín: Jézus Szíve templom (Rákóczi út)
2013. december 15-én (vasárnap) 10.00 órakor
U8 (szupermini) tornával indul a "Karácsonyi Hoki Buli - Winter Classic"
harmadik és egyben záró napja a Városligetben, Budapesten.
13.00 órakor EWHL (női EBEL) mérkőzés lesz, majd
17.30 órakor kezdődik a Sapa Fehérvár AV19 - EC-KAC Klagenfurt EBEL-mérkőzés.

az Adventi meseházban karácsonyfadíszeket készítenek kerámiából
a Hetedhét Játékmúzeumban, ahol a kézműves foglalkozások
14.00 órától szaloncukor, karácsonyfadíszek, asztali díszek
készítésével folytatódnak.

Helyszín: Hetedhét Játékmúzeum

kézműves- és jótékonysági vásár várja a családokat
az Adventi Udvarban.

Helyszín: Püspöki Palota
2013. december 15-én (vasárnap) 10.00 órától
folytatódik a Téli Tárlat és Vásár
A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak alkotásaiból, közvetlenül a művészektől vásárolhatják meg az ajándéknak szánt alkotásokat a művészetpártolók.

kezdődik a Fehérvár Hangja 2013 döntőseinek koncertje
a Zichy Színpadon, majd 16.00 órakor Lovas Petra lép fel.

2013. december 15-én (vasárnap) 15.30 órakor
„Ének a teremtőhöz” címmel a Hermann László Népzenei Műhelye ad
műsort az Adventi Koncertsorozat keretében a Városi Képtár – Deák
Gyűjteményben.
Weöres Sándor versei és a moldvai népénekeket megszólaltatják:
Bobory Zoltán-vers, Vakler Anna-ének, Cserta Balázs fúvós hangszerek
és Varró János – pengetős hangszerek.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media35662_hu
Helyszín: Városi Képtár – Deák Gyűjtemény
2013. december 15-én (vasárnap) 16.00 órától
a Fehérvári Kézműves Egyesület tagjai meséket olvasnak fel.

„Harang csendül, ének zendül” címmel karácsonyi koncert
kezdődik Maroshegyen.

Helyszín: Maroshegyi Szent Kristóf Templom
2013. december 15-én (vasárnap) 17.00 órakor
az Adventi Színpadon Mits Péter zenés műsorral várja a gyerekeket,
majd 18.00 órától Pál Dénes koncertezik.

2013. december 15-én (vasárnap) 19.00 órától
Mohai-Vörös Trió koncertezik a Magyar Király Szálló előtti téren.