AZ ÉN FEHÉRVÁRAM

2013.12.19. 15:52
MEGHÍVÓ - 2013. december 20. (péntek)
Egész napos ünnepi programsorozattal búcsúztatják Székesfehérváron a Szent István Emlékévet. 
 
 
 
 
2013. december 20-án (pénteken)
 
 
 09.30 órakor a Szent István Művelődési Házban kezdődnek a programok, amelyek során az év legfőbb eseményeit elevenítik fel.
 
16.00 órakor a Nemzeti Emlékhelyen kerül sor tisztelgő főhajtásra.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz az ünnepségen és mécsest helyez el Szent István sírjánál.
 
A résztvevők közösen sétálnak végig a Fő utcán, ahol az augusztusi ünnepségek során sikert aratott "Fényutca" keretében államalapítónk életének főbb eseményei lesznek láthatóak.
 
17.00 órakor "A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg" címmel kezdődik ünnepi est
a Vörösmarty Színházban, ahol köszöntőt mond
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
 
A program második részében a 100 éves Alba Regia Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt.
 
Az ünnepi est eseményei a Zichy színpadnál elhelyezett kivetítőn is követhetőek.
 
19.00 órától Demjén Ferenc ad koncertet a Zichy színpadon.
 
Az ünnepi eseményeket látványos lézershow zárja.
 
A nap teljes programját tartalmazó plakát letölthető a Galériából!
 
 
Minden esemény sajtónyilvános!
 
A Nemzeti Emlékhelyen és a Vörösmarty Színházban regisztrációra és a technikai eszközök átvizsgálására is sor kerül. A beléptetés megkönnyítéséért kérjük, hogy a szerkesztőségek előzetesen jelezzék részvételüket.
 
A helyszínre érkező kollégák neveit kérjük, hogy december 20-án, pénteken 8 óráig jelezzék a stettler.zsuzsanna@pmhiv.szekesfehervar.hu címre.
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.