2014.02.05. 14:22
MEGHÍVÓ - 2014. február 6. (csütörtök)
Lakossági fórumot tartanak Palotavárosban. Iskolanyitogató foglalkozásokra várják a leendő elsősöket három helyszínen.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2014. február 6-án (csütörtökön) 18.00 órakor
lakossági fórumra
várják a Palotavárosban élőket.
Témaként a városrészt érintő idei fejlesztéseket jelölte meg
Farkas László, a 7. számú önkormányzati választókerület képviselője.
Az eseményen részt vesz:
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Kovács Zsolt rendőr alezredes, városi rendőrkapitány,
Bozai István, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.
ügyvezető igazgatója, valamint
Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője.
Helyszín: Tolnai Úti Általános Iskola
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. február 6-án (csütörtökön) 14.00 és 16.00 óra között
családi sakkversenyt szerveznek
a Szent Imre Általános Iskolában.
Az intézményben negyedik éve oktatják a sakkot, a gyerekek az első osztálytól kezdve űzik a szellemi sportot órarendbe beépítve. Az idei versenyen 30 csapat vesz részt, a csapatok kétfősek (egy alsó tagozatos gyermek és egyik rokona). Mind a négy évfolyamon díjazzák az első három helyezett csapatot.
Helyszín: Szent Imre Általános Iskola
2014. február 6-án (csütörtökön) 15.00 órakor
közös sajtótájékoztatót tart
Dr. Berkényi Tamás, a Székesfehérvári Vadmadárkórház vezetője,
Horváth Hella, a Vadmadárkórház munkatársa
és
Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója.
A résztvevők beszámolnak egy februárban nyíló országos vándorkiállításról, amely kapcsolódik a Vadmadárkórház tavalyi rajzpályázatához, beszámolnak továbbá a 2013-ban végzett munkáról és bemutatják a kórház új gondozottjait.
Helyszín:Hiemer-ház, Boross terem
2014. február 6-án (csütörtökön) 16.30 órakor
kezdődik a
"Széna téri Vigasság".
A farsangi iskolanyitogató foglalkozásra a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket várják.
Helyszín: Széna Téri Általános Iskola
2014. február 6-án (csütörtökön) 17.00 órakor
kezdődik a
MANÓbál.
A MANÓ Klub farsangi rendezvényén játszóházzal és zenés, játékos foglalkozásokkal várják a leendő első osztályosokat és szüleiket.
Helyszín: Táncsics Mihály Általános Iskola (Batthyány u. 1.)

2014. február 6–án (csütörtökön) 15.30 órakor
kezdődik
a Székesfehérvári Nosztalgia Nyugdíjas Klub Egyesület
farsangi klubnapja.
A zenés, beszélgetős délutánon asztalra kerülnek a tagok által sütött fánkok is.
Az esményen részt vesz
Deák Lajosné, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba
önkormányzati képviselő is.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház