dr. Cser-Palkovics András polgármester,
dr. Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója és
dr. Csurgai Horváth József, levéltárigazgató, a 2013-as Emlékbizottság elnöke
közös sajtótájékoztatón számolnak be a
"2013 PLUSZ" kiállításról.
Helyszín: Városháza, kistanácsterem
közös sajtótájékoztatót
tart a
dr. Cser-Palkovics András polgármester és
Kovács Antal főszervező.
Helyszín: FEZEN Port (Kossuth utca 7.)
2014. február 27-én (csütörtökön) 13.00 órakor
kezdődik a
Gaja Környezetvédő Egyesület szervezésében a
„TÁJSEBÉSZET 2013.”
program
díjátadó ünnepsége.
Az Önkormányzat képviseletében jelen lesz és beszédet mond
Viza Attila, környezetvédelmi tanácsnok.
Helyszín: Hiemer-ház, Házasságkötő terem
2014. február 27-én (csütörtökön) 13.45 órától
kezdődik a
Bogár Pál kosárlabdázó emlékére rendezett
2013/2014. tanévi városi IV. korcsoportos FIÚ Kosárlabda
Diákolimpia Döntője.
A résztvevő csapatok bemutatását követően
13.50-től ifj. Bogár Pál testnevelő tanár emlékezik édesapjára, Bogár Pál kosárlabdázóra, majd
13.54-től dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg a döntő mérkőzést.
A mérkőzés után közvetlenül, kb. 15.30 órakor kerül sor az eredményhirdetésre, ahol a díjakat
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke és
Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa adja át.
Helyszín: Vodafone Sportcentrum (Gáz utca 19.)
2014. február 27-én (csütörtökön) 14.00 órakor
sajtótájékoztatót tart
Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója.
Téma: Új hulladékgazdálkodási közszolgáltató Székesfehérváron és
térségében.
Az eseményen jelen lesz: Zsellér Mónika PR asszisztens; Molnár Beáta gazdasági igazgató
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2014. február 27-én (csütörtökön) 14.00 órakor
kerül sor az Utazás kiállításon
a Közép-dunántúli régió standjának megnyitására, amelyen
Székesfehérvár is bemutatkozik.
A standmegnyitót tartják:
L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, az NKA alelnöke
és
Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében
Brájer Éva alpolgármester vesz részt az eseményen.
A rendezvényre a csütörtöki szakmai napon az alábbi linken található
E-TICKET rendszeren keresztül regisztrálhatnak a szerkesztőségek:
http://eregistrator.hu/registration.php?ltid=LU&idid=G4&prid=UTZ14&lngid=hu&mode1=K&c=0&pid=00196038.
A sikeres regisztrációt követően email-ben küldenek egy pdf dokumentumot, ez egyben a vonalkóddal ellátott belépőjegy, amellyel a pénztárban való sorban állás nélkül, azonnal bejuthatnak a kiállításra.
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, "A" pavilon "207 A" stand
2014. február 27-én (csütörtökön) 18.00 órakor
lakossági fórumra
kerül sor az
Öreghegyi Közösségi Házban, amelyet
Östör Annamária önkormányzati képviselő szervez a
12. számú választókörzetben élőknek.
A fórumon részt vesz:
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Bozai István városgondnok,
Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója,
Kovács Zsolt r. alezredes, városi rendőrkapitány és
Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2014. február 27-én (csütörtökön) 18.00 órakor
kerül sor a
virtuális épületfestéssel és előadással egybekötött
üvegfestmény kiállítás
megnyitójára.
A Méhkasaula és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár által
szervezett programon köszöntőt mond
Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője.
Előadást tart
Szepesi Imre, a Méhkasaula Kulturális Közhasznú Egyesület elnöke.
A kiállítás anyagát a Szent István Emlékév vetítéseiből állították össze.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media39109_hu
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár (Sóstó ltp.1.)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. február 27-én (csütörtökön) 16.30 órakor
Törptanodába várják a
nagycsoportos óvodásokat és szüleiket.
A Tolnai Utcai Általános Iskolában farsangi játékos iskola-előkészítő
foglalkozást tartanak a tanító nénik.
Helyszín: Tolnai utca 41.
2014. február 27-én (csütörtökön) 16.30 órakor
mutatják be a Maroshegyen
Áron Nagy Lajos festőművész albumát.
Vendég:
Molnár Dezsőné, akinek a kezdeményezésére és szervezőmunkájának köszönhetően készült el az album.
A programon közreműködik
Bobory Zoltán előadóművész, író, a Vörösmarty Társaság elnöke és a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39174_hu
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár (Sóstó ltp.1.)
2014. február 27-én (csütörtökön) 17.00 és 19.00 óra között
kerül sor a
Civil Önerő Egyesület
sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvényére.
A Civil Összefogás a Nehéz Helyzetű Emberekért Regionális Közhasznú
Egyesület a
TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1285 pályázat keretében valósítja meg
„Az ÚJ-egyenSÚLY az életemben” című projektjét, melynek témája:
„A testsúlycsökkentés, életmódváltás és testhasználat önismeret központú,
saját élményű megközelítése, gyakorlati újratanulása, tanulása.”
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39426_hu
Helyszín: Reflex Fordítóiroda (Piac tér 4., I. emelet)
2014. február 27-én (csütörtökön) 18.00 órakor
kezdődik
az "Épített örökségünk a XIX. századból"
elnevezésű rendezvény,
melynek keretében az
Ybl Miklós-Emlékév kapcsán emlékeznek
az építészre és alkotásaira.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39196_hu
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtára



