2014. március 8-án (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a
KEMPP évadnyitó rendezvénye.
Dr Görög István ügyvezető évadnyitó köszöntőjét követően
L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, az NKA alelnöke és
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár a megvalósuló fejlesztésekről szól.
Vitéz Hajdú Szabolcs az ’56-osok nevében átadja a Pesti Srác Alapítvány kitüntetéseit.
Az ünnepséget követően 10.40 órakor Dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum Főigazgatója nyitja meg
Kelemen Marián Éva festőművész: "Kossuth és Meszlényi Terézia" című kiállítását az Emlékhely Galériában.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39669_hu
Helyszín: Katonai Emlékpark (Pákozd)
2014. március 8-án (szombaton) 14.00 órakor
kezdődik az
Utánpótlás Edzők
Szakmai Konferenciája.
A kétnapos rendezvényt megnyitja:
Kiss Norbert, az EMMI Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság helyettes-államtitkára,
Molnár Zoltán, a MET elnöke, valamint
Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.
A magyar Sport időszerű kérdéseiről
Dr. Simicskó István, az EMMI Sportért és Ifjúságért Felelős államtitkára beszél.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39625_hu
Helyszín: Hotel Magyar Király
2014. március 8-án (szombaton) 14.00 órakor
Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője
nőnap alkalmából virágmagot oszt a hölgyeknek a
Palotavárosi Közösségi Kertnél.
Helyszín: Palotavárosi Közösségi Kert (Bőrgyár melletti terület)
2014. március 9-én (vasárnap) 09.00 órától
folytatódik az
Utánpótlás Edzők
Szakmai Konferenciája.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39625_hu
Helyszín: Vodafone Sportcentrum
2014. március 9-én (vasárnap) 10.00 órakor
kezdődik az
„Uniós fejlesztések Nyílt Napja”
elnevezésű rendezvény.
Az országos kezdeményezéshez Székesfehérvár Önkormányzata is csatlakozott, a programot dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg. A nyílt napon 4 alkalommal, térítésmentes idegenvezetéssel tekinthető meg a KDOP-3.1.1/D-2009-0005 sz. „Belváros rehabilitációjának folytatása” című projekt keretében megvalósult Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. üteme, továbbá a megújult Fő utca.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media39881_hu
Gyülekezési helyszín: Juhász Gyula köz és Fő utca sarka
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. március 8-án (szombaton) 10.00 órakor
rajtol az
„OptiVita Ultrafutó Kupa – 2014” versenysorozat.
A tavaly indított, hat versenyből álló kupasorozat az ország hat különböző pontján ad lehetőséget a versenyzésre. A versenyeket hasonló feltételek mellett, azonos szabályok alkalmazásával bonyolítja a szervező Ironteam Sportegyesület. Az OptiVita Kupa célja kettős: egyrészt egy teljes évet átölelő verseny lehetőséget kíván biztosítani az ultrafutóknak, másrészt a különböző időtávok egyidejű indításával lehetőséget kíván biztosítani azoknak is, akik még csak kacsingatnak az ultrafutás felé, vagy egyszerűen csak szeretnek futni. Az idei első verseny színhelye - ahogy 2013-ban is – Székesfehérvár.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2014. március 8-án (szombaton) 10.00 órakor
a Kodolányi János Főiskola szakemberei a
TársalKODÓ elnevezésű új, egynyelvű nyelvvizsgarendszerüket
mutatják be az
Albapont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Irodában.
A rendezvényen lehetőség lesz konzultációra, szintfelmérő írására is. Emellett tájékoztatást kapnak az érdeklődők a kormány diplomamentő programjáról is.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media40030_hu
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2014. március 8-án (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a
Zrínyi Ilona matematikaverseny
megyei eredményhirdetése.
A versenyen 50 megyei iskola közel 2000 tanulója vett részt.
Az eredményhirdetésen a 2-8. évfolyamosok közül az első 15 helyezettet,
a 9-12. évfolyamosok közül az 1-3. helyezetteket díjazzák.
Helyszín: Hétvezér Általános Iskola
2014. március 8-án (szombaton) 10.30 órakor
kezdődik a
III. Csajos Nap megnyitója.
Helyszín: Novotel Hotel
2014. március 8-án (szombaton) 17.30 órakor
kezdődik
Kocsis Balázs „Hrabal és világa”
című szoborkiállítása, amelyet
Asztalos Tamás, az Aszódi Petőfi Múzeum igazgatója
nyit meg az Igézőben.
Ezt követően az alábbi programok várják az érdeklődőket:
18.30 Luboš Balák: Švejk unokája – fekete komédia a Szabad Színház előadásában
20.00 Fehérvári nagy szlalom 2. – irodalmi kocsmatúra Heiter Tamással, Hagymásy Andrással, Asztalos Tamással, Bakos Istvánnal és Burján Zsigmonddal.
A rendezvény a
"Vásároljon mosómedvét!"
elnevezésű cseh kulturális napok keretében valósul meg, amelyet
Bohumil Hrabal születésének századik évfordulója alkalmából szervez
március 6. és 8. között a Szabad Színház valamint az aszódi, budapesti
és fehérvári alkotókból álló Fekete Ökör Baráti Kör.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media39947_hu
Helyszín: Igéző (Basa út 1.)
a Kodolányi János Főiskola szakemberei a
TársalKODÓ elnevezésű új, egynyelvű nyelvvizsgarendszerüket
mutatják be az
Albapont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Irodában.
A rendezvényen lehetőség lesz konzultációra, szintfelmérő írására is. Emellett tájékoztatást kapnak az érdeklődők a kormány diplomamentő programjáról is.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media40030_hu
Helyszín: Fehérvári Civil Központ



