2014. március 19-én (szerdán) 11.15 órakor
Deák Lajosné önkormányzati képviselő
a Gyöngyvirág Óvoda növendékeit fogadja
a Királykút Emlékházban.
A Víz Világnapja alkalmából ismerteti meg az óvodásokat a képviselő az egykori kútház történetével.
Helyszín: Királykút Emlékház (Mikszáth K. u. 25.)
2014. március 19-én (szerdán) 15.00 órakor
kerül sor a
március 15-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó
Szabad Sajtó Napja alkalmából rendezett ünnepségre,
amellyel a város Önkormányzata köszönetét szeretné kifejezni
a székesfehérvári újságíróknak egész éves munkájukért.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester itt adja át a
2014-es Penna Regia-díjat.
A szerkesztőségek munkatársait szeretettel várjuk a programra!
Helyszín: Hiemer-ház, házasságkötő terem
2014. március 19-én (szerdán) 18.00 órakor
kezdődik a feketehegy-szárazréti közösségi kert
alakuló ülése.
Téma: Jelentkezések fogadása, tervek bemutatása
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájának udvarán kialakításra kerülő közösségi kertbe a kertészkedni vágyó szárazréti, feketehegyi és szedreskerti lakosokat várják majd, ahol ingyenes ágyást, szerszámokat, öntözővizet biztosítanak és kertészeti tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket.
A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület a "Szociális város-rehabilitáció Szárazréten" projekt keretében pályázati támogatással valósítja meg a "mini-projektet".
A kert körüli területen közösségi tér kialakítását is tervezik füves játszótérrel, sütőhellyel, ivókúttal, amelyhez Szigli István önkormányzati képviselő biztosít támogatást.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media40691_hu
Helyszín: Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház (Régi Csóri út 13.)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. március 19-én (szerdán) 12.00 órától
ügyfélfogadást tart
dr. Szatmári Éva ügyvéd
az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei referense.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Regionális Egyesülete
(Tolnai utca 10.)
2014. március 19-én (szerdán) 16.30 órakor
folytatódik a "Kis magyar néprajz a múzeumban" című
szabadegyetemi előadás-sorozat.
Ezúttal Gärtner Petra művészettörténész tart előadást
"A népművészet, mint a képzőművészet ihlető forrása" címmel.
Helyszín: Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete
2014. március 19-én (szerdán) 18.00 órakor
zenés beszélgetés kezdődik
Kovács Imre Attila íróval, költővel a Királykút Emlékházban.
A programon közreműködik Mits Márton és Kovács Gergő.
A beszélgetést Bakonyi István irodalomtörténész vezeti.
Helyszín: Királykút Emlékház



