Pénteki sajtóesemények

2014.03.20. 15:45
MEGHÍVÓ - 2014. március 21. (péntek)
Környezetszépítő rendezvények Székesfehérváron. Tájékoztató a VVSI fejlesztéséről. Filmvetítéssel kezdődik a Magyar-Lengyel Barátság Napja.   
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2014. március 21-én (pénteken) 09.00 órakor


a II. világháború székesfehérvári befejezésének évfordulójára és

a háború áldozataira emlékezve

koszorúzásra kerül sor a „Nyitott könyv” emlékműnél.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében

Mészáros Attila önkormányzati
képviselő,

valamint a Munkáspárt képviselői


helyeznek el koszorút.

Helyszín: Országzászló tér, Nyitott könyv emlékmű



2014. március 21-én (pénteken) 09.30 órakor

folytatódik a tavaly megkezdett

öreghegyi környezetvédő és szemétgyűjtő akció.

Ezúttal a Bory-tér környékét teszik rendbe

Östör Annamária önkormányzati képviselővel

közösen az Öreghegyi Nyugdíjas Klub tagjai.

Helyszín: Bory-tér



2014. március 21-én (pénteken) 10.00 órakor

sajtótájékoztató

keretében jelentik be a

"Virágosabb, zöldebb Székesfehérvárért”

környezetszépítő verseny elindítását

Az eseményen jelen lesz:

dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
Bozai István városgondnok
Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész
és
Oláhné Wágner Erika óvodaigazgató.

Helyszín: Tolnai Utcai Óvoda Megyeház u. 19-21. szám alatti tagintézménye



2014. március 21-én (pénteken) 10.00 órakor

„Indulhat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola komplex fejlesztése”
címmel

sajtótájékoztatót tart

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár,

L. Simon László kormánybiztos, országgyűlési képviselő
és

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő.

A Velence-tavi Vízisport Iskola (VVSI) üzemeltetője, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. tavaly szeptemberben kezdte meg annak az Európai Uniós forrásból finanszírozott kiemelt projektnek a megvalósítását, amelynek révén nemcsak Magyarországon, de Európában is egyedülálló komplex mintaintézmény jöhet létre a Velencei-tó partján. A projekt a megvalósítás újabb fontos állomásához érkezett: megjelent a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési pályázat. A „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” (TIOP-3.5.2-12/1-2013-0001) című pályázat előrehaladásáról és a beruházás várható ütemezéséről számolnak be a sajtótájékoztató keretében.

Helyszín: Velencei-tavi Vízi Sportiskola (Agárd, Tópart u. 17.)



2014. március 21-én (pénteken) 11.00 órakor

sajtónyilvános helyszíni bejáráson

számolnak be a Lehel úti kiserdőben megkezdett fatelepítésekről.

Az eseményen jelen lesz:

Deák Lajosné, a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője,
Zákányi Tamás, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.
üzemeltetési igazgatója, valamint
Hefler László a Vadex Zrt. képviseletében.

Találkozási helyszín: a Németh László utca mögötti sportpályánál



2014. március 21-én (pénteken) 13.00 órakor

sajtótájékoztatón számolnak be egy újabb

Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnap megrendezéséről

és arról, hogy milyen szűrésekre és vizsgálatokra lehet bejelentkezni.

A sajtótájékoztatón jelen lesz:

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, 
ifj. Dr. Nagy László, a Család- és Nővédelmi Központ
intézetvezető főorvosa,
dr. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Egészségfejlesztési Osztályának osztályvezető főorvosa, valamint
Német Ferencné szűrési koordinátor.

Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem



2013. március 21-én (pénteken) 13.00 órakor 

Brájer Éva alpolgármester nyitja meg a "Könyves kincskereső"

című, középiskolásoknak szóló regionális helyismereti vetélkedőt,

amely a
Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében zajlik. 

A program a „Tudásdepó-Expressz – Országos könyvtári
szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés támogatásának érdekében" című pályázat keretében valósul meg.


Helyszín: Városi Képtár (Oskola utca 10.) 


 
2014. március 21-én (pénteken) 14.30 órakor

Barlay Szabolcs atyát

látogatja meg

dr. Cser-Palkovics András polgármester

és átadja neki a

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése

által adományozott Pro Civitate-díjat.


Helyszín: József Attila utca 2/D.
Kérjük az eseményre érkezőket, hogy az épület előtt gyülekezzenek és közösen megyünk majd fel.




2014. március 21-én (pénteken)  17.15 órakor

 kerül sor a

Női Magyar Kupa Nyolcas Döntőjének

megnyitó ünnepségére.

A mérkőzéseknek március 21-e és 23-a között Székesfehérvár ad otthont.
A kupadöntő részletes menetrendje az alábbi honlapon megtekinthető:
http://nmk.kosarsport.hu/.

Helyszín:
 Vodafone Sportcentrum 



2014. március 21-én (pénteken)  20.00 órakor

kezdődik

Makádi Péter Utazásaim

című fotókiállítása, amelyet

Mészáros Attila tanácsnok nyit meg.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media40628_hu#

Helyszín: Museum Café (Megyeház utca 17.)



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK



2014. március 21-én (pénteken) 09.00 és 11.00 órakor

a MAGYAR - LENGYEL BARÁTSÁG NAPJA

rendezvény keretében,

szervezett filmvetítésre kerül sor, amelyen a

II. János Pál - A fehér ruhás vándor


című filmet lehet megtekinteni.

Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media40251_hu

Helyszín
: Barátság Mozi


2014. március 21-én (pénteken) 10.00 és 12.00 óra között

család- és gyermekvédelmi témakörben

Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart
.

További információk és bejelentkezés 06-20 -56-29-619 telefonszámon.

Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete (Tolnai u.10.)



 

 2014. március 21-én (pénteken) 16.00 órakor

kezdődik a Kézműves - Gasztro - Szárazrét programsorozat

 következő előadása.  

A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házban a vőfélyszokásokról és a lakodalmi aprósütemények készítéséről hallhatnak előadást.

Helyszín:
Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház



2014. március 21-én (pénteken) 17.00 órakor

kezdődik a

"(A)Költő-zu(ú)g"

című program a Vörösmarty Társaság szervezésében,

ahol terítékre kerülnek a társaság tagjainak új versei.

Házigazda: László Zsolt költő.

Helyszín
: Kossuth L. u. 14.



2014. március 21-én (pénteken) 18.00 órakor

Bogár László közgazdász, a Háttérképek című könyv

szerzőjének előadására várják az érdeklődőket.


Helyszín:
A Szabadművelődés Háza


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.