Pénteki sajtóesemények

2014.05.15. 14:53
MEGHÍVÓ - 2014. május 16. (péntek)
Tájékoztató a Királyi Vigasságokról. Kihirdetik a Vörösmarty iskola által szervezett nemzetközi verseny eredményét. "Szentek titka" címmel nyílik kiállítás.
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


 2014. május 16-án (pénteken) 11.00 órakor

 Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint

Krählingné Kovács Tünde, az István Király Általános Iskola igazgatója

sajtótájékoztatón számol be

a Királyi Vigasságokról.


Az oktatási intézmény immár hagyományos családi egészség- és sportnapján nagyon sokféle programmal várják nemcsak a diákokat, szülőket, hanem a Palotavárosban élőket is.

Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem



2014. május 16-án (pénteken) 15.00 órakor

kerül sor

a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola által szervezett

nemzetközi verseny eredményhirdetésére,

amelynek megvalósítását Székesfehérvár Önkormányzata is támogatta. 

Osztrák, cseh, valamint magyar (fehérvári és veszprémi) asztalos és épületgépész tanulók vettek részt a megmérettetésen.

Székesfehérvár Önkormányzatát Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke képviseli az eredményhirdetésen.

Helyszín: Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola (Balatoni út 143.)



2014. május 16-án (pénteken) 17.15 órakor

nyílik meg a

 Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új kiállítása

"Szentek titka" címmel.


Köszöntőt mond Spányi Antal székesfehérvári püspök.  

A kiállítást megnyitja Kubik Anna Kossuth-díjas színművész.

Közreműködnek a Hermann László Zeneiskola tanárai.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43922_hu

Helyszín:
Szent Imre templom



2014. május 16-án (pénteken) 18.00 órakor

a Városháza Dísztermében ér véget a

"Hermann 100" koncertsorozat, amelyet a

Hermann László Zeneiskola 100 éves fennállásának

tiszteletére rendeztek.

A zárókoncerten "Világjáró" Hermannosok térnek haza, hogy az 

alma matert köszöntsék az évforduló alkalmából.

Olyan nagyszerű művészek muzsikálnak, akik a nemzetközi zenei életben is

kimagasló eredményeket értek el.

Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43652_hu

Helyszín:
Városháza, Díszterem
 
 

2014. május 16-án (pénteken) 18.00 órakor

kezdődik a

Diákpárbaj 2014 döntője.

Az ART Kulturális Egyesület 2009-ben indította útjára a város középiskolásainak szóló vetélkedősorozatot, amelyben a diákok ügyességi, sport és műveltségi feladatokban mérik össze tudásukat, de a feladatok megoldásához leleményességre és kreativitásra is szükség van.
 
A verseny eredményhirdetésén Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok díjakat ad át.  

Helyszín: Fehérvári Civil Központ, színházterem



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2014. május 16-án (pénteken) 15.00 órakor

kerül sor a

„Ne mozdulj!”

diákoknak szóló fotópályázat eredményhirdetésére a

Csók István Képtárban.


Helyszín
: Csók István Képtár



2014. május 16-án (pénteken) 17.00 órakor

a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében 

a Vörösmarty Színház legfrissebb bemutatója,

„A Mester és Margarita” kerül terítékre.

A beszélgetés vendégei Hargitai Iván, az előadás rendezője és három szereplője, László Zsolt, Egyed Attila és Törőcsik Franciska lesznek.

Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar/

Helyszín: Vörösmarty Színház, Kozák András Stúdiószínpad



2014. május 16-án (pénteken) 18.00 órakor

kezdődik


"A világháló metaforái" címmel

Szűts Zoltán előadása és könyvbemutatója.

A házigazda Bakonyi István.

Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43950_hu

Helyszín: Királykút Emlékház


 
2014. május 16-án (pénteken) 18.00 órakor

 nyílik a

"Nyakkendő vagy valami más" kiállítás.

 Az idei téma a Székesfehérvári Művészek Társasága kiállításán egy ruhadarab, ami végső soron jelmez, a kor divatja szerinti maskara.

Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar/

Helyszín:
Pelikán Galéria



2014. május 16-án (pénteken) 19.00 órakor

 irodalmi estet rendeznek

 "Kortárs Tárca Fehérvár" címmel.

A meghívott szerzők régi fehérvári újságcikkek alapján rögtönzik tárcáikat gramofonzenére.

Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar/

Helyszín: Új Magyar Képtár
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.