2014. május 17-én (szombaton) 08.00 órakor
kezdődik a
VII. Tavaszi Mezőgazdasági és Kertészeti Expo.
14.00 órakor Székesfehérvár Önkormányzata nevében
A Székesfehérvár Önkormányzata által támogatott eseményen a kertkultúrával, a mezőgazdasággal, a turizmussal és életmóddal kapcsolatos programok, kirakodóvásár és számos szórakoztató rendezvény várja az érdeklődőket.
Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43829_hu
Helyszín: Bregyó Sportcentrum
2014. május 17-én (szombaton) 10.00 órakor
kezdődik a
Feketehegy-Szárazréti Majális.
Az egésznapos, színes programok résztvevőit
11.00 órakor Szigli István önkormányzati képviselő,
kb. 17.00 órakor pedig Törő Gábor országgyűlési képviselő köszönti.
A rendezvény díszvendége Mór városa.
Helyszín: Bébic utcai Szabadidőközpont
2014. május 17-én (szombaton) 10.00 és 18.00 óra között
Országos Fit-Kid Versenyt rendeznek,
melyet dr. Cser-Palkovics András polgármester nyit meg.
A program házigazdája és rendezője a fehérvári Strassz Életmód Egyesület. Szórakoztató, látványos, akrobatikus elemekkel tarkított bemutatókat, és számos egyéb szórakoztató programot ígérnek a közönségnek.
Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media44039_hu
Helyszín: Köfém Sportcsarnok
2014. május 17-én (szombaton) 11.00 órakor
Östör Annamária egészségügyi és sportanácsnok,
valamint
Dr. Tóth László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató
Kórház osztályvezető főorvosa
ad tájékoztatást
a Magas Vérnyomás Világnapja alkalmából szervezett fehérvári programról.
Az Alba Plazában 9 és 13 óra között várják vérnyomás-méréssel az arra járókat, felhívva figyelmüket a magas vérnyomás kockázataira. Székesfehérvár immár negyedik éve csatlakozik a Világnap programjaihoz.
Helyszín: Alba Pláza
2014. május 17-én (szombaton) kb. 21.00 órakor
érkeznek be a Belvárosba a Valétálók,
a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának végzős hallgatói.
A fiatalok hagyományosan fáklyás felvonulás keretében vesznek búcsút a Kartól és Székesfehérvártól.
A végzősöket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti.
Ezt követően a Géza fejedelem téren a sörrel telt hordó körbejár, amelyből minden valétáló harmadéves iszik, majd a valétaelnök összetöri a hordót.
A búcsúztatási ünnepség a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karán 20.00 órakor kezdődik. A valétálás útvonala: Pirosalma utca - Gyümölcs utca – Kégl Gy. utca – Rákóczi u. – Táncsics M. u. – Kossuth u. – Petőfi u. – Arany J. u. – Géza fejedelem tér.
Helyszín: Géza fejedelem tér
2014. május 18-án (vasárnap) 08.00 órakor
folytatódik a
VII. Tavaszi Mezőgazdasági és Kertészeti Expo.
A Székesfehérvár Önkormányzata által támogatott eseményen a kertkultúrával, a mezőgazdasággal, a turizmussal és életmóddal kapcsolatos programok, kirakodóvásár és számos szórakoztató rendezvény várja az érdeklődőket.
Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43829_hu
Helyszín:Bregyó Sportcentrum
2014. május 18-án (vasárnap) 10.00 órakor
kezdődik az
"Autós-Motoros Road Show",
amelyet dr. Cser-Palkovics András polgármester nyit meg.
A kiállításon minden megtalálható, ami az autóval és motorral kapcsolatos. Láthatóak új és old timer autók, limuzinok és motorok.
Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43724_hu
Helyszín: Alba Plaza előtti tér
2014. május 18-án (vasárnap) 11.00 órakor
ünnepélyes megnyitóval kezdődik a
Repülő Majális
az Albatrosz Repülő Egyesület 25. születésnapja alkalmából.
Köszöntőt mond Brájer Éva alpolgármester.
A szervezők gyermekprogramokkal, Veres Zoltán Európa-bajnok műrepülő bemutatójával, helikopter és ejtőernyős bemutatókkal, valamint sétarepüléssel várják az érdeklődőket.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43873_hu
Helyszín: Börgöndi repülőtér
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. május 17-én (szombaton) 07.00 órakor
horgászversenyekkel és halászléfőzéssel indul a
"Pinkától a Velencei-tóig" projekt
keretében megrendezésre kerülő
XII. Velencei-tavi évadnyitó horgász-, és halászléfőző verseny.
13.00 órakor ünnepélyes keretek közt nyitják meg a horgászévadot,
13.30 órától halászlé kóstolás kezdődik,
14.30 órától pedig eredményhirdetést tartanak.
A nap során lesz ifjúsági-, és felnőtt horgászverseny
közel 70 csapat részvételével, valamint
halászléfőző verseny és
kulturális programok várják az érdeklődőket.
További infpomáció az alábbi linken:
a www.mohosz.hu
Helyszín: MOHOSZ Agárdi Kirendeltsége és a Dinnyési-kikötő területe
2014. május 17-én (szombaton) 15.00 órakor
"Akrilképek" címmel nyílik
Szegedi Csaba festőművész tárlata.
Velencétől New Yorkig, tenyérnyitől falméretig, monokrómtól koloristáig – a kiállítás anyaga térben és időben távoli munkák együttese.
Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar
Helyszín: Szent István Király Múzeum
2014. május 17-én (szombat) 16.00 órakor
kezdődik a
Nemzetközi Családnap.
A SZÉNA Egyesület minden évben hagyományosan megszervezi a Nemzetközi Családnap alkalmából családi nagyrendezvényét.
Az idei évben ennek kiemelt szerepe van, hiszen 2014. a Családok Éve.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media43871_hu
Helyszín: Családok Ligete (Rác utcai Skanzen mögötti füves terület)
2014. május 17-én (szombaton) 16.00 órakor
kezdődik a
16. Jam-Bory-vár
kisfesztivál a Bory-várban.
A Kortárs Művészeti Fesztivál legnagyobb eseménye minden évben a MéhKasAula és a Bory-vár közös szervezésében zajló, az egész várat elfoglaló összművészeti piknik.
Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar
Helyszín: Bory-vár
2014. május 17-én (szombaton) 17.00 órakor
Gyermekjátszó és táncház kezdődik a Galiba zenekarral.
A résztvevők tavaszi játékokat és népszokásokat eleveníthetnek fel
Gula Miklós és Gellár Éva vezetésével,
18.00 órától "Csikóbál" zajlik 7-14 évesek részére,
a Magyarpalatkai tánctanítás 19.00 órakor kezdődik,
20.00 órától pedig folytatódik a "Barangolások - énekszóval a Kárpát -medencében" a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola
növendékeinek előadás-sorozatában, Berki Lilla vezetésével.
Helyszín: Táncház (Malom u. 6.)
2014. május 17-én (szombaton) 17.00 órakor
újabb csángó táncházat szervez családoknak
a Kákics együttes.
Tavaszi játékokkal, szokásokkal és kézműves foglalkozásokkal kezdődik a program, majd 18.00 órától a felnőttek tanulhatnak újabb tánclépéseket.
Részletek az alábbi linken:
http://kakics.eu/content/menu_130/tanchaz
Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház
2014. május 18-án (vasárnap) 10.00 órakor
indul az
V. Botond napi Fejér Vásár.
A szervezők Fehérvár és Fejér megye általános és középfokú iskoláinak kórusai, csapatai számára Botond napi dalversenyt hirdetnek.
Helyszín: Vásártér (Csíkvári út)
2014. május 18-án (vasárnap) 17.00 órakor
közös koncertet ad a
Hermann László Zeneiskola Musica Bella együttese az
Ars Musica Vegyes Karral.
A Musica Bella reneszánsz, barokk és kortárs magyar műveket ad elő, majd a két együttes közösen szólaltatja meg Esterházy Pál:Harmonia Caelestis című művének két részletét.
Helyszín: Budai úti Református Templom
2014. május 18-án (vasárnap) 18.30 órakor
kezdődik
Horváth Gergely önálló estje Grecsó Krisztián tárcái alapján
"Daru én vagyok" címmel.
Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2014. május 18-án (vasárnap) 20.00 órakor
kezdődik az
Eastern Boundary Quartet (USA–H)
koncertje a Pelikán Kamarszínházban.
A New York-i avantgarde zene jelentős párosának találkozása a
kelet-közép-európai lüktetéssel, a hazai etno-jazz műfaj
két erőteljes egyéniségével.
Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar
Helyszín: Pelikán Kamarszínház
2014. május 18-án (vasárnap) 20.30 órakor
a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében
a „Lear király” előadása után a darabról és szerzőjéről rendeznek beszélgetést, amelyben
Bagó Bertalan, az előadás rendezője, valamint négy szereplője,
Gáspár Sándor, Cserhalmi György, Földes Eszter és Radnay Csilla
vesz részt.
Részletes program az alábbi linken:
http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/musornaptar/
Helyszín: Vörösmarty Színház, Cyrano Caffé



