ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
2014. május 27-én (kedden) 11.00 órakor
sajtótájékoztatón ismertetik a
Székesfehérvár városa és a Vörösmarty Színház által
második alkalommal megrendezésre kerülő
Koronázási Ünnepi Játékok programját.
A sajtótájékoztatót tartják:
Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója,
L. Simon László kormánybiztos,
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár,
Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere,
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media44360_hu
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria ’C’ főépület I. emelet, Kupolatér
(1014 Budapest, Szent György tér 2.)
2014. május 27-én (kedden) 18.30 órakor
Szigli István önkormányzati képviselő
lakossági találkozóra várja a
Száva utcában élőket.
Téma: Száva utca rekonstrukciója
Helyszín: Száva utca 61. előtti ház
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2014. május 27-én (kedden) 09.00 órakor
sajtótájékoztató keretében számolnak be az
Alba Regia Nyugdíjas Egyesület
„Szent László élete és kora” címmel
meghirdetett vetélkedőjéről.
A vetélkedőre 15 csapat jelentkezett az egyesület klubjaiból.
A verseny részleteiről Csetényi Attiláné, a klub elnöke és
Fejes Rudolf titkár számolnak be.
Helyszín: Szolgáltató Ház (Lövölde u.26.)
2014. május 27-én (kedden) 17.00 órakor
Babits Mihály-emlékülés szervez
a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozata,
a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Csoportja,
a Vörösmarty Társaság,
a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Fejér Megyei Egyesülete,
a Szent István Művelődési Ház,
a Vörösmarty Mihály Könyvtár, A
Szabadművelődés Háza és a
Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media44321_hu
Helyszín: Vörösmarty Társaság nagyterme ( Kossuth u. 14.)
2014. május 27-én (szerdán) 17.30 órakor
„Bakony-Balaton Geopark - Jóval több, mint csupán földtani csodaország” címmel
tart előadást
Korbély Barnabás a Bakony-Balaton Geopark Csoport vezetője, földtudományi szakreferens.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház



