2014.06.02. 15:05
MEGHÍVÓ - 2014. június 3. (kedd)
Sajtótájékoztató a Pünkösdi Virágálom rendezvényeiről, kútavató ünnepség a Palotavárosi Óvodában és az "Új Nemzedék +1 Példakép" című program.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
2014. június 3-án (kedden) 14.00 órakor
sajtótájékoztatón ismerteti a
Pünkösdi Virágálom székesfehérvári programjait
Brájer Éva alpolgármester,
Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója,
Jankovics Ilona virágkötő
és
Major István, a Hermann László Kamarazenekar karnagya.
Helyszín: Városháza bejárata
2014. június 3-án (kedden) 16.00 órakor
kútavató ünnepséget és gyermekjátszó táncházat
szerveznek
a Palotavárosi Óvodában.
A rendezvényen részt vesz Viza Attila önkormányzati képviselő
és közreműködik a Szedtevette zenekar.
Az óvoda udvarára kerülő ivókúthoz a terület képviselője biztosította a szükséges forrást, emellett a szülők összefogásának köszönhetően egy párakapu is kihelyezésre kerül.
A táncházi program "Az Óperencián innen és a tanórán túl - Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában" című pályázat keretében valósul meg.
Helyszín: Palotavárosi Óvoda (Kelemen Béla utca 30/b)
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2014. június 3-án (kedden) 17.00 órakor
kezdődik az Új Nemzedék Plusz
székesfehérvári Kontaktpont
"Új Nemzedék +1 Példakép" című programja, melynek vendége lesz
Horváth Gábor, a Paksi FC válogatott futballistája.
Az esemény azért jött létre, hogy a hasonló érdeklődésű fiatalok találkozhassanak olyan példaképekkel, akik utat mutathatnak a jövőjükre nézve. Interjú készítésére a kezdés előtt 10 perccel lesz lehetőség.
Helyszín: Várkapu utca 4. (Varkocs szobor mögött)