Csütörtöki sajtóesemények

2014.06.04. 14:58
MEGHÍVÓ - 2014. június 5. (csütörtök)
Több felújított út műszaki átadására kerül sor. Ünneplik a város pedagógusait. Sajtótájékoztatót tartanak a Gyulai Istvan Memorial előkészületeiről. Megnyitják az MMK-ban működő szakkörök kiállítását.  
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2014. június 5-én (csütörtökön) 10.00 órától

több, a Saára Gyula-program keretében felújított, illetve kiépített út

műszaki átadására kerül sor.

Helyszínek és időpontok:

10.00 óra – Sziget utca
Jelen lesz Farkas László önkormányzati képviselő
Találkozás: Balatoni út és a Sziget utca csomópontja

10.30 óra – Sziget utca szervizút
Jelen lesz Farkas László önkormányzati képviselő
Találkozás: Sziget utca 31. mellett

11.00 óra – Mikes Kelemen utca
Jelen lesz Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő
Találkozás: Széna tér és a Mikes Kelemen utca csomópontja

11.30 óra – Berényi úti szervizút
Találkozás: Berényi út 16. előtt



2014. június 5-én (csütörtökön) 10.30 órakor

rendezik meg a 

városi Pedagógusnapi ünnepséget. 


A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti
és  itt kerül sor a "Székesfehérvár Közoktatásáért" díjak átadására is
.

Helyszín: Hiemer-ház, bálterem



2014. június 5-én (csütörtökön) 14.00 órakor

sajtótájékoztatón számolnak be a

Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj

előkészületeiről és résztvevőiről.

A sajtótájékoztatón jelen lesznek:

dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Gyulai Márton versenyigazgató,
Spiriev Attila
sportigazgató.

Helyszín: Regionális Atlétikai Központ, tárgyaló




INTÉZMÉNYI PROGRAM


2014. június 5-én (csütörtökön) 17.00 órakor

folytatódik a

 Nemekből Igenek Klub rendezvénysorozat,


melynek témája ezúttal

 "Szerelem 50+"-Test és lélek harmóniája 50 év felett.

A rendezvény vendégei lesznek:

Séllei Györgyi
szexológus és dr. Kovács Krisztián háziorvos.

Helyszín:
Igéző (Basa utca 1.)



2014. június 5-én (csütörtökön) 17.00 órakor

nyitják meg a

Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában

működő kézműves műhelyek éves kiállítását.

A tárlatot Vakler Anna, Székesfehérvár Megyei Jogú Város kulturális tanácsadója ajánlja az érdeklődők figyelmébe,
 közreműködik Varró János népzenész.

Kiállítók:
Fehérvári szövőkör, Csipkekészítő műhely, Hímző műhely, Kosárfonó műhely, Bőrtárgy-készítő műhely, Fafaragó műhely, Kerámia műhely, Nemeztárgy-készítő műhely, Játékkészítő műhely, Foltvarró műhely.

Helyszín: Művészetek Háza kiállítóterme




2014. június 5-én (csütörtökön) 18.00 órakor

 "Nyárköszöntő" címmel

kezdődik

a Kossuth Lajos Általános Iskola tanévzáró hangversenye.

A műsorban közreműködnek az ének-zenét emelt szinten tanuló diákok. Díszvendég a Los Andinos együttes lesz.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media44499_hu

Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola (Pozsonyi út 99.)

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.