Szerdai sajtóesemény

2014.07.01. 14:21
MEGHÍVÓ - 2014. július 2. (szerda)
A Kákics Együttes és a Kid Rock And Roll SE lesz a Napraforgó Városi Napközis Tábor vendége. CIvil étlap címmel sajtótájékoztatót tartanak a júliusi civil programokról. 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2014. július 2-án (szerdán) 10.00 órakor

zenés programot szerveznek a

Napraforgó Városi Napközis Táborban.

A  tavalyinál is magasabb létszámmal, 460 jelentkezővel hétfőn induló hathetes tábor résztvevőit szerdánként a Vörösmarty Általános Iskola aulájában zenés programok várják.  Az első turnusban a tábor vendége a Kákics Együttes lesz, amely zenés népmese előadásával vezeti be a gyerekeket a népzene világába, majd a Kid Rock And Roll SE tart virtuóz bemutatót a táborozóknak. 

Helyszín: Vörösmarty Mihály Általános Iskola (Ligetsor)



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2014. július 2-án (szerdán) 09.00 órakor

 kezdődik a

 Fejér Megyei Civil Információs Centrum szervezésében a

Civil étlap.


A sajtóreggeli célja, hogy a következő egy hónapra tervezett legfontosabb civil eseményekről, rendezvényekről, programokról az újságírókat tájékoztassa, a civil szervezetek és a média informáltsága és kapcsolata erősödjön.

Helyszín: Menta Cafe & Lounge (Koronázó tér 3.)
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.