2014. augusztus 22-én (pénteken) 11.00 órakor
kerül sor
Kornis Gyula
egészalakos bronzszobrának avatóünnepségére.
A szobrot felavatja:
dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke
Az ünnepségen jelen lesz:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára
és
Pető Hunor Munkácsy-díjas szobrászművész
A részletes meghívó az alábbi linken olvasható:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media48102_hu
Helyszín: Bartók Béla tér 1. (Csók István Képtár előtt)
2014. augusztus 22-én (pénteken) 11.00 órakor
a „Királyi Játéktér” keretében a
XIX. Nemzetközi Néptáncfesztiválon résztvevő együttesek
saját nemzetük gyermekjátékait mutatják be.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.kiralyinapok.hu/fesztival/kiralyi_napok_programok_2014_08_22.php
Helyszín: Varkocs szobor
2014. augusztus 22-én (pénteken) 12.30 órakor
a Városházán találkoznak azok a pedagógusok, akik
a novemberben Székesfehérváron megrendezésre kerülő
Országos Diákparlament során az ideérkező tanulókat kísérik majd.
A különböző megyéből érkező, valamint helyi segítő tanárokat
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok
és
Török Szabolcs, a KLIK Székesfehérvári Tankerületének igazgatója
köszönti a résztvevőket.
Helyszín: Városháza, Díszterem
2014. augusztus 22-én (pénteken) 15.00 órakor
kezdődik a polgárdi katolikus temetőben a
felújított II. világháborús emlékmű átadása és megáldása.
Az eseményen beszédet mond Vargha Tamás államtitkár.
Az emlékművet Spányi Antal megyés püspök áldja meg.
Helyszín: Batthyány utca (Polgárdi)
2014. augusztus 22-én (pénteken) 15.00 órakor
Királyi Gyermekjátszóba várják a családokat, ahol a tánccsoportok
kézműves foglalkozásokat és gyermekjátszót tartanak.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.kiralyinapok.hu/fesztival/kiralyi_napok_programok_2014_08_22.php
Helyszín: Táncház (Malom utca)
2014. augusztus 22-én (pénteken) 17.00 órakor
a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztiválon résztvevő nemzetek
zenekarai adnak térzenét.
Majd 18.00 órától a táncegyüttesek műsora látható.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.kiralyinapok.hu/fesztival/kiralyi_napok_programok_2014_08_22.php
Helyszín: Városház tér
2014. augusztus 22-én (pénteken) 18.00 órakor
nyílik
Dér Adrienn képzőművész és Joseph Longoria amerikai festőművész közös kiállítása
a XVI. Aranybulla Művészeti Napok keretében.
Bevezetőt mond Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő.
19.00 órakor kezdődik Burján Orsi és a Pálinkálom folk-jazz koncertje.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media47228_hu
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2014. augusztus 22-én (pénteken) 21.30 órakor
Nemzetközi Folkest kezdődik a Táncházban.
Világkörüli utazás tánccal, zenével.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.kiralyinapok.hu/fesztival/kiralyi_napok_programok_2014_08_22.php
Helyszín: Táncház (Malom utca)



