Pénteki sajtóesemények

2014.09.18. 16:23
MEGHÍVÓ - 2014. szeptember 19. (péntek)
Ülést tart a város képviselőtestülete. Átadják a Győri Keksz új gyáregységét. Tájékoztató a Bazilika felújításáról szóló jótékonysági koncertről, és az október 8-i kosárlabda mérkőzésről. 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK 


2014.szeptember 19-én (pénteken) 08.00 órától

tartja ülését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése.

A napirendi pontok listája az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media49674_hu

Helyszín:
Városháza, Díszterem



2014. szeptember 19-én (pénteken) 09.00 órakor

sajtótájékoztató keretében ismertetik

az október 8-i Real Madrid - Alba Fehérvár mérkőzésre vonatkozóan

a belépőjegyek vásárlásával, a beléptetéssel és az

egyéb technikai tudnivalókat.

Jelen lesznek:

Dávid Kornél, az Alba Fehérvár klubelnöke,
Halm Rolland, az Alba Fehérvár szakosztály igazgatója,
Simon Balázs csapatkapitány,
Marcel Tenter vezetőedző,
valamint
Molnár Tamás és Tonk Emil szervezők.

Szeretettel várják a sportújságírók mellett az érdeklődő szurkolókat is!

Helyszín: Vodafone Sportcentrum



2014. szeptember 19-én (pénteken) 09.30 órakor

Spányi Antal megyés püspök
és
Zemlényi Katica karigazgató

sajtótájékoztatót tart 

a Szent István Bazilika javára ajánlott

jótékonysági hangversenyről.

A székesfehérvári Szent István Bazilika megmentéséért összefogtak a fehérvári zenei élet kedvelt szereplői. Jótékonysági hangversenyt ad szeptember 27-én a Székesegyházban Dobszay Péter vezényletével a Vox Mirabilis Kamarakórus, Zemlényi Eszter és Balogh Eszter közreműködésével.

Helyszín
: Püspöki Palota



2014. szeptember 19-én (pénteken) 10.00 órakor

 Ruff Tamás, az Echo Szociológiai Kutatóintézet igazgatója
 és
dr. Molnár Krisztián, Fejér megye főjegyzője

sajtótájékoztatón ismertetik annak a kutatásnak az eredményeit,

melyet a Fejér Megyei Önkormányzattal kapcsolatos

 lakossági attitűdökről készített az Echo Szociológiai

 Kutatóintézet és az ERC Adatfelvételi Központ.

Helyszín:Megyeháza, Címerterem



2014. szeptember 19-én (pénteken) 10.15 órakor


dr. Horváth Miklósné, a Gazdasági Szakbizottság elnöke

nyitja meg

„A Munka Világa” című kiállítást.


A szeptember 19-20-án, pénteken és szombaton zajló program fő profiljai: állásbörze, felsőoktatás, munkaerő-kölcsönzés, diákmunka, felnőttképzés, nyelvtanítás, tréningszervezés.

Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem



2014. szeptember 19-én (pénteken) 10.30 órakor

 kezdődik a

Mondelēz International csoporthoz tartozó

Győri Keksz új székesfehérvári gyáregységének átadó ünnepsége.

Az új csokoládé-keksz szendvics gyártósorokat

dr. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester közösen adja át
.

A vendégeket Evgeny Zelensky, a Győri Keksz gyárigazgatója köszönti.

Felszólalnak:


dr. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter,
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Philip A.Hodges, a Mondelēz Europe alelnöke és
Mayer Gábor, Mondelēz Hungária ügyvezető igazgatója.

Helyszín: Mondelēz Győri Keksz gyár (Sóstói Ipari park, 8000 Székesfehérvár, Holland fasor 8.)



2014. szeptember 19-én (pénteken) 14.00 órakor

kezdődik a

Wathay Emléknap a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szervezésében.


Beszédet mond Vargha Tamás honvédelmi államtitkár,
a rendezvényen részt vesz Brájer Éva alpolgármester. 

A programon megemlékeznek a város török uralom alóli, 1601. szeptember 19-én történt ideiglenes felszabadításáról, illetve Wathay Ferencről, a katonáról és énekszerzőről, a vár egykori vicekapitányáról.

Helyszín:
Prohászka liget



2014. szeptember 19-én (pénteken) 15.00 órakor

Brájer Éva alpolgármester nyitja meg

a Bregyó-közi Napraforgó Városi Napközis Táborban és

Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban

2014 nyarán született gyermekmunkákból és fotókból készült kiállítást.

A megnyitón közreműködnek a táborozókból szerveződött együttesek.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza (Fürdő sor 3.)



2014. szeptember 19-én (pénteken) 17.00 órakor

nyitják meg a

"Régészeti Pillanatképek - Ásatásaink legújabb kincsei 2011-2014"

című kiállítást.


Köszöntőt mond

Brájer Éva alpolgármester
és
dr. Demeter Zsófia múzeumigazgató.

Szakmai bevezetőt tart Kulcsár Mihály régész, igazgatóhelyettes.

Helyszín: Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.)



2019. szeptember 19-én (pénteken) 17.00 órakor


 kezdődik a

Bory Jenő Általános Iskola névadó ünnepsége,

amelyen Dr. Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok is részt vesz.

 A Tolnai Utcai Általános Iskola szeptember 1-jétől vette fel
Bory Jenő nevét. Az eseményen szoboravatásra is sor kerül.

Helyszín: Bory Jenő Általános Iskola (Tolnai utca 41.)



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2014. szeptember 19-én (pénteken) 17.00 órakor

31 rászoruló gyermeknek adnak át egyedi takarókat, amelyek a

Csákberényből indult, nemzetközi összefogással megvalósult

óriás takaróból készültek.

Helyszín: Agárd, Gárdonyi Géza Emlékház melletti rönkvár
(Gárdonyi Géza utca vége)




2014. szeptember 19-én (pénteken) 18.00 órakor

nyílik

az „Analógiák” című kiállítás.

Pék Eszter alkotásaihoz Bakonyi István mond bevezetőt.

Helyszín:
Öreghegyi Közösségi Ház



2014. szeptember 19-én (pénteken) 18.00 órakor


 folytatódik a beszélgetés-sorozat

Tamás atyával és barátaival.


Ezúttal „Bűn és bűnhődés” címmel zajlik a program.

Helyszín:
Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna Téri tagkönyvtára
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.