2014.09.23. 14:38
MEGHÍVÓ - 2014. szeptember 23. (szerda)
Tájékoztatnak a Vásárlóbarát Város Programról. Szemtégyűjtő akciót szerveznek civil szervezetek és az István Iskola bevonásával. Virtuális Múzeumi Séták kezdődnek a Gárdonyiban.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2014. szeptember 25-én (szerdán) 10.00 órakor
sajtótájékoztatót szerveznek
az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért
"Vásárlóbarát Város Programjáról",
melyhez már több mint 100 üzlet csatlakozott.
Az eseményen ott lesznek az újonnan csatlakozott boltok tulajdonosai is.
Résztvevők:
dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő
és
Németh László, az alapítvány elnöke.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2014. szeptember 24-én (szerdán) 11.00 órától
szemétgyűjtő, környezetszépítő akció kezdődik,
amelyben civil szervezetek és az
István Király Általános Iskola diákjai vesznek részt.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hirdetett pályázatot közösségi események szervezésére, a szerdai program a „Köznevelés az iskolában”európai uniós támogatásból megvalósuló projekt "Partnerség és hálózatosodás" moduljának keretében valósul meg.
Az önkéntes akcióban részt vesz Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok,
a 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője is.
Találkozási helyszín: István Király Általános Iskola
(Kelemen Béla u. 30/A)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. szeptember 24-én (szerdán) 09.00 órakor
kezdődik az
5. Honvédfesztivál keretében
az ifjúság hazafias és honvédelmi neveléséről szóló konferencia.
Nyitó előadás és a rendezvény fővédnöke:
Kun Szabó István vezérőrnagy, HM helyettes államtitkára
Részletes program az alábbi linken:
http://kempp.hu/index.php?id=130&hir=310
Helyszín: Árpád Szakképző Iskola tanácsterme
2014. szeptember 24-én (szerdán) 17.30 órakor
kezdődik a "Virtuális múzeumséták Európa nagyvárosaiban"
című programsorozat, melynek során
nevezetes kiállítóhelyekre kalauzolják a közönséget.
Első alkalommal Gärtner Petra tárlatvezető kalauzolja az érdeklődőket a híres barcelonai Picasso Múzeumban.
A patinás, középkori épületben a legmodernebb múzeumi körülmények között tekinthetők meg a XX. század egyik legnagyobb festőzsenijének, Pablo Picassónak ifjúkori alkotásai.
Részletek az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/2014/08/11/virtualis-muzeumsetak-europa-nagyvarosaiban/
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház