2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 09.00 órakor
a 4. Integrált Regionális Sportfesztivál megnyitójával
kezdődik az idén 50 éves
Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI
jubileumi programsorozata.
Az Integrált Regionális Sportfesztivált
Szabó László, a FODISZ elnöke nyitja meg.
A jubileumi tanév alkalmából Bartyik Mihályné, az iskola igazgatója köszönti a résztvevőket.
Meghívott vendég Vörös Zsuzsanna, olimpiai bajnok, öttusázó.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media50321_hu
Helyszín: Bregyó-közi Ifjúsági Sportcentrum
(Eső esetén a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Arany János Iskola és az Ezredéves Tagintézmény tornatermében kerül sor a rendezvényre.)
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 09.00 órakor
kerül sor az
Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett
„Szent László és kora” kétfordulós vetélkedő döntőjére.
Hat csapat méri össze tudását a szakmai zsűri előtt.
Az eseményen jelen dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.
Helyszín: Hiemer-ház, bálterem
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 09.30 órakor
közös sajtótájékoztatót tart
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója
a közlekedési vállalat új autóbusz-beszerzéseiről.
Helyszín: Jancsár utcai buszdecentrum
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 11.00 órakor
közös sajtótájékoztatót tart
a Nőgyógyászati szűrőnapról
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
valamint
Dr. Nagy László, a Család- és Nővédelmi Központ intézetvezető főorvosa.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 13.30 órakor
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatóhelyettese
közös sajtótájékoztatón számol be
a Szent István Bazilika előtti téren kezdődő régészeti feltárásokról.
Helyszín: Szent II. János Pál pápa tér
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 16.00 órakor
várják a szerkesztőségeket a
Székesfehérvári Diáktanács által szervezett táborba, amelyen
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok is.
Immár második alkalommal kerül sor a tanévindító táborra, amelynek célja, hogy az új tagok megismertetése, a Székesfehérvári Diáktanács erre a tanévre kitűzött feladatainak meghatározása és a közösségépítés.
Helyszín: Velence, Ifjúsági Tábor (Régiposta u. 1.)
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 18.00 órakor
folytatódik az Öreghegyi Disputa.
Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke
Kondor Katalinnal és Döbrentei Kornéllal beszélget
most megjelent könyveikről.
Az est házigazdája Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő lesz.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház (Fiskális út 93.)
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 09.00 órától
rendezik meg
„Számháború” címmel az
ifjúsági csapatok országos ügyességi versenyét az
5. Honvédfesztivál keretében.
Részletes program az alábbi linken:
http://kempp.hu/index.php?id=130&hir=310
Helyszín: Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely
2014. szeptember 25-én (csütörtökön)14.00 órától
a SZÉNA Egyesület a Családokért
a Fejér Megyei Civil Információs Centrummal együttműködve
pályázati információs napot szervez, ahol
az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap munkatársai
pályázati fórum és konzultáció keretében
tájékoztatják az érdeklődő civil szervezetek képviselőit az
NCTA közelmúltban kiírt kis- és közepes pályázati felhívásairól.
Helyszín: Családok Háza – SZÉNA Egyesület a Családokért (Rác u. 29.)
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 14.00 órától
találkozót szervez a Fejér Megyei Civil Információs Centrum
a dunántúli CIC irodák képviselői számára.
A résztvevők megosztják egymással működési tapasztalataikat, és javaslatokat tesznek a jövő évre vonatkozóan.
Helyszín: Fehérvári Civil Központ
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 16.30 órakor
tárlatvezetéssel várják a
"A teázás szokásától a félelmetes sárkányokig"
Amit tudni illik a kínai porcelánról
kiállításon az érdeklődőket.
Helyszín:Megyeház utca 17.
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 17.30 órakor
"Sokszemközt" címmel beszélgetés kezdődik
Hirtling István színművésszel.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
2014. szeptember 25-én (csütörtökön) 18.00 órakor
folytatódik a
Csajos estek programsorozat.
Az évad első, filmvetítéssel egybekötött programján Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke tart előadást "Női szemmel a mindennapokban" címmel.
Helyszín: Barátság Mozi



