2014. október 3-án (pénteken) 09.00 órakor
sajtótájékoztatót tartanak a
„SZERETHETŐ ISKOLA – Esélyteremtéstől a tehetséggondozásig”
című nagyszabású pedagógia konferenciáról,
melyet október 7-én rendeznek az István Király Általános Iskolában.
Résztvevők:
Krählingné Kovács Tünde igazgató,
Hargitainé Őri Katalin tanár, projektmenedzser
és
Bükkiné Andó Mónika gyógypedagógus
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2014. október 3-án (pénteken) 10.00 órakor
kerül sor
"A Seuso-kincs Székesfehérváron" című kiállítás megnyitójára.
A történelmi jelentőségű tárlatot
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere,
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója,
valamint
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
nyitja meg.
E nyilvános programot követően a meghívott vendégek szakmai vezetéssel tekintik meg a Díszteremben kiállított műtárgyakat.
A szakmai előírások szerint egyszerre maximum 30 fő tartózkodhat a kiállítótérben, így a fotósok és operatőrök felváltva készíthetnek majd felvételeket az első csoport, azaz a díszvendégek tárlatlátogatása idején. Ezt követően több csoportban nézhetik meg a Seuso-kincset a megnyitó résztvevői.
A fentiekre tekintettel kérjük, hogy
a szerkesztőségből résztvevő kollégák neveit
ma, 2014. október 2-án (csütörtökön) 16.00 óráig jelezzék a stettler.zsuzsanna@pmhiv.szekesfehervar.hu címre.
Kérjük, hogy a sajtómunkatársak 09.45 óráig érkezzenek meg a helyszínre!
Helyszín: Szent István Király Múzeum, Díszudvar
(Fő utca 6.)
ELMARAD a
2014. október 3-án (pénteken) 10.00 órakor
"A közösségi közlekedés fejlesztése az Alba Volán Zrt-nél
KDOP-4.2.3-09-2010-0010" jelű projekthez kapcsolódóan meghirdetett zárórendezvény.
2014. október 3-án (pénteken) 13.00 órakor
kerül sor a
megújult Petőfi-park és az elkészült új szökőkút ünnepélyes avatására,
amelyen részt vesz
dr. Cser-Palkovics András polgármester
Farkas László, a 7. számú választókörzet önkormányzati képviselője
Bozai István városgondnok
és
Kocsis Balázs szobrászművész.
Helyszín: Petőfi-park
2014. október 3-án (pénteken) 14.00 órakor
köszöntik az
Alba Regia Nyugdíjas Egyesület
szociális látogatóit és látogatottjait az
Idősek Világnapja alkalmából.
Helyszín: Szolgáltatóház (Lövölde út)
2014. október 3-án (pénteken) 15.30 órakor
kerül sor a
Wooshin Kft. által építendő gyógyszergyár alapkő letételére.
A beruházást Nam Tacksoo, a Wooshin Medics tulajdonosa és ügyvezetője mutatja be, köszöntőt mond dr. Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Az alapkővel egy időkapszulát is elhelyeznek.
Az ünnepség után 16.00 órakor sajtótájékoztatóra kerül sor a Preymesser Logiszikai Központban.
Résztvevők:
Nam Tacksoo, a Wooshin Medics tulajdonosa és ügyvezetője,
dr. Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Dr. Tóth Ferenc, az Alba Ipari Zóna vezetője.
Helyszín: Alba Ipari Zóna, IV. ütem 14400/10 (Kamilla utca)
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2014. október 3-án (pénteken) 15.00 órakor
mutatják be a
MOMO című zenés mesejátékot.
Az előadást Matuz János rendezte, főbb szerepekben: Jókai Ágnes, Kelemen István, Keller János, Kerkay Rita, Tűzkő Sándor, Kozáry Ferenc.
Helyszín: Pelikán Kamaraszínház
2014. október 3-án (pénteken) 17.00 órakor
"A Parnasszus kortárs apostolai"
irodalmi est sorozat vendége lesz
Lackfi János, író, költő
és
Dresch Mihály, jazz és népzenész.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
2014. október 3-án (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik a II. Egyházmegyei Ki-Mit-Tud? gálaestje
a Szent István Művelődési Házban.
Helyszín: Liszt Ferenc utca 1.
2014. október 3-án (pénteken) 19.00 órakor
kezdődik beszélgetés
Krusovszky Dénessel „A fiúk országa”első prózakötetéről.
Moderátor: Czinki Ferenc
Helyszín: TINTA Kultúrbisztró (Marosi Arnold u. 3.)



