Hétvégi sajtóesemények

2014.10.03. 16:19
MEGHÍVÓ - 2014. október 4-5. (szombat, vasárnap)
VII. Maroshegyi Böndörödő és SZékesfehérvári Református Napok. Nyílt nőgyógyászati szűrőnap. Grund fogalalás a Családok Ligetében. Furfang Feszt sok ötlettel.  
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2014. október 4-én (szombaton) 08.00 órától 13.00 óráig


tart a

nyílt nőgyógyászati szűrőnap.

Az eseményre 08.15 órakor Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is ellátogat. 

 
A szűrésre a 25-55 év közötti hölgyek jelentkezését várták elsősorban, akik nem vettek még részt szűrővizsgálaton, vagy részvételük óta 2-3 év telt el.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media50371_hu

Helyszín:
Család- és Nővédelmi Központ (Várkörút 8.)



2014. október 4-én (szombaton) 10.00 órakor

köszönti

dr. Cser-Palkovics András polgármester

a Janácskert100 rendezvény résztvevőit, majd

felvágja az ünnepi tortát és megszegi az eseményre készített,

„100”-as számot formáló óriás kenyeret.

A Jancsákert100 ünnepi programról kiadott előzetes közleményünk
az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_4022

Helyszín: Jancsárkert termelői és biopiac (Balatoni út 10.)



2014. október 4-én (szombaton) 10.00 órakor

 kezdődik a Vörösmarty Mihály MÁV Nyugdíjas Klub által

 az Idősek Világnapja alkalmából szervezett

"Napsugaras Ősz"Regionális Kulturális Fesztivál.

A résztvevőket Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében
Mészáros Attila tanácsnok köszönti.

Az ország különböző pontjairól érkező nyugdíjas csoportok
műsorral emlékeznek  meg az I. világháború 100 éves évfordulójáról,
és koszorút helyeznek el a Fekvő katona emlékműnél.

Helyszín:
VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kossuth utca



2014 október 4-én (szombaton) 11.30 órakor

 köszönti

dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője

a VII. Maroshegyi Böndörödő résztvevőit.

A programok 09.30 órakor a Bibi-pont átadásával indulnak
a Gárdonyi Géza Művelődési Ház könyvtárában.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.ggmuvhaz.hu/2014/09/02/vii-maroshegyi-bondorodo/

Helyszín:
Gárdonyi Géza Művelődési Ház



2014. október 4-én (szombaton) 13.30 órakor

kezdődik a

Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepsége

és a központi irodaház avatója. 

Beszédet mond:

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke,
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Jüllich Ádám, a Jüllich Glas Holding elnöke.

Kérik, hogy az esemény résztvevői 12.15 és 13.00 óra között
érkezzenek meg a helyszínre!

Helyszín:
Jüllich Glas Holding Zrt. (Holland fasor 5.)



2014. október 4-én (szombaton) 15.00 órakor


kezdődik a

Grund foglalás.

A "Családok Ligetében" adják át a szabadtéri kondigépekkel kibővített játszóteret.

Az eseményen részt vesz Viza Attila önkormányzati képviselő
.

Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media50769_hu

Helyszín: Családok Ligete (Rác utcai Skanzen mögötti terület)



2014. október 5-én (vasárnap) 10.00 órakor

kezdődik az istentisztelet

a VII. Székesfehérvári Református Napok keretében.

A résztvevőket a Református Napok alkalmából

dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszönti.

Helyszín:Széchenyi úti református templom



2014. október 5-én (vasárnap) 10.00 órakor


kezdődik a

"Furfang Feszt".

Az országosan is egyedülálló eseményen több száz amatőr barkácsolót, ügyes kezű kézimunkázót várnak a szervezők. Műhelyfoglalkozások, bemutatók, kreatív bloggerek előadásai szerepelnek a programban. A helyszínen számos hobbyt ki is lehet próbálni.

A résztvevőket 15.20 órakor dr. Cser-Palkovics András
polgármester is köszönti.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media50387_hu

Helyszín: Vasalóház mögötti park



INTÉZMÉNYI PROGRAM


2014. október 4-én (szombaton) 14.00 órakor

a VII. Székesfehérvári Református Napok

keretében

Magyarság és Kálvin címmel

kulturális bemutatót tartanak. 

A kétnapos programsorozat 10.00 órakor az Olajfa Református Óvoda műsorával és dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász előadásával kezdődik.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.albaref.hu/refnapok

Helyszín: Fehérvári Civil Központ (Rákóczi utca 25.)



2014. október 4-én (szombaton) 14.00 és 19.00 óra között

szüreti mulatságot és termelői vásárt szerveznek

a Bory Jenő Általános Iskolában.

Lesz gyermekeknek szóló műsor, népzene és néptánc,
rendőrkutya bemutató és 18.00 órakor tombolasorsolás.
Közreműködik a Szedtevette zenekar.

Helyszín: Bory Jenő Általános Iskola
(korábbi nevén Tolnai Úti Általános Iskola)



2014. október 4-én (szombaton) 15.00 órakor

az Ybl szobortól indul az

"Őszi séta Ybl nyomán".

Az érdeklődők Kovács Júlia vezetésével tekinthetik meg a szülőváros

Ybl Miklóshoz kapcsolódó nevezetességeit.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media51021_hu

Helyszín: Ybl szobor, Ybl lakótelep



2014. október 4-én (szombaton) 15.00 órakor


a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben

az „In memoriam Limanowa…” című kiállítás megnyitójával

kezdődik az  ünnepi megemlékezés a

galíciai hadiesemények 100. évfordulója alkalmából.

A tárlatot Benda László ezredes nyitja meg.


16.00 órakor „Jöttek, láttak, győztek…” címmel előadást hallhatnak az érdeklődők a limanowai csatáról.
Majd az Ars Musica ünnepi koncertje zárja a megemlékezést a Művészetek Házában.


Helyszín: Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény, (Malom utca 2.), Művészetek Háza, színházterem (III. Béla király tér)



2014. október 4-én (szombaton) 19.00 órakor

a „3:1 a szerelem javára” című zenés vígjáték bemutatójával

kezdődik az évad első nagyszínházi premierje a Vörösmarty Színházban.

A darab témájának apropóján az október 4-ei premierre meghívták Székesfehérvár bajnok sportolóit, így jelen lesz az Alba Fehérvár Kosárlabda, valamint a Fehérvár AV 19 Jégkorong csapat is.

Az előadás szünetében, kb. 20.15 órakor a Cyrano Caffé pódiumszínpadán felavatják a Vörösmarty tortát, amelyet Damniczki Balázs alkotott. Az 2014-es év tortáját is megalkotó mestercukrász a színház művészeivel, Závodszky Noémivel és Keller Jánossal közösen mutatja be a süteményt.

A premier után, kb. 22.00 órakor a 3. emeleti művésztársalgóban vendégül látják a sportolókat, ahol találkozhatnak a vígjáték szereplőivel és alkotóival.

Helyszín:
Vörösmarty Színház



2014. október 5-én (vasárnap) 18.00 órakor

a VII. Székesfehérvári Református Napok keretében

a Budai úti Istentiszteletek 20. évfordulója alkalmából

hangversenyt rendeznek.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.albaref.hu/refnapok

Helyszín:Budai úti református templom



2014. október 5-én (vasárnap) 19.00 órakor

kezdődik a Szabad Színház új premiere.

Jannisz Ritszosz Holdfényszonáta című művét Törsök Márta előadásában látható.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.