2014.10.31. 12:19
MEGHÍVÓ - 2014. november 1-2. (szombat, vasárnap)
Városi megemlékezést szerveznek Mindenszentek-halottak napja tiszteletére a Béla úti köztemetőben. Emlékmise lesz a Mészeg-hegyen a Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2014. november 1-jén (szombaton) 16.00 órakor
kezdődik
„A vigasztalás evangéliumának megszólaltatása” címmel
városi megemlékezés a Béla úti köztemetőben
Mindenszentek-halottak napja tiszteletére.
Östör Annamária tanácsnok bevezető gondolatait követően ökumenikus megemlékezésre, majd irodalmi műsorra kerül sor.
Helyszín: Béla út
2014. november 2-án (vasárnap) 15.00 órakor
kezdődik a
Halottak napi emlékmise a II. világháborúban a Don-kanyarban elesett hősökért.
Helyszín: Don-kanyar Emlékkápolna Pákozd, Mészeg-hegy
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. november 1-jén (szombaton) 17.00 órakor
„Emlékezők istentisztelete”
a Budai úti református templom urnatemetőjében
Mindenszentek napján.
Helyszín: Budai út 113.
2014. november 1-jén (szombaton) 18.00 órakor
kezdődik
Mindenszentek ünnepén a püspöki szentmise a Székesegyházban.
Mindenszentek napján Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét, minden szent tiszteletére, illetve azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepén, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a szentek naptárában. Ezt követően az altemplomban püspökelődei sírjánál imádkozik az elhunytak lelki üdvéért.
Helyszín: Szent István Bazilika
2014. november 2-án (vasárnap) 19.00 órakor
folytatódik a
Musica Cisterciensis egyházzenei hangversenysorozat.
Koncertet ad a szlovén Hiše kulture Celje Vokálkvintett. Művészeti vezető Gregor Deleja.
Helyszín: Ciszterci templom