Hétvégi sajtóesemények

2014.11.07. 13:39
MEGHÍVÓ - 2014. november 8-9. (szombat-vasárnap)
Márton-nap a piacon, Fitz Jenő emléktábláját avatják, jótékonysági gála a 35 éves Mozgássérültek Fejér Megyei  Egyesületéért és Esküvői Nyílt Nap a Hiemer-házban.
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2014. november 8-án (szombaton) 10.00 órától

püspöki szentmisén 

minden család a Magyar Szent Család oltalmába ajánlhatja 

családját Székesfehérváron. 

Spányi Antal megyés püspök harmadik alkalommal hívja meg az egyházközségekből delegált családokat, hogy együtt imádkozzanak Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt. A szentmise után a Szent István Művelődési Házban köszöntő műsorral és előadással várják a családokat.

Az ünnepségen Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében részt vesz Mészáros Attila alpolgármester is.

Helyszín: Bazilika



2014. november 8-án (szombaton) 10.00 órától

a Piacosok Egyesülete

a Fehérvári Polgárok Egyesületének közreműködésével

 a városi piac északi végén a parkolóban

Márton-napi rendezvény tart.


Az eseményen részt vesz Viza Attila önkormányzati képviselő is.

Libasimogatás mellett a Felsővárosi Általános Iskola színvonalas Márton-napi műsorát tekintheti meg minden arra járó. A szervezők egy kis meglepetéssel is készülnek a közönség részére.
 18.00 órától pedig indul a hagyományos batyubál a piac galériáján.

Helyszín:
Városi Piac



2014. november 8-án (szombaton) 11.00 órakor

Róth Péter alpolgármester

avatja fel


Fitz Jenő ókortörténész, régész,
1949–1985 között a székesfehérvári múzeum igazgatója emléktábláját, amelyet


 Nagy Benedek szobrászművész készített.


Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52529_hu

Helyszín: Országzászló tér 3.



2014. november 9-én (vasárnap) 19.00 órakor

 kezdődik a

„Dallamok szárnyán” jótékonysági gálaest.

 A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő
Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének tagjait 
Östör Annamária tanácsnok köszönti.

 
A különleges zenés-táncos est bevételét a mozgássérült emberek életének javítására fordítják.
 
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media52279_hu

Helyszín:
Vörösmarty Színház




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2014. november 8-án (szombaton) 09.00 és 18.00 óra között
 
Esküvői Nyílt Napot tartanak  a Hiemer Rendezvényközpontban.

A Bálteremben tematikus esküvő kiállítás zajlik, ahol csaknem húsz cég
 és szolgáltató mutatkozik be. A Házasságkötő teremben
 11.00 és 15.00 órakor ruhabemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők. 

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_4128

Helyszín: Hiemer Rendezvényközpont



2014. november 8-án (szombaton) 10.00 órakor

kerül sor annak a Radnóti-vetélkedőnek a döntőjére,

amelyet a Raoul Wallenberg Egyesület és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület

a Holokauszt és Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója tiszteletére

„Az égre írj, ha minden összetört" címmel hirdetett meg

középiskolai diákok számára.

Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52679_hu

Helyszín: A Szabadművelődés Háza



2014. november 8-án (szombaton) 10.00 órakor

Egészség hétvége kezdődik a

Székesfehérvár Öreghegyi Római Katolikus Egyházközségnél.

A szombati és vasárnapi részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52677_hu

Helyszín: Székesfehérvár Öreghegyi Római Katolikus Egyházközség közösségi terme (Budai út 224.)



2014. november 8-án (szombaton) 15.00 órakor

nagyszabású adományosztást szervez

az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület.

Körülbelül 150 családnak biztosítanak értékes,
tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat.

Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház



2014. november 8-án (szombaton) 17.00 órától

Márton-napi táncházat rendez a Galiba zenekarral az

Alba Regia Táncegyesület.

 A családi program kézműves foglalkozással kezdődik Viasz Zoltán hangszerkészítővel, majd Márton napjához kötődő játékokat és szokásokat elevenítenek fel a gyerekek Hahn-Kakas István vezetésével. Lesz magyarszentbenedeki tánctanítás is, végül  táncházi mulatsággal zárul a rendezvény.

Helyszín:
Táncház



2014. november 9-én (vasárnap) 15.00 órakor

kezdődik a

Kazay Endre-nap.

A Múzeumi Őszbúcsúztató keretében Kazay Endrére, a híres polihisztor és lexikon szerkesztő patikusra emlékeznek születésnapján. Az ő munkásságát méltató előadásra, valamint a lexikonjából vett receptek alapján, korabeli patikaszerek s.k. készítésére, egy különleges "Patikai játszóházba" várják a közönséget.

Helyszín: Fekete Sas Patikamúzeum (Fő utca 5.)



2014. november 9-én (vasárnap) 16.00 órától

folytatódik a

Deák Szalon a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben.

Ezúttal Deákné Oszkó Ágnes Ivett, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ művészettörténésze tart előadást
"Hagyomány és reform versengése - A székesfehérvári zsinagógák építéstörténete a helyi közösség tükrében" címmel.
A fiatal kutató 2014-ben Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterétől kapott ösztöndíj segítségével tovább folytatta kutatását, ennek eredményeiről számol be.

Helyszín: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény (Oskola u. 10.)
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.