Pénteki sajtóesemények

2014.11.13. 15:12
MEGHÍVÓ - 2014. november 14. (péntek)
Felavatják a Fejér Megyei Levéltár Szent István téri épületét. Keresztavatás a Szent Lélek Katonatemetőben. Megnyílik a kétnapos Pályaválasztási Kiállítás. "Jó szívvel Fehérvárért!" szűrőnap.
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2014. november 14-én (pénteken) 09.00 órakor
 
kezdődik az a Pályaválasztási Kiállítás,
 
amelyet a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szervez.
 
A kiállítást Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára nyitja meg. Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Égi Tamás alpolgármester lesz jelen a programon.
 
Helyszín: Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatósága (Seregélyesi út 123.)



2014. november 14-én (pénteken) 10.00 órakor

kezdődik az operatív bizottság ülése,

amelynek témája a téli időjárásra való felkészülés.

A megbeszélés előtt a résztvevők 8.30 órától megtekintik a téli útüzemeltetési feladatokat ellátó (hóeltakarítás, síkosságmentesítés) gépparkot is a Depónia Kft. Kiskút úti II. telephelyén.

Helyszín: Civil Központ (Rákóczi út 25.) emeleti tárgyaló 



2014. november 14-én (pénteken) 10.00 órakor

kezdődik a

 XIII. Országos Kegyeleti Konferencia, amelyet

Pintér Sándor belügyminiszter nyit meg. 

Ezt követően dr. Cser-Palkovics András polgármester tart előadást

"Árpád-ház Program - A nemzeti emlékhely fejlesztésével kapcsolatos elképzelések, különös tekintettel a királysírok sorsára" címmel.

A konferencia részletes programja és a helyszín megközelítésére vonatkozó információk az alábbi linken: 
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52696_hu

Helyszín:
Magyarság Háza, Corvin-terem (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)



2014. november 14-én (pénteken) 12.00 órakor 

tartják a
 
Fejér Megyei Levéltár Szent István téri épületének

teljes rekonstrukciójának
 
átadó ünnepségét.

Az ünnepségen az egykori préposti ház, majd rendház műemlékbútorainak és ólombetétes díszablakainak átadására kerül sor, valamint a volt Ferenc József Nőnevelő Intézet alapító emléktáblájának visszahelyezésére.

Az ünnepségen jelen lesznek:
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára,
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója,
Spányi Antal megyés püspök.  

Helyszín: Szent István tér



2014. november 14-én (pénteken) 12.00 órakor

új központi keresztet avatnak a

Szent Lélek Katonatemetőben a Német Hadisírgondozó Szövetség támogatásával.

A rendezvényen beszédet mond és koszorút helyez el Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

 Az emlékünnepségen Róth Péter
alpolgármester képviseli Székesfehérvár Önkormányzatát.

A temető központi keresztje az elmúlt évek során megrongálódott, ezért vált szükségessé az új kereszt felállítása.

Helyszín: Szentlélek Katonatemető (Sárkeresztúri út 8-10.)



2014. november 14-én (pénteken) 13.40 órakor

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára

köszönti a

Fejér Nyugdíjas Szövetség

„Emlékezés Napja” elnevezésű rendezvényén a résztvevőket.

A szervezet az első világháború 20 millió áldozatára való emlékezés jegyében, a compiegne-i békekötés napjához igazodva, valamint a magyar népdal és népköltészet november harmadik hetére eső évforduló megünneplése alkalmából 2011-ben hagyományteremtő céllal hívta életre az eseményt.

Helyszín: Fehérvári Civil Központ



2014. november 14-én (pénteken) 14.00 órakor

közös sajtótájékoztatót tart

Spányi Antal megyés püspök
és
Vakler Anna népdalénekes, a Vox Alba Együttes képviselője.

A Szent István Bazilika felújításáért meghirdetett, októberben elmaradt jótékonysági koncertet november 22-én rendezik meg. Ennek programját ismertetik, valamint a Vox Alba Együttes most elkészülő "Üdvözlégy, Szent István király!" című CD-jét is bemutatják.

Helyszín: Püspöki Palota (Városház tér 5.)



2014. november 14-én (pénteken) 15.00 órától

 "
Jó szívvel Fehérvárért!" - mottóval szűrőnapra kerül sor

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

közös szervezésében.

A szűrőnap ünnepélyes megnyitására 16.00 órakor kerül sor, amelyen Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő is részt vesz. 

Számos ingyenes szűrést lehet elvégeztetni, emellett érdekes előadások és szórakoztató színpadi programok zajlanak 20.00 óráig. A hangsúlyt a szervezők most egyértelműen a 14–18 év közötti aktívan sportoló fiatalokra helyezik, az ő szűrésük fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Helyszín: Vodafone Sportcentrum (Gáz u.)



2014. november 14-én (pénteken) 15.00 órától 


a Diabétesz Világnap alkalmából a város három áruházában

 (két Tesco és Auchan) este 7 óráig a vércukorméréssel és táplálkozási

tanácsadással egybekötött szűrővizsgálatot szervez Székesfehérvár

Önkormányzatának Humán Szolgáltató Intézete és a

 Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve.
A vizsgálat ingyenes, TAJ-számhoz nem kötött.

Helyszín: Tesco és Auchan áruházak



INTÉZMÉNYI PROGRAM


2014. november 14-én (pénteken)

zárul az ÖKO-hét programsorozata,

amelyet a
 Hétvezér Általános Iskola örökös ökoiskolaként ebben a tanévben is megrendez. 

A projekthét keretében az egész iskolát megmozgató, és az iskolán túlmutató programok zajlanak, melyek részletesen az alábbi linken olvashatóan:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52690_hu

Helyszín:
Hétvezér Általános Iskola



2014. november 14-én (pénteken) 10.00 órától 

szakmai műhelykonferenciát rendez

"Topográfiai munkák Veszprém városában" címmel az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány a TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0099 számú
„Társadalmi vállalkozás fejlesztése a műemléki topográfiai feladatok ellátására” elnevezésű pályázat keretén belül.

Az eseményen a több éve megkezdett műemléki topográfiai munka eredményeiről számolnak be, köszöntőt mond Porga Gyula Veszprém város polgármestere. Ezt megelőzően, 09.30 órától sajtótájékoztatón számolnak be a szakemberek a Veszprém városában több éve folyó műemléki topográfiai munkákról a Városháza Komjáthy-termében.

Helyszín:
Veszprém, Városháza (8200 Veszprém, Óváros tér 9.)



2014. november 14-én (pénteken) 17.00 órakor

Női klub kezdődik, a héten második alkalommal

várja a mozogni vágyókat

Pap Csilla lélekgyógyász.

Az Alba Pont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda Női klubjának jóga foglalkozására kényelmes öltözetben, polifoammal érkezzenek!

Helyszín: Fehérvári Civil Központ



2014. november 14-én (pénteken) 18.00 órakor

 kezdődik a

Tóvárosi Találka
.

 Az idén 40 éves fennállását ünneplő oktatási intézményben osztálytalálkozókat és RETRO bulit szerveznek.

Helyszín: Tóvárosi Általános Iskola



2014. november 14-én (pénteken) 18.00 órakor

kezdődik a székesfehérvári fiatalokból alakult

Deep Four együttes koncertje.

Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52830_hu

Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.