2014. november 20-án (csütörtökön) 09.30 órakor
kezdődik a
Fiatal Középkoros Régészek 6. Konferenciája.
A résztvevőket dr. Demeter Zsófia múzeumigazgató,
Kulcsár Mihály igazgatóhelyettes
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti.
A rendezvényen 40 előadás hangzik el, számos kutató pedig poszter bemutatásával készül. Az előadások a középkori történeti-régészeti kutatás széles spektrumát fedik le, a települések, templom- és temetőkutatás, egyházi épületek, városok, várak kutatása, valamint az anyagi kultúra témájában. A program része továbbá a tavalyi konferencia előadásaiból készült tanulmánykötet bemutatása, a Szent István Király Múzeum állandó és időszaki régészeti kiállításainak megtekintése, valamint egy szakmai kirándulás, mely során a résztvevők Székesfehérvár belvárosának középkori emlékeit látogatják meg.
Helyszín: Hiemer-ház, Bálterem
2014. november 20-án (csütörtökön) 11.00 órakor
lesz a
Kisteleki utcai bölcsőde előtti, illetve az Almássy-telepen végzett
munkálatok műszaki átadása.
A járdaburkolat cseréje mellett az útszakasz csapadékvíz-elvezetésének javítására és a padka rendezésére is sor került. A munkálatok kivitelezése a Saára Gyula-program keretében valósult meg.
Az átadáson jelen lesz Deák Lajosné, a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Helyszín: a Kisteleki utcai óvoda előtt
2014. november 20-án (csütörtökön) 15.00 órakor
a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok keretében
rendezik meg a
„Támogatók Napja” eseményt.
Köszöntőt mond:
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő,
Mátrahalmi Tibor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége igazgatója és
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója.
Az elismerések átadását követően a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekei műsorral köszöntik a támogatókat.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52861_hu
Helyszín: KÖFÉM Művelődési Ház (Verseci u. 1-15.)
2014. november 20-án (csütörtökön) 17.00 órakor
lakossági fórumot tart Deák Lajosné,
a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
A programon részt vesz:
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Bozai István városgondnok,
Kovács Zsolt rendőr alezredes, városi rendőrkapitány,
Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője
és
Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója.
Helyszín: Hétvezér Általános Iskola
2014. november 20-án (csütörtökön) 18.00 órakor
kezdődik a
Fejér Megyei Prima Díj ünnepélyes díjátadó gálaestje.
Köszöntőt mond:
Brájer Éva alpolgármester
Varga István, a VOSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke
Dr. Lovassy Tamás, a VOSZ elnökségének főkoordinátora
Ezt követően adják át a megyei Év Vállalkozója és a Közügyekért Díjakat, valamint a Fejér Megyei Prima Díjakat.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2014. november 20-án (csütörtökön) 17.00 órakor
kezdődik
Lángh Júlia író-olvasó találkozója.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtára
2014. november 20-án (csütörtökön) 18.00 órakor
folytatódik a Nyitott Akadémia.
A sorozat vendége ezúttal Pál Feri atya lesz.
Helyszín: Művészetek Háza, színházterem



