2014.11.20. 13:53
MEGHÍVÓ - 2014. november 21. (péntek)
Ülést tart Székesfehérvár képviselőtestülete. Nyitó plenáris üléssel kezdődik az Országos Diákparlament. Negyedik alkalommal rendezik meg az Országos Gregor József Énekversenyt.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
2014. november 21-én (pénteken) 08.00 órától
ülésezik
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése.
A napirendi pontok részletes listája az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media53313_hu
Helyszín: Városháza, Díszterem
2014. november 21-én (pénteken) 16.00 órakor
nyitó plenáris üléssel kezdődik az
Országos Diákparlament egész hétvégés programsorozata.
Kb. 320 diákdelegált érkezik az ország minden tájáról, kísérőtanárokkal a rendezvényre.
A kezdés előtt, 15.45 órától interjúkészítési lehetőséget biztosítanak a szervezők Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkárral és dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel az első emeleti Galériánál.
Az Országos Diákparlament előkészületeiről kiadott korábbi közleményünk az alábbi linken olvasható:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_4020
Helyszín: Vörösmarty Színház
2014. november 21-én (pénteken) 18.00 órakor
kerül sor az
Alba-Zöchling Kft. 25 éves jubileumi ünnepségére.
Ünnepi beszédet mond:
Cserta János ügyvezető igazgató
és
Horváth Miklós Csaba, Székesfehérvár Önkormányzatának városfejlesztési és városüzemeltetési tanácsnoka.
Helyszín: Velence Resort & Spa (Velence, Béke u.)
2014. november 21-én (pénteken) 19.00 órakor
ünnepélyes nyitókoncerttel
kezdődik a
IV. Országos Gregor József Énekverseny.
Köszöntőt mond:
Brájer Éva alpolgármester
Fekete Ferenc, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
Az esten visszaemlékezés lesz Gregor József leghíresebb szerepeire.
A verseny fővédnökei:
Gregorné dr. Takács Mária
dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media53377_hu
Helyszín: Szent István Művelődési Ház, Díszterem
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2014. november 21-én (pénteken) 09.00 órától
a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok keretében
nyílt napot tartanak a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a dégi, az előszállási, a lepsényi, a martonvásári,a mezőfalvai, a sárbogárdi, valamint a székesfehérvári gyermekotthonok, lakásotthonok életébe, megismerkedhetnek a szakszolgáltatás sokrétű feladataival.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media52861_hu
2014. november 21-én (pénteken) 17.00 órakor
Fényjátszótér kezdődik a Fényszórók Visual Műhellyel.
Fényfestéssel és forró teával várnak minden érdeklődőt,
az elkészült diákat ki is vetítik.
Helyszín: Szent István Király Múzeum Szoborparkja
(Országzászló tér 3.)

kezdődik
Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf koncertje.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház