Keddi sajtóesemények

2014.11.24. 14:57
MEGHÍVÓ - 2014. november 25. (kedd)
Sajtótájékoztató a "Fogyatékos Emberek Világnapja" fehérvári programjairól és a Szent István Művelődési Ház decemberi eseményeiről. Katalin-napi ünnepség több helyszínen. 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2014. november 25-én (kedden) 10.30 órakor

sajtótájékoztatón ismertetik a

„Fogyatékos Emberek Világnapja” székesfehérvári programjait.

Résztvevők: 

Mahlerné Köfner Anikó
, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke,

Brájer Éva
, Székesfehérvár alpolgármestere,

Spányi Antal
megyés püspök,

Dr. Szikora János
, a Vörösmarty Színház igazgatója.

Helyszín
: Vörösmarty Színház, kávézó



2014. november 25-én (kedden) 17.00 órakor

kezdődik a hagyományos Katalin-napi rendezvény.

17.00 óra
- ünnepség Kati néni szobránál (Liszt Ferenc utca)
Köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Földi Zoltán önkormányzati képviselő; műsort ad az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja és a Tilinkó zenekar. A vendéglátásról a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete gondoskodik.

17.45 óra 
- Megemlékezés a Szent Sebestyén templom előtti téren
Köszöntőt mond Vargha Tamás országgyűlési képviselő; Szent Katalin vértanúságáról Nyárai-Horváth István számol be.

18.00 óra
- Batyubál a Felsővárosi Közösségi Házban
Műsort adnak a Felsővárosi Általános Iskola tanulói és a TáncolKodó együttes, zenél a Szedtevette zenekar



INTÉZMÉNYI PROGRAM


2014. november 25-én (kedden) 10.00 órakor

sajtótájékoztatót tartanak

a Szent István Művelődési Ház

decemberi programjairól.

Helyszín: Szent István Művelődési Ház, Szent Cecília terem



2014. november 25-én (kedden) 17.00 órakor

 "Van új a Mars körül" címmel tart előadást

 dr. Sik András bolygókutató,

az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének munkatársa.


 Téma:
 2014 őszén két új keringőegység állt pályára a vörös bolygó körül, hogy mérési eredményeikkel segítsék a légkör és az éghajlat múltbeli fejlődésének megértését. Eközben a Curiosity tovább folytatja vizsgálatait a felszínen, a múltbeli élet maradványait keresve.

A programot TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Űrkutatási Szakosztálya, az ELFT Fejér megyei csoportja és a Terkán Lajos Ismeretterjesztő Alapítvány szervezi.

Helyszín:
Művészetek Háza



2014. november 25-én (kedden) 18.00 órakor

kezdődik a bazilika felszentelésének

évfordulóján tartott ünnepi koncelebrációs szentmise.

Helyszín: Bazilika 



2014. november 25-én (kedden) 18.00 órakor

„Nem tudhatom: Radnóti és korunk” címmel

kezdődik zenés irodalmi előadás.

A Magyar Holokauszt Emlékév 2014 székesfehérvári programsorozatának keretében Dés László, Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Dés András és Lukács Miklós lép színpadra.

Helyszín: Vörösmarty Színház, Kozák András Stúdió
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.