Szerdai sajtóesemények

2014.11.25. 14:13
MEGHÍVÓ - 2014. november 26. (szerda)
Stratégiai megállapodás a Videoton Holding Zrt. és az Óbudai Egyetem között. „Munkahelyi jól-lét és stressz a szolgáltatásokban" konferencia. Két helytörténeti könyv bemutatója.
 
 
 
 
  
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2014. november 26-án (szerdán) 09.30 órakor

kerül sor a

Videoton Holding Zrt. és az Óbudai Egyetem

közötti stratégiai megállapodás sajtónyilvános aláírására,

valamint a Videoton-kiállítás megnyitójára.

Jelen lesznek:

Mészáros Attila alpolgármester,
Sinkó Ottó vezérigazgató,
Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora,
Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja.

Kérik, hogy a résztvevők lehetőség szerint 09.15 órára érkezzenek meg, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar „K” épületében időben az ünnepség helyszínére érjenek.

Helyszín: Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
(Budai út 45., „K” épület, Aula)


 
 

2014. november 26-án (szerdán) 10.00 órakor

kezdődik a

„Munkahelyi jól-lét és stressz a szolgáltatásokban” című konferencia.

Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében
Fűrész István tanácsadó köszönti a résztvevőket.

Östör Annamária tanácsnok előadást tart.

A Kodolányi János Főiskola és az Alba Polisz Tudományos Park Egyesület konferenciát szervez a „Társadalmi konfliktusok - Társadalmi jól-lét és biztonság – Versenyképesség és társadalmi fejlődés” TÁMOP-4.2.2. A-11/1/KONV-2012-0069 c. kutatási projekt támogatásával.

Helyszín: Hiemer- ház Bálterem (Oskola u. 2-4.)

 

2014. november 26-án (szerdán) 15.00 órakor

sajtótájékoztatón ismertetik azt az új adventi programsorozatot,

amely négy városrész összefogásával valósul meg.

A 3., 4., 10. és 11. számú választókörzet önkormányzati képviselőinek kezdeményezésére, iskolák és óvodák, valamint a katolikus és református egyház közreműködésével várják majd a családokat az advent heteiben.
A Vízivárosi Általános Iskola melletti teret is feldíszítik.

A részletes programról Dr. Horváth Miklósné és Deák Lajosné önkormányzati képviselők adnak tájékoztatást.

Helyszín: Vízivárosi Általános Iskola melletti tér
 


2014. november 26-án (szerdán) 18.00 órakor

mutatják be

Honty Katalin: „Az utolsó fehérvári serfőző” és
„A székesfehérvári Sörház és Sörház-malom története” című könyveit. 

A kötetekről a szerzővel és dr. Siklósi Gyula régészprofesszorral
Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget

Köszöntőt mond Földi Zoltán, a kötet megjelenését támogató önkormányzati képviselő.

Helyszín
: Vörösmarty Terem (Kossuth u. 14.)



INTÉZMÉNYI PROGRAM


2014. november 26-án (szerdán) 16.30 órakor

 folytatódik az

„Adalékok az orvoslás történetéhez” előadássorozat.

 „Faláb és kampókéz” címmel

Szima Viktória tart előadást a protézisek történetéről.


Részletes plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media53334_hu

Helyszín: Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.