2014. december 19-én (pénteken) 08.00 órától
ülést tart
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése.
Napirendek részletes listája az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media54634_hu
Helyszín: Városháza, Díszterem
2014. december 19-én (pénteken) 09.00 órakor
kerül sor az
"Erdei Delikátesz" szaküzlet megnyitására, amelyen
részt vesz
Majoros Gábor, a VADEX Zrt vezérigazgatója
és
Dr. Bitay Márton Örs, az FM Állami Földekért Felelős Államtitkárságának államtitkára.
Itt adja át Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a Kríziskezelő Központnak a karácsonyi vadhús adományt.
A Vadex Mezőföldi Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. az országban elsőként Székesfehérváron nyitja meg „Erdei Delikátesz” néven kiskereskedelmi szaküzletét. Elsősorban az állami erdőgazdaságok élelmiszeripari termékeinek biztosít bemutatási és értékesítési lehetőséget, de szándékunk szerint minden a magyar majd később a Kárpát-medencei erdei terméknek is exkluzív értékesítési pontja, majd országos hálózata lesz.
Helyszín: Jancsár köz 2.
2014. december 19-én (pénteken) 10.00 órakor
"A kis Jézus megszületett" című összeállítással
kezdődik az Adventi színpad műsora, amit a Felsővárosi Óvoda Ybl
Miklós Lakótelepi Tagóvodájának Maci és Nyuszi csoportja ad elő.
10.15 órától a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola több osztálya is színpadra lép: Karácsonyi készülődés - 2. a osztály, Pásztorjáték - 2. b osztály, Karácsonyi dallamok furulyán - 2. c osztály, Menjünk mi is Betlehembe - 3. c osztály, Adventi ének - Kiskórus, Felsővárosi bölcsőcske - Népdalkör. Őket követi
11.30 órától Szent Imre Általános Iskola és Óvoda Liliom csoportja, Mezőföldi betlehemes összeállításukkal.
Helyszín: Adventi színpad
2014. december 19-én (pénteken) 11.30 órakor
sajtótájékoztató keretében
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok és
Juhász László főszervező ismertetik a
a XV. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál
Videoton FCF Baráti Kör
Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa
Családi Sport- és Egészségnapok programját.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross Terem
2014. december 19-én (pénteken) 14.00 órakor
sajtótájékoztató keretében számolnak be a
KDNP tisztújító ülésén történt tisztségviselő választás eredményéről.
Résztvevők:
Földi Zoltán elnök
Fekete Ferenc, Szűcs Gábor elnökhelyettesek
Szücs Balázs gazdasági ügyintéző
Mahlerné Köfner Anikó ügyvivő
Helyszín: Jancsár utca 39. fsz
ELMARAD
2014. december 19-én (pénteken) 16.30 órakor
a Vörösmarty Színház tizenötezredik bérletesét
köszönti
dr. Szikora János színházigazgató.
Helyszín: Cyrano Kávézó
2014. december 19-én (pénteken) 17.00 órakor
„Betlehembe hív a csillag” címmel
ad adventi koncertet a Csitáry Művészeti Iskola.
Helyszín: Városháza, Díszterem
2014. december 19-én (pénteken) 18.00 órától
ismét koncertekkel várja az érdeklődőket
a Zichy színpad,
ahol elsőként a Blahalousiana lép színpadra.
19.30 órakor követi őket Szabó Leslie.
Helyszín: Zichy színpad
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2014. december 19-én (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik
a Kisfaludi Közéleti Közösség évzáró ünnepsége,
a Motívum Kulturális Egyesület zenészeinek adventi koncertje.
Helyszín: Kisfaludi Közösségi Ház
2014. december 19-én (pénteken) 19.00 órakor
az önpusztítás hasznáról és káráról
Kubiszyn Viktorral és Pajor Tamással
Pallag Zoltán beszélget.
A beszélgetés résztvevőiben legalább három közös dolog van: 1. mindkét végén égették a gyertyát, 2. leálltak az önpusztítással, 3. tisztán is alkotó emberek maradtak.
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Országzászló tér)
2014. december 19-én (csütörtökön) 20.00 órától
a Muck Trió koncertje
lesz A Szabadművelődés Házában.
(Gayer Ferenc bőgő, Martonosi György dob, Muck Ferenc szaxofon). Előzenekar a KoSza-Duó (Kodolányi Jazz) lesz.
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



