Csütörtöki sajtóesemények

2015.02.18. 14:56
2015. február 19. (csütörtök)
Székesfehérváron nyit képviseletet az EXIM BANK, a társadalmi versenyképességről kezdődik tanácskozás a Kodolányi János Főiskola szervezésében, Vörös Tamás születésnapi koncertje. 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


2015. február 19-én (csütörtökön) 11.00 órakor


nyitják meg az EXIM kelet-dunántúli regionális képviseletét

Székesfehérváron.

Az eseményen részt vesz

dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
Puskás András, az Exim vezérigazgató-helyettese.

Az EXIM kéri a sajtó munkatársait, hogy az eseményen való részvételükhöz előzetesen regisztráljanak a sajto@exim.hu  e-mail címen!

Helyszín: Kossuth utca 7. 



2015. február 19-én (csütörtökön) 11.00 órakor

sajtótájékoztatót tartanak a Mezővári József és Kiss Lajos

emléktornáról,
amely február 21-én, szombaton kerül megrendezésre

 a Sóstói Stadionban, 12 csapat részvételével.

Résztvevők:
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
Juhász László, a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület alapítója,
Mezővári Balázs, a Dunafém-Maroshegy SE elnöke
és Mezőváris András, a Dunafém-Maroshegy SE szakosztály-igazgatója.

Helyszín: Mezővári József Sportpálya, Maroshegy



PROGRAMVÁLTOZÁS!

2015. február 19-én (csütörtökön) 12.00 órától

sajtótájékoztatóval kezdődik a
 Kodolányi János Főiskola és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudományi Szakbizottsága
záró konferenciája, amelyen 
ismertetik a 
"
Társadalmi versenyképesség – társadalmi jól-lét és biztonság –versenyképesség és társadalmi fejlődés  című kutatási program (TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 ) eredményeit és várható hatásait.
Az eseményen részt vesz Mészáros Attila alpolgármester is.

A tudományos konferencia
2015. február 20-án (pénteken) 09.00 órától
folytatódik.

Előadók lesznek többek között: dr. Szabó Péter rektor, Kodolányi János Főiskola, dr. Ujváry Gábor tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet, Prof. dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, tanszékvezető, Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék, Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola vezetője, dr. Kulcsár László egyetemi tanár, NYME BEPK, az MTA VEAB alelnöke.

 Helyszín: Hiemer-ház, bálterem



2015. február 19-én (csütörtökön) 13.30 órakor

sajtótájékoztatón 
számol be

Vargha Tamás parlamenti államtitkár
és
Molnár Tamás ügyvezető igazgató 
a KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évi eredményeiről a Közép-Dunántúli Operatív Program előrehaladása alapján.

 Helyszín: Rákóczi u. 1. III. emelet, tárgyaló




INTÉZMÉNYI PROGRAM


2015. február 19-én (csütörtökön) 10.00 órakor

 Sipos Éva, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára

sajtótájékoztató keretében mutatja be a

TÁMOP-1.4.5.-12/1-2012-0002 számú, a „Fejér megyei foglalkoztatási

paktum támogatása” elnevezésű pályázat eredményeit.


Az elmúlt években zajlott projekt célja volt a térség munkaerő-piaci helyzetének javítása. A projektet a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint konzorciumi partnerei, a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft., a Fejér Megyei Roma Reintegrációs, Információs és Tanácsadó Egyesület és Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata hajtotta végre.

Helyszín: Fehérvári Civil Központ



2015. február 19-én (csütörtökön) 11.00 órakor

tartják az "Amadeus" című darab sajtópróbáját.

A darabot február 21-én, szombaton mutatják be a színházban,
az előadást Hargita István rendezi.
A főbb szerepekben Hirtling Istvánt, Lábodi Ádámot
 és Varga Gabriellát láthatja a közönség.

Helyszín: Vörösmarty Színház



2015. február 19-én (csütörtökön) 14.00 órakor

az Anyanyelvek napja alkalmából

rendezik meg a

NyelvÉsz versenyt, amelyre idén 14 iskola 36 diákja adta le jelentkezését.

A megmérettetésen nemcsak a helyesírással kell tisztában lenniük a diákoknak, hanem kell egy kis logikai csavart is keresniük a feladványokban.

Helyszín: Széna Téri Általános Iskola könyvtára



2015. február 19-én (csütörtökön)
14.30 órakor

 kerül sor az

 „Út a jövőbe” pályaválasztási és pályaorientációs program és az

„Egy hullámhosszon” környezeti nevelési program

projektzáró rendezvényére
.

A Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány jelentős forrást nyert az ALCOA Alapítvány pályázatán, amelyből a programok megvalósultak.

Helyszín: Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ  tanácskozóterem (Tüzér u. 6.)



2015. február 19-én (csütörtökön)
14.30 órakor

a Tóvárosi iskola Sulikóstolgató programjának keretében

a leendő első osztályosok megtekinthetnek egy labdarúgás edzést.
  

Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media55606_hu

Helyszín: Videoton FC fedett, műfüves csarnok



2015. február 19-én (csütörtökön) 15.00 órakor

kezdődik a

„Nemcsak a húszéveseké a világ” nyugdíjas klub farsangi fánkversenye.  
Az elkészült finomságokat zsűrizik és díjazzák.

Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház, színházterem (Havranek u. 27.)



2015. február 19-én (csütörtökön) 19.00 órakor

kezdődik a

Vörös Tamás Bass Show születésnapi koncert.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media56033_hu

Helyszín: A Szabadművelődés Háza



2015. február 19-én (csütörtökön) 19.00 órakor

kezdődik az

„Újabb dalok, újabb történetek - Czinki & Barbi & Jancsó”

 zenés felolvasóest.

Közreműködik: Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor (Blahalouisiana)

Helyszín: Új Magyar Képtár (Megyeház u. 17.)


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.