2015.02.23. 14:41
MEGHÍVÓ 2014. február 24. (szerda)
Két nap múlva nyit az Utazás Kiállítás, ahol belföldi díszvendég Székesfehérvár. Kezdődik a Székesfehérvári Diáktanács szakmai napja,Sulikóstolgató a Tóvárosi Általános Iskolában.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM
2014. február 24-én (kedden) 09.00 órakor
kezdődik a Székesfehérvári Diáktanács szakmai napja,
melyet dr. Cser-Palkovics András polgármester nyit meg.
A programot Mészáros Attila alpolgármester vezeti le
és zárja 16.00 órakor.
Interjúk készítésére 08.50 órától lesz lehetőség.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media56320_hu
Helyszín: Városháza, Díszterem
2014. február 24-én (kedden) 10.00 órakor
Brájer Éva alpolgármester
és
F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője
közös sajtótájékoztatón számol be
a héten nyíló Utazás kiállításról.
Székesfehérvár városának standjáról, az ott zajló programokról adnak tájékoztatást és a látogatóknak szóló hasznos információk is elhangzanak.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2015. február 24-én (kedden) 11.00 órakor
ünnepélyes keretek között ír alá az Alcoa Alapítvány
négy hazai középiskolával egy éven át tartó támogatói szerződést.
Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy az iskolák innovatív megoldásokkal és akciókkal keltsék fel diákjaik érdeklődését a matematika, a technológia és a mérnöki tudományok (STEM) iránt. Kiemelt figyelemmel a lányok érdeklődésének orientálására, valamint a munkaerő-piaci sikereket biztosító egyéb (angol nyelvi és személyes hatékonyságot növelő) „soft” kompetenciák fejlesztésére is.
A támogatást a budapesti Városmajori Gimnázium, a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola és a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium nyerte el.
Helyszín: Budapest, 1061 Paulai Ede u. 55.
2015. február 24-én (kedden) 16.30 órakor
a Sulikóstolgató program keretében
játékos foglalkozásra várják a nagycsoportos óvodásokat
a tanító nénik.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media55606_hu
Helyszín: Tóvárosi Általános Iskola
2015. február 24-én (kedden) 17.00 órakor
„Földrengések hazánkban, avagy mi történik a talpunk alatt?”
címmel tart előadást dr. Kiszely Márta szeizmológus.
A szakember választ ad arra. hogy mi okozza a világszerte pusztító természeti jelenséget, és mi várható ezzel kapcsolatban Magyarországon.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media56269_hu
Helyszín: Művészetek Háza,
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Fejér Megyei Egyesülete

2015. február 24-én (kedden) 17.30 órakor
Patikából az asztalra
(Nyalánkságok leánykori néven)
címmel kezdődik Szima Viktória előadása a Múzeumi Mozaik
sorozat keretén belül.
Helyszín: Fekete Sas Patikamúzeum (Fő u. 5.)