2015. március 16-án (hétfőn) 09.30 órakor
dr. Csurgai Horváth József,
a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója köszönti az
Ybl Miklós neves épületeit bemutató makettkiállítás résztvevőit.
Brájer Éva alpolgármester méltatja az emlékév eseményeit és a kiállítást.
Köszöntőt mond dr. Haraszti Viktor, Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese.
A budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara hallgatói által készített vándortárlatot, amelynek következő állomása a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola lesz,
dr. Kiss Gyula habil DLA egyetemi docens, a kar dékánhelyettese mutatja be.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media56920_hu
Helyszín: Városháza, I. emelet
2015. március 16-án (hétfőn) 13.00 órakor
különleges program kezdődik a fennállásának 75 éves évfordulóját
ünneplő Székesfehérvári Széchenyi István Műszaki
Szakközépiskolában. Az intézmény tanárai és diákjai
időkapszulában üzennek a jövő generációinak.
A programon részt vesz:
Török Szabolcs, a KLIK Székesfehérvári Tankerületének igazgatója
és
Dominó Csaba, az iskola igazgatója.
A jubileumi hét részletes programja az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media57133_hu
Helyszín: Székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola
2015. március 16-án (hétfőn) 14.45 órakor
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
nyitja meg a
Schermann Ede középiskolás lányok 3 szeres torna
városi diákolimpia döntőjét.
Helyszín: Vasvári Pál Gimnázium tornaterme
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. március 16-án (hétfőn) 17.00 órától
tartja a
Támogató Szülői Csoport következő összejövetelét.
Márkusné Fehér Mária oktatási és nevelési szakértő, vizuális fejlesztő vezetésével a korrepetálás vagy fejlesztés kérdéséről, a meseterápiáról és az SPD-ről is szól lesz.
Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtár
2015. március 16-án (hétfőn) 18.00 órakor
zenés beszélgetés kezdődik a
Királykút Emlékházban.
Bakonyi István beszélgetőtársa Mits Gergely lesz.
Helyszín: Mikszáth Kálmán u.25.
2015. március 16-án (hétfőn) 19.00 órakor
kezdődik az Árkádia - Rh+ emlékkoncert
A Szabadművelődés Házában. Ez lesz a nyitó programja annak
a rendezvénysorozatnak, melyet az intézmény fennállásának 40.
évfordulója alkalmából szerveznek.
A ház jogelődjét, a Velinszky László Ifjúsági és Úttörőházat 40 éve,
1975. március 23-án adták át. A koncerten megemlékeznek Sikiről (Siklósi Imréről), az egykori Rh+ zenekar vezetőjéről.
Részletes program az alábbi linken:
http://aszmh.aszmh.hu/events/40-eves-az-ifihaz-unnepi-programokra-varunk/
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



