2015. április 24-én (pénteken) 11.00 órakor
a Gyöngyvirág Óvoda Nyuszi és Lepke csoportja
Deák Lajosné önkormányzati képviselővel
közösen virágot ültet.
Az intézmény "Zöld Óvoda" címmel büszkélkedhet. A Föld Napjához kapcsolódóan egy ÖKO-hetet szerveztek, ennek keretében teszik rendbe és virágosítják a - korábban a Videoton Holding és Deák Lajosné közreműködésével felújított - buszmegállót és annak lépcsős-kiskertes környezetét.
A 15 csoportos óvodában egész héten szemléletalapozó tevékenységek zajlottak, így például megszépítették az óvoda kertjét, kirándultak Soponyára és a szelektív hulladékgyűjtésről is szó volt.
Helyszín: Gyöngyvirág Óvoda és Videoton közötti lépcsős terület,
a buszmegálló mellett
2015. április 24-én (pénteken) 13.00 órakor
kezdődik a
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Szent György napi ünnepsége, amely után
átadásra kerül az intézmény új kórházi részlege.
A manuális szakmák kiszolgálására és az új intenzív terápia bővítésére a tömbösítés részeként - a kórház diagnosztika „D” tömbjét kiegészítő - új 3 szintes „DT” épület készült el, benne 10 műtőegységgel, 15 ágyas intenzív részleggel, 30 ágyas sebészeti, szkeptikus osztállyal, központi sterilizálóval, kiszolgáló funkciókkal.
Az ünnepségen részt vesz:
Spányi Antal megyés püspök
és
Brájer Éva alpolgármester
Helyszín: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Romhányi Auditóriuma
2015. április 24-én (pénteken) 14.00 órakor
kezdődik a Széna Téri Általános Iskola
hagyományos Szent György-napi vására.
Az eseményen jelen lesz Deák Lajosné önkormányzati képviselő.
Az idén a rendezvény különlegessége az, hogy közel húsz pedagógus érkezik a Mentoráló Intézményi pályázat kapcsán, hogy az iskola ezen Jó gyakorlatát átvegye.
Helyszín: Széna tér
2015. április 24-én (pénteken) 16.00 órakor
kezdődik a Vezér utcák majálisának megnyitója,
melynek keretében májusfát is állítanak.
A rendezvényen részt vesz Deák Lajosné önkormányzati képviselő.
A programon délelőtt főként a gyerekek figyelmére számítanak,
lesz kézművesség, táncház, tűzoltó bemutató és számos népi játék.
14.00 órától kézműves kirakodó vásárt is szerveznek.
Részletek az alábbi linken:
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_149030
Helyszín: Hétvezér Általános Iskola
2015. április 24-én (pénteken) 17.00 órakor
kezdődik a
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Tavaszköszöntő műsora.
Helyszín: Köfém Művelődési Ház
2015. április 24-én (pénteken) 18.30 órakor
kezdődik az Alba Regia Táncegyüttes Tánc Világnapi főpróbája
a 20 éves jubileumi programsorozat keretében.
Részletes heti program alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media58473_hu
Helyszín: Táncház, nagyterem
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. április 24-én (pénteken) 09.00 órától
tehetségnapot szervez a
Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészeti Iskola.
Délelőtt fellépnek az intézmény diákjai, majd 16.00 órától a tehetséggondozással kapcsolatos konferenciával folytatódik
a program, melynek keretében átadják a Csitáry Plakettet.
Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_4695
Helyszín: VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház
2015. április 24-én (pénteken) 18.00 órakor
kezdődik Kossovics Gábor képzőművész
gyűjteményes kiállításának megnyitója.
Köszöntőt mond Szűcs Erzsébet művészettörténész.
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház



