Hétvégi sajtóesemények

2015.05.08. 13:07
MEGHÍVÓ - 2015. május 9-10. (szombat, vasárnap)
Szent Flórián napi megemlékezés és hagyományőrző tűzoltóverseny. Fehérvári Egészségtúra és Születés Hete.Táncház Napja és XXX. Éremgyűjtő találkozó. 
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


 

2015. május 9-én (szombaton) 08.00 órától

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság felvonulással egybekötött megemlékezést tart.

A programsorozat 08.00 órakor a Szent Flórián körúti tűzoltólaktanyában a II. világháborúban hősi halált halt tűzoltók és mentők emléktáblájának, valamint az épület homlokzatán elhelyezett Vida Pál-emléktábla koszorúzásával kezdődik, majd a tűzoltógépjárművek a Berényi út – Széna tér – Rákóczi Ferenc utca útvonalon a Távírda utcához érkeznek, ahol a megemlékezésen résztvevők koszorút helyeznek el a Szent Flórián-szobornál.

10.00 órakor Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke

köszönti a Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány által szervezett


VIII. Székesfehérvári Hagyományőrző Országos Tűzoltó Verseny résztvevőit.

Helyszín:
Szent Flórián körúti laktanya


2015. május 9-én (szombaton) 08.00 órakor

kezdődik az

Első Fehérvári Egészségtúra.

A két helyszínen (Dr. Hátsági Implant Fogászat,  és VOK Sportcentrum) zajló programon egyebek mellett egészségügyi mérésekkel, tanácsadással, masszázzsal, sportvetélkedőkkel  várják az érdeklődőket. A két helyszín között gyalog vagy kerékpárral közlekednek a résztvevők.

A program fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media59530_hu

Helyszín: Zámoly köz 5., VOK Sportcentrum


2015. május 9-én (szombaton) 09.00 órakor

kezdődik

az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett

 „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági vetélkedő Fejér megyei selejtezője.

A családok több próbán is összemérik tudásukat: kerékcsere verseny, házaspár totó, autós és kerékpáros ügyességi pálya, KRESZ kockák, egészségügyi teszt, vicces ügyességi játékok, forgalmi teszt.  11.00 és 12.00 óra között ott lesznek a fehérvári hokisok, a gyerekeket motor szimulátor is várja.

A Fejér megyei selejtezőt szombaton rendezik, regisztrálni lehet online a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon, és a helyszínen 13.00 óráig.

Helyszín: Mátyás király körút, Alba Plaza mellett

 
2015. május 9-én (szombaton) 09.30 órakor

 kezdődik a

Születés Hete 2015 székesfehérvári programja. 

Az eseményen részt vesz a rendezvény fővédnöke Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
.

Lesz szó a szülésre való felkészülésről, a kórházi ellátásról, a csecsemők táplálásáról, a babahordozásról, védőnőktől lehet kérdezni többféle témában.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media59124_hu

Helyszín: A Szabadművelődés Háza



2015. május 9-én (szombaton) 16.00 órakor

 néptáncosok felvonulásával kezdődik a Táncház Napja.


A program 17.30 órától a Táncházban gyermekjátszóval, kézműves foglalkozásokkal folytatódik, majd táncos mulatsággal zárul.

Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media59288_hu

Helyszín:
Városház tér, Fő utca és Táncház



2015. május 10-én (vasárnap) 09.00 órakor

dr. Török Pál, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke

nyitja meg a

XXX. Alba Regia Országos Éremgyűjtő Találkozót.

Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviseli az eseményen.

 „Az egykori ciszterci diák, Semmelweis Ignác emlékezete érmeken” címmel előadást tart dr. Süle Tamás belgyógyász főorvos, az Orvostörténeti Társaság Numizmatikai Szakosztályának tiszteletbeli elnöke, majd ezt követően kerül sor a kitüntetések átadására.

 A 10.30 órakor nyíló éremkiállítást Magyar István, a kiállítás rendezője mutatja be az érdeklődőknek.

Helyszín: Művészetek Háza




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2015. május 9-én (szombaton) 08.00 órakor

 kezdődik a

Korona Foltvarró Kör szervezésében kiállítás, börze és vásár.

Helyszín: Szent István Művelődési Ház



 

2015. május 9-én (szombaton) 14.00 órakor

„Kutyás május" címmel négy alkalomból álló előadás-sorozatot indít

a Dog Garden kutyapanzió és a HEROSZ Fehérvári Állatotthona.

A nyitó programon a hozzánk illő kutya kiválasztásáról, egészségügyi kérdésekről, a megfelelő táplálás alapjairól és a kóbor állatok kezeléséről számolnak be állatorvosok és neves szakértők.

Helyszín: Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlege


2015. május 9-én (szombaton) 14.00 órakor

folytatódik a

Szombati Matiné.

Varga Mária Magdolna várja a gyerekeket és szüleiket családi matinéfoglalkozásunkra, ahol ezúttal gyöngymunkákat készíthetnek.

Helyszín: Szent István Király Múzeum Országzászló téri épülete



2015. május 9-én (szombaton) 17.00 órakor

"Állati vicces koncert" címmel kezdődik a Primavera kórus fellépése.

A koncerten "fellépnek" kutyák, macskák, egy egész baromfiudvar, az erdő madarai, sőt sáskák, csótányok és darazsak is.

Részletek az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media59161_hu

Helyszín:
Csók István Képtár, nagyterem



2015. május 10-én (vasárnap) 10.00 órakor

kezdődik a

Boszorkányok és lidércek napja.

Lesz bosziműhely, mézeskalácsház építés, jósda és asztrológiai labor és boszorkánykonyha. 

Helyszín: Koronás Park 
 


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.