2015. május 27-én (szerdán) 09.30 órakor
sajtótájékoztatón jelentik be a szervezők a
"Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért" futóverseny
idei megrendezését és programjait.
Jelen lesznek:
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes,
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
Steigerwald Tibor társrendező, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója,
valamint
Hirt Károly főrendező, az ARAK elnöke.
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a TESZ utcai futóverseny.
Helyszín: Regionális Atlétikai Központ, tárgyaló (Bregyó-köz)
2015. május 27-én (szerdán) 10.00 órakor
Bozai István városgondnok,
Juhász László környezetvédelmi tanácsnok,
valamint a programba bekapcsolódó virágüzletek
közös sajtótájékoztatón hirdetik meg a
2015-ös fehérvári kedvezményes virágvásárt.
Helyszín: Árvácska Virágüzlet (Béla út 4.)
2015. május 27-én (szerdán) 10.30 órakor
a "Virtuózok Székesfehérváron" gálaest programját
ismertetik sajtótájékoztató keretében.
Jelen lesznek:
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Virtuózok zsűritagja,
Brájer Éva alpolgármester
és
ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója.
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem (bejárat az Oskola utcából, a Bálterem felől)
2015. május 27-én (szerdán) 11.00 órakor
sajtónyilvános megállapodás aláírásra kerül sor
dr. Cser-Palkovics András polgármester és
Sándorovits László, a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnökének
részvételével, majd a szerb templomban bejárással folytatódik a program.
Helyszín: Rác utca 17. közösségi terem, majd a szerb templom
2015. május 27-én (szerdán) 11.30 órakor
sajtótájékoztatón ismertetik annak a
nagyszabású gálának a részletes programját, amellyel
a Fehérvár KC női kézilabdacsapata
május 29-én, pénteken délután ünnepli a koronázó város egyetlen, csapatsportágban szerzett nemzetközi kupagyőzelmét, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding az EHF-kupában, tíz évvel ezelőtt aratott diadalát.
A sajtótájékoztató részt vesz:
Mészáros Attila alpolgármester,
Kynsburg Zoltán, az FKC menedzsere,
Bakó Botond, az FKC vezetőedzője,
Siti Beáta, az FKC másodedzője, az EHF-kupát nyert csapat irányítója és Tápai Szabina, a tíz évvel ezelőtti gárda kulcsjátékosa.
Helyszín: Köfém Sportcsarnok VIP-terme (Verseci u. 1-15.)
2015. május 27-én (szerdán) 14.00 órakor
kezdődik a
„MONDJ NEMET! - Mutasd meg, TE hogyan mondasz nemet a káros szenvedélyekre!” című,
az általános iskolások számára hirdetett fotópályázat
eredményhirdetése és a kiállítás megnyitója a
Dohányzásellenes Világnaphoz kapcsolódóan.
A zsűri tagjai: dr. Almási Ferenc járási tisztiorvos, Östör Annamária egészségügyi- és sporttanácsnok, az Alba Caritas és a Wichern Alapítvány munkatársai.
A fődíjat dr. Petrin László, a megyei kormányhivatal főigazgatója adja át.
Helyszín: Autóbusz-pályaudvar váróterme
2015. május 27-én (szerdán) 14.00 órakor
a Békefenntartók Napja alkalmából
ünnepséget rendeznek a Katonai Emlékparkban.
Székesfehérvár Önkormányzatát az eseményen
Viza Attila tanácsnok képviseli.
Helyszín: KEMPP, Pákozd
2015. május 27-én (szerdán) 14.30 órakor
sajtótájékoztató keretében ismertetik a
"Szociális város-rehabilitáció Szárazréten" projekthez kapcsolódóan megrendezésre kerülő
Szárazréti Egészségnap programjait a szervezők.
Jelen lesznek:
Szigli István, a 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője és
Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke
Helyszín: Hiemer-ház, Boross terem
2015. május 27-én (szerdán) 16.00 órakor
kezdődik a
XL. Országos Komplex Tanulmányi Verseny.
Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond
Mészáros Attila alpolgármester.
Helyszín: Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium (Széchenyi u.13.)
2015. május 27-én (szerdán) 18.00 órakor
lakossági fórumot tart
Mészáros Attila, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Az eseményen részt vesz Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója, Steigerwald Tibor, a Depónia Kft. ügyvezető igazgatója, Bozai István, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Zsolt rendőr alezredes, városi rendőrkapitány és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője is.
Helyszín: Tóvárosi Általános Iskola
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2015. május 27-én (szerdán) 10.00 órakor
kezdődik a
"Gyes‐menedzsment a gyakorlatban"‐ című,
munkáltatóknak szóló workshop,
amely a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány /CICE/ és a JÓL‐LÉT Közhasznú Alapítvány szervezésében, az Alcoa Alapítvány támogatásával valósul meg.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media60206_hu
Helyszín: Fehérvári Civil Központ, EM61‐es terem (Rákóczi utca 25.)
2015. május 27-én (szerdán) 13.00 órakor
kezdődik a
TÁMOP-5.3.1.B-2-12/2-2015-0009 „Új munka - új esély” Roma nők foglalkoztatása a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ Székesfehérvári Szakmai Egységében elnevezésű projekt nyitórendezvénye.
Részletes meghívó az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media60323_hu
Helyszín: Tüzér u.6.
2015. május 27-én (szerdán) 17.00 órakor
kezdődik az
Áron Nagy Lajos Művészetbarát Kör baráti összejövetele.
Házigazda: dr. Lakner József.
Helyszín: Vörösmarty terem (Kossuth utca 14.)



