2015. június 6-án (szombaton) 08.00 órától kb. 13.00 óráig
az Alcoa Európai Keréktermék Kft. kezdeményezésére önkéntes
környezetszépítő nap lesz a
Széna Téri Általános Iskola előtt és a Királysor-Géza utca sarkán lévő
Gyergyó-emlékparkban.
A tevékenységek a Városgondnokság, a Gaja Környezetvédő Egyesület és Deák Lajosné területi képviselő közreműködésével valósulnak meg a tiszta, virágos Székesfehérvárért, csatlakozva a június 5-i Környezetvédelmi Világnaphoz.
Helyszín: Széna Téri Általános Iskola előtti tér és Gyergyó-emlékpark
2015. június 6-án (szombaton) 09.00 órakor
kezdődik az AlbaRG Kupa, amelyet
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok nyit meg.
Ezt követően a ritmikus gimnasztika verseny eredményhirdetésén
Szigli István önkormányzati képviselő
adja át a díjakat.
Az esemény plakátja az alábbi linken érhető el:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media60962_hu
Helyszín: Deák Ferenc utca 11. (bejárat a Martinovics utca felől)
2015. június 6-án (szombaton) 09.00 órakor
kezdődik az
I. Hollander Kupa profi pénzdíjas és amatőr squash verseny.
Az esemény eredményhirdetését 18.00-19.00 óra körüli időpontban
tartják, melyen Mészáros Attila alpolgármester is részt vesz.
A verseny lebonyolításával kapcsolatos további információ az alábbi linken:
http://www.squash.hu/index.php/versenyek.html
Helyszín: Union Fallabda és Fitness Klub (Király sor 17.)
2015. június 6-án (szombaton) 13.00 órakor
kezdődik a
Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola
és Kollégium fennállásának
20. évfordulójára rendezett művészeti fesztivál Bodajkon.
Az eseményen részt vesz Mészáros Attila,
Székesfehérvár alpolgármestere.
Helyszín: Bodajk, Petőfi u.7.
2015. június 6-án (szombaton) 14.00 órakor
kezdődik a
VI. Tündérszó Nemzetközi Meseíró Pályázat
ünnepélyes eredményhirdetése, amelyen részt vesz
Brájer Éva alpolgármester.
Majd 16.00 órakor, a Tündértalálkozón beszélgetés lesz a meseíró pályázat alkotóival és zsűrijével a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár pavilonjánál.
Részletes program az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/15-unnepi-konyvhet
Helyszín: Hetedhét Játékmúzeum, Réber terem
2015. június 7-én (vasárnap) 10.00 órakor
a Depónia tömegfutással rajtol a
4. "Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért" futóverseny
a Környezetvédelmi Világnap alkalmából.
A résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester köszönti.
A nagyszabású rendezvényen egyéni indulók, valamint családi és munkahelyi csapatok részvételére számítanak.
Előzetes közleményünk és plakát az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_4844
Helyszín: Rákóczi utca (Panorama Offices)
2015. június 7-én (vasárnap) 12.30 órakor
"Közel a természet!" mottóval kezdődik
a HEROSZ Fehérvári Állatotthonának hagyományos nyílt napja.
Egész délután sok-sok programmal - közös kutyasétával, bemutatókkal, előadásokkal, állatsimogatóval - várják az érdeklődőket. Keresik a menhely legszebb kutyáját, a szavazók között egy tortát sorolnak ki.
Részletek az alábbi linken:
http://fehervariallatotthon.hu/hu/hir/kozel-termeszet-nyilt-nap-az-allatotthonban
Helyszín: HEROSZ Fehérvári Állatotthona (Takarodó út 5.)
INTÉZMÉNYI PROGRAM
2015. június 6-án (szombaton) 10.00 órakor
„Biomese avagy Puff Ancsi egy napja”
Gubás Gabival interaktív meséjével folytatódnak az
Ünnepi Könyvhét programjai.
Részletes program az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/15-unnepi-konyvhet
Helyszín: Városház tér
2015. június 6-án (szombaton) 11.30 órakor
nyílik
„A Pilinszky és Fehérvár” kiállítás.
Részletes program az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/15-unnepi-konyvhet
Helyszín: Szent István Király Múzeum, Országzászló tér
2015. június 6-án (szombaton) 16.00 órakor
Balázsy Panna Csuromvíz című könyvét dedikálja.
16.45 órakor kezdődik Haumann Petra Karinthyráda című előadása.
Részletes program az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/15-unnepi-konyvhet
Helyszín: Városház tér
2015. június 6-án (szombaton) 17.00 órakor
kezdődik a „Kastélyos versek- kastélyos muzsika”
című jótékonysági koncert a Nádasdy-kastélyban.
A programon Petrőczi Éva, József Attila-díjas költő,
Márk László énekművész, valamint
Erdélyi Ilona, a Színművészeti Egyetem zenetanára működik közre.
A műsort Dr. Bakonyi István, József Attila-díjas irodalomtörténész vezeti be.
Az est folyamán sor kerül Dr. Lipovszky György orvos-természetfotós ajándék-képeinek átadására, a vadász-szoba számára. A rendezvény végén a szereplők a helyszínen megvásárolható könyveket és CD-ket dedikálnak.
Részletes program az alábbi linken:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media60915_hu
Helyszín: Nádasdladány, Kastély park 1.
2015. június 6-án (szombaton) 18.00 órakor
Hattyúk dala címmel kezdődik Vámos Miklós szólóestje.
A napot a Szőke Nikoletta Quartet jazz-koncertje zárja.
Részletes program az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/8-programok-2015/15-unnepi-konyvhet
Helyszín: Városház tér



