Szerdai sajtóesemények

2015.08.11. 14:10
MEGHÍVÓ - 2015. augusztus 12. (szerda) 
Bemutatják az „Énekek Szent István király tiszteletére” című könyvet. Este kezdődik a Koronázási szertartásjáték sajtónyilvános összepróbája.
 
 
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAM


 

2015. augusztus 12-én (szerdán) 17.00 órakor

kezdődik az

„Énekek Szent István király tiszteletére” cím könyv bemutatója.

A Székesfehérvári Királyi Napok 2015 ünnepi programjainak keretében sorra kerülő rendezvényen köszöntőt és áldást mond

Spányi Antal
megyés püspök. Köszöntőt mond

dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere.

Az esemény részletes meghívója
letölthető az alábbi linkről:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media63915_hu

Helyszín: Szent István Művelődési Ház



2015. augusztus 12-én (szerdán) 21.00 órakor

kezdődik a Koronázási szertartásjáték

sajtónyilvános összpróbája a Nemzeti Emlékhelyen
.

A Vörösmarty Színház igazgatója,

dr. Szikora János
harmadik alkalommal rendezi meg
ezt az egyedülálló előadást, melyben idén
Könyves Kálmán legendája kel életre parádés szereposztásban,
közel kétszáz résztvevővel, óriásbábokkal, grandiózus díszletek között,
modern fény- és látványtechnikával, a
magyar királyok egykori koronázási helyszínén, a
Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött.

A Székesfehérvári Királyi Napok részletes programja
letölthető az alábbi linkről:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media63724_hu

Helyszín:
Nemzeti Emlékhely




 

INTÉZMÉNYI PROGRAM 


2015. augusztus 12-én (szerdán) 12.00 óra és 16.00 óra között


ügyfélfogadást tart

Dr. Szatmári Éva, a Fejér megyei egyenlő bánásmód-referens.


Helyszín:
Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata,
Fejér Megyei Esélyteremtési Iroda
(Rákóczi u. 25.)



PROGRAMVÁLTOZÁS!!

Az augusztus 12-én (szerdán) 15.00 órára 

meghirdetett, "Székesfehérvár ipari örökségeinek megőrzése" 

című ipartörténeti fórum

ELMARAD



Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.