2015. augusztus 28-án (pénteken) 10.30 órakor
Törő Gábor országgyűlési képviselő
és
dr. Cser-Palkovics András polgármester
a Sóstó Ipari Parkban működő cégek képviselőinek jelenlétében
közös sajtótájékoztató keretében számol be arról, hogy
Székesfehérvár Önkormányzata támogatást nyert a KÖZOP program keretében, egy kerékpárút-hálózat fejlesztésére kiírt pályázaton a
„Székesfehérvár 8. sz. főút kiváltására a Japán utca – Amerikai fasor – Holland fasor mentén kerékpárút-hálózat fejlesztési munkák” megvalósítására.
Helyszín: Emerson Process Management Magyarország Kft. előtti autóbusz-parkoló (Székesfehérvár, Holland fasor)
2015. augusztus 28-án (pénteken) 10.00 órától
zajlanak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által a
fenntartható fejlődés jegyében szervezett roadshow
fehérvári állomásának programjai.
A rendezvényen az Önkormányzat környezetvédelmi feladatait is megismerhetik a résztvevők.
A szervezők 10.30 órakor a sajtó képviselőinek rendelkezésére állnak a téren. Székesfehérvár Önkormányzatát Juhász László környezetvédelmi tanácsnok, az Alba Plazát pedig Szabó Gabriella üzemeltetési igazgató képviseli.
Részletes programismertető az alábbi linken:
http://albaplaza.hu/hirek/reszletek/fenntarthato-fejlodes-roadshow-az-alba-plaza-elotti-teren
Helyszín: Alba Plaza előtti tér
2015. augusztus 28-án (pénteken) 17.00 órakor
kerül sor a
„Fejér Értékek Iránytűje” címmel megvalósuló pályázat
ünnepélyes projektzáró rendezvényére.
Az ünnepségen köszöntőt mond:
Dr. Molnár Krisztián,a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
A pályázatról beszámolót tart:
Balog Gábor,a Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke
A helyszínen megtekinthető lesz a Fejér Megyei Nép és Iparművészeti kiállítás is, a pályázat programeleme. A pályázat programjai a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósulnak meg.
Helyszín: Mesterségek Háza (Rác u. 20. )
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. augusztus 28-án (csütörtökön) 18.00 órakor
kezdődik a
"Meeting Point Székesfehérvár" nemzetközi kiállítás
a 16. Aranybulla Művészeti Napok keretében.
A tárlaton Borgó György Csaba képzőművész,
Fumio Wakabayashi grafikus művész,
Josef Wurm festőművész
és Rohonczi István képzőművész alkotásai láthatóak.
A kiállítást Lóska Lajos művészettörténész nyitja meg.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/16-aranybulla-muveszeti-napok/
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
2015. augusztus 28-án (pénteken) 18.00 órakor
nyitják meg Horváth Hella "A papír bűvölete" című
origami kiállítását.
A tárlat szeptember 24-ig tekinthető meg.
Helyszín: Igéző (Basa utca)
2015. augusztus 28-án (pénteken) 19.30 órakor
Bluesberry-Festtel ér véget
a 16. Aranybulla Művészeti Napok programsorozata.
Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/16-aranybulla-muveszeti-napok/
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház



