2015.10.02. 12:02
MEGHÍVÓ - 2015. október 3-4. (szombat, vasárnap)
LISZI és Aszalvölgyi focikupa, Mellrák Elleni Séta, Világ Gyalogló Napok, Maroshegyi Böndörödő, Furfang Feszt, Állatok Világnapja, Múzeumok őszi fesztiválja, Flamenco est.
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK
2015. október 3-án (szombaton) 08.40 órától
zajlik a IV. LISZI focikupa.
Az eredményhirdetésre kb. 12.30 órakor kerül sor
Molnár Tamás tanácsnok részvételével.
Várják a fiatalokat, a sportegyesületeket és az érdeklődőket.
Helyszín: Mancz utcai sportpálya
2015. október 3-án (szombaton) 09.00 órakor
kezdődik az V. Aszalvölgyi Focikupa,
ahol a résztvevő csapatokon túl minden érdeklődőt
szeretettel várnak különböző sportos és hasznos programokkal.
A rendezvényt Deák Lajosné önkormányzati képviselő nyitja meg.
A focikupa plakátjai az alábbi linkről letölthetőek:
Helyszín: Lehel út mögötti sportpálya
2015. október 3-án (szombaton) 10.00 órakor
indul a mellrák elleni séta az Országalmától,
ahol a résztvevőknek rózsaszín léggömböket osztanak ki.
A séta után a Városház téren felállított pavilonokban szakemberek adnak tanácsot a mellrákkal kapcsolatban és a mell önvizsgálatáról.
A rendezvény háziasszonya: Závodszky Noémi.
Az esemény plakátja letölthető:
Helyszín: Országalma
2015. október 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap) 10.00 órától
Székesfehérváron is szerveznek sétákat
a Világ Gyalogló Napok keretében.
Időpontok és helyszínek listája az alábbi linken:
2015. október 3-án (szombaton) 12.00 órakor
Brájer Éva alpolgármester, önkormányzati képviselő
köszönti a 8. Maroshegyi Böndörödő résztvevőit.
A programok 09.00 órakor kezdődnek, az érdeklődőket idén is különböző színes programok várják. Lesznek zenés-, táncos színpadi műsorok, vetélkedők, népművészeti és iparművészeti vásár, gyermekprogramok, hagyományőrző bemutató, kézműves foglalkozások, vásári komédia, operett műsor, koncertek és számos szüreti hagyomány felelevenítése.
18.00 órakor kihirdetik a főzőverseny és a kapcsolódó
pályázatok eredményeit.
Részletes program az alábbi linken:
Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár előtti tér
2015. október 3-án (szombaton) 13.30 órakor
„Rólunk csak velünk együtt” címmel szervez rendezvényt
a Kézenfogva Onkológiai Klub
a Rákbetegek Országos Szervezete megalakulásának
25. évfordulója alkalmából.
Köszöntőt mond:
Brájer Éva alpolgármester
és
Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok
és a ROSZ képviselője
Előadást tart:
Dr. Szántó István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Onkológia Osztályának osztályvezető főorvosa
és
Dr. Cseh József onkológus főorvos
Helyszín: A Szabadművelődés Háza
2015. október 4-én (vasárnap) 10.00 órakor
kezdődik a Jávor Ottó téren a Furfang Feszt.
A rendezvényen 10.45 órakor köszöntőt mond
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A fehérvári kreatívok napján számos érdekes
előadás és bemutató várja az érdeklődőket.
A rendezvény plakátja az alábbi linken:
További információ:
Helyszín: Jávor Ottó tér
2015. október 4-én (vasárnap) 14.00 és 20.00 óra között
nagyszabású programot szerveznek több helyszínen
Székesfehérváron, az Állatok Világnapja alkalmából
helyi állatvédő és állatgondozó szervezetek összefogásával.
Lesz kiállítás, filmvetítés, előadások, kirakodóvásár,
kalandjáték és kutyaszépségverseny.
Az estet 18.00 órától fáklyás felvonulás zárja,
amely a Hotel Magyar Királytól indul a Várkörúton
az Országalmáig, majd visszafelé a Fő utcán.
Előzetes közleményünk és részletes program az alábbi linken:
Helyszínek: Museum Cafe (Megyeház utca 17.),
Fehér Palota Üzletközpont parkolója,
illetve Hotel Magyar Király-Várkörút - Országalma
2015. október 4-én (vasárnap) 15.30 órakor
ünnepélyes keretek között nyílik meg
„A határon túli magyar irodalom napjai” háromnapos programsorozat
a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében.
Az idei év témái: Politikai és társadalmi változások jelei az irodalomban és hatása az irodalmi közösségekben – Spiritualitás ma(?) – Fórum, új könyveink. Az előadások 16.20 órától előadások kezdődőnek.
Részletes program az alábbi linken:
Helyszín: Kossuth utca 14.
INTÉZMÉNYI PROGRAMOK
2015. október 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap)
10.00 órától 17.00 óráig
a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében
Mesterségek nyomában:
Stukkó, konzol, rozetta című programot hirdet a
Szent István Király Múzeum.
Egy múzeumi sétát és elméleti alapozást követően
mindenki kipróbálhatja, milyen stukkátor lenne.
A foglalkozásokat Kovács Alina és Molnár Attila tartja.
A részvételi szándékot előre kell jelezni az alábbi elérhetőségen:
Paréj Gabriella, e-mail: parej.gabriella@szikm.hu
vagy
Tel: 70/338-6169.
Helyszín: Szent István Király Múzeum (Országzászló tér 3.)
2015. október 3-án (szombaton) 14.00 és 19.00 óra között
szüreti mulatságot és termelői vásárt szerveznek
a Bory Jenő Általános Iskolában.
Lesznek gyermekműsorok, népzene és néptánc
a Tilinkó zenekar közreműködésével.
Helyszín: Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola
2015. október 3-án (szombaton) 19.00 órakor
kezdődik a Flamenco est
A Szabadművelődés Házában az Entrada Együttessel.
Akiket rabul ejtenek a profik mozdulatai, saját maguk is kipróbálhatják azt az október 6-án kezdődő flamenco kurzuson, amire minden korosztályt várnak a Ministry of Dance Tánc- és Mozgásstúdióban.
Részletek az estről és a kurzusról az alábbi linken található plakáton:
Helyszín: A Szabadművelődés Háza



